Az őszi lehalászás november végéig tart a halgazdaságokban, a téli szezonban a legnagyobb a kereslet a halakra. A termelők azt remélik, idén még jobban viszik majd, mert az árán nem emelnek – számolt be az RTL Híradó.
„Drasztikusan csökkentek a takarmányárak a tavalyi évhez képest. Normalizálódtak az energiaköltségek. Egyetlenegy költségelemünk növekedett tavalyhoz képest, ami társasági szinten a legmagasabb, ez a bérköltség, de a másik kettő azért kompenzálja” – magyarázta Simon Károly, a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. vezérigazgatója.
Azaz az élő ponty kilója idén is 2 ezer forint körül alakul, a harcsát kilónként 4 ezer forintért adhatják. Filézve mindegyik drágább, de sokan szeretik megspórolni a halpucolással járó piszkos munkát.
A Halászati Szakmaközi Szervezetnél azt mondják, a következő hetekben levelet fognak írni a kereskedőknek, hogy a termelői árakhoz hasonlóan a piacokon se legyen áremelés. Szerintük az árakkal lehet leginkább ösztönözni a halfogyasztást Magyarországon, amely még mindig elmarad az uniós átlagtól. Kevesen esznek rendszeresen halat, pedig fehérjében és egészséges zsírsavakban gazdag, nem terheli a gyomrot, a magyarok mégis mindössze 6 és fél kilót esznek belőle évente.
Amúgy a hazai haltermelésen és a hazai termelési halak fogyasztásán belül a ponty a meghatározó faj, a második az afrikai harcsa. Sokan azonban a pontynál is olcsóbb kárászt veszik az ünnepi fogásokhoz.
Az nlc tavaly kiszámolta, hogy mennyibe kerül egy jó halászlé karácsonykor – figyelembe véve az alapanyagárakat –, ha mi főzzük otthon. A kalkulációink szerint 10 805 forintra jött ki, azaz 10 ezer forint alatt nem lehet megúszni a halászlé elkészítését otthon. Ha pedig még bajai módra gyufatésztát is főzünk bele, közel 11 ezer forintba kerülhet a halászlé.
Kiemelt fotó: illusztráció, iStock