nlc.hu
Gasztro
Édesburgonya, a téli csemege: ötletek az elkészítésére

Most olcsó az édesburgonya: 17 ötlet batátára a sült édesburgonya-hasábon túl

Az édesburgonyának nagy divatja van. A jobb hamburgerezőkben már az a kérdés, hogy burgonyát vagy édesburgonyát kérünk-e, és milyen finom is az édesburgonya-hasáb! De tudtad, mi minden készíthető még a színes gyökérzöldségből?

Az édesburgonya olcsó mivolta persze relatív, de az év ezen szakaszában kínálják a boltok legjobb áron ezt a szép, színes gyökérzöldséget. A legtöbb helyen ezer forint körül alakul az édesburgonya kilója, de már 900 forintért is találtunk vegyszer- és műtrágyamentesen termesztett, sárga húsú batátát. Akciósan pedig mindig ki lehet fogni több száz forinttal olcsóbban is: az egyik hipermarketben például 550 forintért kínálják most kilóját.

Az édesburgonya, másik nevén batáta (Ipomoea batatas) csak a nevében burgonya. A családfájuk odáig közös a krumpliéval, hogy mindketten a burgonyavirágúak (Solanales) rendjébe tartoznak, de az édesburgonya már egy másik család sarja, a szulákféléké (Convolvulaceae. A batáta gyökérgumóját fogyasztjuk, bár mint több másik zöldségnek, valójában levelei is ehetők. Rendre a kukában, jobb esetben komposztban végzik, de többek között a retek és karalábé levelei is fogyaszthatók.

Háromféle édesburgonya felkockázva

Ez mind édesburgonya: világossárga, élénk narancssárga és lila is lehet a „húsa” / Fotó: Yulia Reznikov, Getty Images

A krumplival ellentétben az édesburgonya nyersen is ehető, bár ebben a formában kemény és lisztes, ezért érdemes hőkezelésnek alávetni: párolva, főzve, sütve is finom, és mint látni fogjuk, kiváló édesség-alapanyag is a színes zöldség.

 Leggyakrabban narancssárga belsővel találkozunk vele, de halványabb sárga héj is rejthet batátát, ezeknek akár egészen fehéres is lehet a húsa. A leglátványosabb pedig a drámai mélylila, az ételfotósok imádják a fehér erezetű izgalmas lila színt.

Tepsiben sült édesburgonya

Magában egy kis mártogatóssal is isteni: tepsiben sült édesburgonya-hasábok / Fotó: DronG, GettyImages

Fajtánként eltérő tápértékeket mutat az édesburgonya, de egységesen alacsony a zsír- és koleszterintartalmuk. A szénhidrát-, fehérje- és rosttartalmuk ezzel szemben magas, egyszóval egy mutatós és tápláló gyökérzöldséggel van dolgunk. Íze édeskés, hasonlít a sütőtökéhez, és jól lehet helyettesíteni is a két alapanyagot egymással.

Csak 500 éve van velünk, Kolumbusz hozta be a kontinensre Amerikából, és a paradicsomhoz hasonlóan eleinte dísznövényként termesztették, míg rájöttek, micsoda kulináris kinccsel van dolgunk. Az édesburgonya ráadásul sokoldalúbb a konyhában, mint elsőre gondolnánk: 17 étel következik, amiben más-más arcát mutatja a batáta. Kattints a galériánkra!

Kattints a a galériára egy kis inspirációért!

Édesburgonya frissen a földből
Megnézem
Összes kép (19)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top