50 éve csak zéró kólát iszik, így néz ki most

F.C. | 2024. Március 15.
Még a gyógyszereit is kólával veszi be.

Egy brazil nyugdíjas azt állítja, hogy az elmúlt 50 évben csak kólát ivott. A 70 éves Roberto Pedreira állítólag még vizet sem fogyaszt, pedig cukorbetegségben és szívproblémákban is szenved. A brazil nagypapa még akkor is csak kólát ivott, amikor koronavírus-fertőzés miatt kórházba került. Sőt még a kórházi adatlapján is fel volt tüntetve, hogy „Nem szedek be folyékony gyógyszert! Ne is ragaszkodjanak ehhez! Nem iszom vizet, csak zéró kólát.”

Mikor a net szárnyra kapta az idős férfi kólamániáját, senki sem akarta elhinni, ám 27 éves unokája megerősítette, hogy Pedreira – mióta az eszét tudja – soha nem ivott mást, csak kólát.

Sőt nemrég a G1 Globo-nak is azt nyilatkozta az idős férfi, hogy annyira utálja a vizet, hogy fél évszázada egy cseppet sem ivott. Annak ellenére, hogy súlyos egészségügyi problémákkal küzd, ragaszkodik a kólához. Mint mondja, ha a kóla annyira egészségtelen lenne, már rég meghalt volna. „Az összes orvos, akihez járok, vizet ajánl. A kardiológusom és az endokrinológusom is csak csóválja a fejét. Még a gyógyszeremet is kólával szedem be” – meséli.

A 70 éves férfi cukorbeteg, krónikus vénás elégtelenségben is szenved, a szívébe 6 sztent van beültetve, szívinfarktuson is már átesett, de soha nem gondolt arra, hogy kóláról vízre váltson.

A férfi unokája megerősítette, hogy a nagyapja azóta iszik kólát, amióta megjelent ez az üdítő. De hozzátette, hogy az idős férfi nagyon vigyáz az egészségére: rendszeresen jár orvoshoz, kivizsgálásokra, és a gyógyszereit is rendesen szedi, de egyszerűen nem akar lemondani a kóláról.

(via)

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Exit mobile version