nlc.hu
Gasztro
Holttest a szupermarket sütőjében

Holttestet találtak a szupermarket sütőjében

Az egyik alkalmazott holtteste került elő a szupermarket pékségének a sütőjéből.

Tragédia történt egy kanadai Walmart szupermarketben. Egy holttestet találtak az üzlet pékségének az egyik sütőjében.

A Walmart egyelőre nem nyilatkozott a halifaxi üzletükben történt halálesettel kapcsolatban.

A rendőrség nem közölte, hogy gyanakodnak-e bűncselekményre.

Bár a 19 éves áldozat személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra, a helyi szikh közösség vezetője elmondta, hogy az elhunyt a vallási közösség tagja volt. „Elszomorító, hogy a fiatalok mindenféle reményekkel és álmokkal jönnek ide, keményen dolgoznak, aztán ez történik” – reagált a tragédiára.

Az áldozat halálának oka és módja még nem tisztázott, de minden bizonnyal halálra égett a pékség ipari sütőjében.

Nem ez az első haláleset élelmiszerláncnál. Legutóbb 2023 májusában a louisianai Arby’s gyorsétteremben az egyik ott dolgozó nő holttestét a hűtőszekrényben találták meg.

A Walmart amúgy a közelmúltban azzal került a címlapokra, hogy sorra zárja be az üzleteit az Egyesült Államokban, idén eddig már 11 húzta le a rolót.

(via)

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top