A cékla mindig is megosztó alapanyag volt, és akkor most finoman fogalmaztam. Gyerekkorunkban egyetlen dolgot készítettek belőle: savanyúságot, ami persze finom-finom, de lássuk be, nem egy fergetegparty. Aztán jött a gasztroforradalom, aminek a szele Magyarországot is jócskán megcsapta, és azóta itt állunk a ki nem mondott, de azért mégiscsak bennünk motoszkáló megfelelési kényszerrel: valamit kezdeni kéne a céklával, mert az olyan progresszív. Csinálni valami egészen kiválót ebből az egyáltalán semennyire sem vonzó, sötétbordós lila, földes gumóból. Sok szerencsét hozzá!
Jó hírem van, a minap sikerült olyan céklaételt készítenem, ami tényleg, és kompromisszum nélkül finom lett. Sőt, bevallom, ez a bravúr már többször is összejött, valójában egy csomó finom céklás ételt sikerült már készíteni, pedig – és most eljött az igazság pillanata – nem vagyunk nagy céklarajongók, a különösen őszinte korban lévő (kamasz) gyerekeim meg pláne nem, de ezt még ők is megették.
Sokan nem tudják, de a cékla levele is fogyasztható! / Fotó: istetiana, Getty Images
A vonzerőt a tetején lévő kéksajt és a sok-sok pirított dióféle adta, ki tud ennek ellenállni? Az íze pedig, a céklával együtt sütött almának, méznek és a többi ízesítőnek köszönhetően tényleg határozottan vonzó lett.
A cékla buktatói
Az első és legnagyobb probléma a céklával az, hogy minden bíborvörös lesz tőle. Nem viccelek, tényleg minden, még az is, ami a folyamat legvégén marad belőle. Ne ijedjünk meg, nem vér van a fajanszban! Érdemes kesztyűs kézzel bánni vele, különben dugdoshatjuk a mancsainkat napokig, mert szalonképesek semmiképp sem lesznek.
Mosáskor természetesen szintén mindenfelé fröcsköl a piros lé, ami roppant tanulságos, levonhatjuk belőle, hogy a csap alá tartott csirkéről ugyanígy fröcsköl mindenfelé a potenciálisan szalmonellás mosóvíz. Éppen ezért akkor járunk el okosan, ha egy tál vízbe tesszük a meghámozott céklát, úgy öblítjük le.
Bíborvörös csoda a tányéron. Meleg céklasaláta. (Fotó: Belső Olga)
Kéksajtos-diós sült cékla
Ennél az ételnél (is) rendkívül fontos az ízek és az állagok harmóniája, így a sós, az édes, a savanyú és a kesernyés ízek megfelelő aránya, a textúrák közül pedig a puha, a roppanós és a krémes is megtalálható benne. Jó lesz, hidd el!
Egy kis extra
Alma helyett mehet bele birsalma is, ami külön bukét ad neki. Sőt, akár aszalt gyümölccsel is próbálkozhatunk, elrontani biztosan nem fogja az ízvilágát.
Hozzávalók:
- 1 kg nyers cékla
- 1 db nagyobb alma
- 1 evőkanál méz
- 1 teáskanál kakukkfű
- 2 evőkanál balzsamecet
- 20 dkg kéksajt
- 10 dkg dióféle (dió, mogyoró, kesudió, mandula, stb., én vegyesen használtam)
- olívaolaj
- só ízlés szerint
A tálaláshoz
- még egy kis kéksajt és balzsamecet, ízlés szerint
Elkészítése:
- Kesztyűt húzunk és meghámozzuk a céklát. Az almát nem hámozzuk meg, csak kivágjuk a magházat, majd nagyjából egyforma (kb. kétfalatos) darabokra vágjuk mindet.
- Betesszük egy tepsibe, sózzuk, rászórjuk a kakukkfüvet, meglocsoljuk az olajjal, balzsamecettel és a mézzel, majd szintén kesztyűs kézzel jól összeforgatjuk, hogy mindenhová jusson az ízesítőkből.
- Lefedjük a tepsit alufóliával és betoljuk a 200 fokos sütőbe. Addig sütjük, amíg a cékla meg nem puhul (vagyis amíg villával elvágható nem lesz). Ez kb. egy óra alatt következik be.
- Ekkor óvatosan leszedjük az alufóliát, rászórjuk a durvára vágott diót, feljebb vesszük a hőfokot 260 fokra (vagy a maximumra, amit a sütőnk bír), és még tovább sütjük, addig, amíg a dió meg nem pirul.
- Kivesszük a sütőből, reszelünk rá kéksajtot, mintegy beetetésnek, majd a saját tányérján mindenki reszel rá még kb. kétszer annyi sajtot, mint amennyit az egészre rátettünk, végül meglocsolja további balzsamecettel.
Friss bagettel lehet tunkolni, vagy adhatunk hozzá grillsajtot. Jó étvágyat hozzá!
