nlc.hu
Gasztro

Könnyű, szaftos csúcskaja: isteni rakott padlizsán receptet mutatunk

A rakott padlizsán sokkal egyszerűbben készül, mint gondolnád.

Itt a nyár, a nyaralás és a rakott padlizsán ideje. Aki szereti a lasagnét, és ujját a kor gasztronómiai ütőerén tartja, érzi, hogy ez idő tájt jobban esne valami könnyebb, nyári verzió. Két lehetőség van, vagy a húst cseréljük le benne, ami… hát, arról szó sem lehet. Tehát inkább a tésztát.

Végül is, ez egészen jó ötletnek tűnik, a túl sok szénhidráttal úgyis csak a baj van, és a lasagne lapokat simán helyettesíthetjük zöldséggel. A padlizsán éppen megfelel a célnak, egyrészt ugyebár pont szezonja van, másrészt pedig az alakja, az íze és a viselkedése is egészen alkalmas rá, hogy egy egészséges, nyári lasagnét készítsünk belőle. Amit innentől kezdve nyugodtan hívhatunk rakott padlizsánnak.

Sőt, mivel a padlizsán magától is lágy, ezért több nedvesítésre nincs szükség. Akkor sem lesz száraz, ha nem locsoljuk meg ipari mennyiségű besamellel – ami ugyebár a rendes lasagne elengedhetetlen része. Ezt a lépést tehát szintén kihagyhatjuk, így egészen egyszerűen kapunk majd egy isteni ételt – annál is inkább, mert a lágy padlizsánt sokkal egyszerűbb bele tetrisezni a tálba, mint a kemény tésztát.

Ami viszont velünk marad, az a ragu. A lasagne bolognai raguval készül, egészen pontosan, a bolognai ragu egyenesen a lasagnéba lett kitalálva eredetileg. Érdemes megtanulni a receptjét (szerencsére nem nehéz), mert egy egészen kevés munkával összedobható és általános népszerűségnek örvendő ételről van szó.

Az eredeti bolognai mártás sofritoval kezdődik, ami hagymából, répából és szárzellerből áll. Igaz, erre sem kell mérget venni, ugyanúgy, ahogy a bolognai receptjére, mert ahány ház, annyi szokás. Szóval, ha jót akarunk, akkor a bolognai ragut a zöldségek megfonnyasztásával indítjuk.

Mindent egybevetve így már négyféle zöldség is kerül a rakott padlizsánba, amitől egészen olyan érzésünk lehet, hogy egy finom, egészséges, nyári ételt eszünk. És valóban ez történik.

Rakott padlizsán recept

Csak hús és zöldség, semmi más. Na jó, egy korty bor is megy bele. Sok a hozzávaló, de 

rakott padlizsán

Rakott padlizsán (Fotó: Xsandra, Getty Images)

Hozzávalók:

  • 3 db közepes padlizsán
  • fél dl olívaolaj
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 3 szál szárzeller
  • 2 db közepes répa
  • 10 dkg bacon
  • fél kg darált marhahús, de lehet sertés vagy pulyka is, ki miben hisz
  • 1 dl fehér bor
  • 3 dl passata, vagyis passzírozott paradicsom
  • 1 teáskanál bazsalikom
  • 1 teáskanál só
  • 1 dl tejszín
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 10 dkg parmezán (vagy más olasz típusú kemény sajt)
  • olaj a tál kikenéséhez

Elkészítés:

  1. A hagymát kockára vágjuk és elkezdjük dinsztelni az olívaolajon. A répát ráreszeljük nagy lyukú reszelőn, a szárzellert pedig vékony szeletekre vágjuk és szintén hozzáadjuk. Amikor már félig jó, akkor hozzáadjuk a kicsire vágott bacont is. Addig dinszteljük, amíg barnulni nem kezdenek.
  2. Ekkor rátesszük a darált húst és kevergetés mellett kifehéredésig sütjük. Sózzuk.
  3. Most rálöttyintjük a bort, elkeverjük, majd mehet a paradicsomlé, a bazsalikom és a zúzott fokhagyma is. Jól elkeverjük, majd hagyjuk rotyogni. A tejszínt csak a legvégén keverjük bele, amikor már levettük a tűzről.
  4. Közben elkészítjük a padlizsánt: a végeit levágjuk, majd 3 mm vékony szeleteket vágunk belőle. A szeletek mindkét oldalát enyhén besózzuk, majd békén hagyjuk.
  5. Nagyjából negyedóra múlva bekapcsoljuk a sütőt 180 fokra, és ezzel párhuzamosan elkezdjük összerakni az ételt.
  6. Előveszünk egy tűzálló tálat, kikenjük olajjal. Az alját kirakjuk a padlizsánszeletekkel, majd megkenjük a ragu felével. Megszórjuk a reszelt parmezán harmadával, majd jöhet a következő réteg padlizsán és a ragu másik fele és a parmezán harmada. Ha maradt még padlizsán, nyugodtan a tetejére tehetjük, majd megszórjuk a maradék parmezánnal és mehet az addigra felmelegedett sütőbe.
  7. 45 percig sütjük, a végén kicsit rápiríthatunk a tetejére.

Szeletelés előtt hagyjuk kicsit pihenni, különben szét fog esni. Ha szeretnénk, szórhatunk rá egy kis fetát, de olyat is láttam már, hogy valaki tejföllel ette, amit nem kommentálnék, csak megemlítettem.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top