nlc.hu
Gasztro

Készétel tárolás vákuumozással

Tárold úgy az ételt, mint a profi séfek!

Hogy csinálják az éttermek, hogy bármikor, pillanatok alatt az asztalra varázsolnak egy órák alatt elkészülő húsételt? A titok a vákuumozás, így fagyasztás nélkül, hűtőben is hetekig elállnak az ételek.

Ahhoz, hogy az ember otthon nekiálljon konfitálni meg szuvidolni, lássuk be, eléggé elszántnak kell lenni, holott abban azért a legtöbben egyetértünk, hogy az így készült ételek magasan verik a sima, sülteket. Olyan omlósak és ízekben gazdagok, hogy az ember szava eláll és legszívesebben mindig ilyet ennénk, mint egy remek étteremben, csak hát kinek van annyi ideje, hogy el is készítse? A házi konfitálás egyetlen kerékkötője az időfaktor, a szuvidolással meg az a legnagyobb probléma, hogy megfelelő felszereltség nélkül önmaga paródiájába fullad az egész, magyarul: bele kell fektetni jó pár tízezer forintot, mire mindent megveszünk, ami szükséges hozzá.

A legtöbbünknek marad a jó öreg sütő, ami a korától és árától függően többet vagy kevesebbet tud, meg a tűzhely, amin elkészül az étel, aztán lesz, amilyen lesz. De hát, a jó élet és étel nem csupán a gazdagok meg a profi séfek kiváltsága, viszont egy profi séf, Andriska István mondta el nekünk, hogy küzdelem helyett hogyan kerülhetjük ki az akadályokat vagy hekkelhetjük meg úgy, hogy otthon is bármikor az asztalra kerülhessen puha, omlós konfitált hús. A titok a vákuumozás, ráadásul ez egyben a készételek tárolásának is az egyik legalkalmasabb módja, így, ha már egyszer nekiállunk, nyugodtan süthetünk-főzhetünk nagyobb adagot tartalékba is, nem fog ránk romlani.

Igaz, hogy egy napig tart, de hibátlan lesz a hús

A gyengébb minőségű (ám finom, szaftos) húsokat, mint például a nyakat, a tarját, az oldalast vagy a lapockát azért érdemes konfitálva vagy szuvidálva elkészíteni, mert így a hús megtartja a súlyát, az állaga viszont sokkal élvezhetőbb lesz, mint egy sima sütésnél – kezdi a séf.

Tisztázzuk is rögtön a fogalmakat. A konfitálás ugyanaz, mint az abálás: bő zsírban, alacsony, forráspont alatti hőmérsékleten, hosszú ideig kezeljük az ételt. A szuvidálás pedig a francia sous vide, vagyis vákuum alatt kifejezésből származik, ebben az esetben az alapanyagot vákuumzacskóba zárva, 60-80 °C-os hőmérsékleten, vizes közegben kezeljük. A hőmérséklet és az idő a hús szerkezetétől és méretétől függ mindig, értelemszerűen a kacsamellett nem kell olyan sokáig szuvidolni, mint például egy marhaszegyet.

Tárold úgy az ételt, mint a profi séfek!

Michael Fusano séf bárányt helyez a szuvid kádba (Fotó: Katherine Frey/The Washington Post via Getty Images)

Na most, a szuvidolás rendkívül vonzó eredménnyel kecsegtető, ugyanakkor eléggé macerás eljárás. Ha jól akarjuk csinálni, akkor a halakat 4, a húsokat pedig 6 százalékos sóoldatba kell áztatni hat órán keresztül, majd kiszedjük és egy órán át pihentetjük jeges vízben. A fürdőktől először a só átjárja a húst, de kinyomja magából a vizet, amit a jeges vízben áztatással pótolunk, azért jegesben, hogy a só bent maradjon. Ezután már csak annyi dolgunk van, hogy a húst fűszerezzük, serpenyőben kérget süssünk rá, majd levákuumozzuk, és már mehet is a szuvidáló edénybe. Hát nem nagyszerű, hogy mintegy 8-10 órát foglalkozhatunk pár szelet hússal? De, az.

Ennél sokkal vonzóbb megoldás a konfitálás, amihez legalább külön felszerelésre nincs szükség, meg lehet csinálni egy fazékban vagy tepsiben is. Persze némi fűszeres előpácolás ilyenkor sem árt a húsnak, majd 5-6 óra konfitálás után kész is a foszlós, ízletes étel, amit legszívesebben egész évben ennénk, de majd a következő sátoros ünnepkor talán hajlandók is leszünk újra beleállni.

Kivéve, ha e két technikának a legvonzóbb elemeit kombináljuk, mert akkor bármikor, pár perc alatt hozzájuthatunk a finom, omlós húshoz, vagy igazából bármilyen készételhez.

A nagy trükk a vákuumozás.

Kell egy vákuumozógép

Ha egy szuvidoló szettbe nem is ruháznánk be szívesen, egy vákuumozógépet mindenképpen érdemes beszerezni, ami egy 10-15 ezer forintos tétel, de életünk egyik legjobb befektetése lesz. Ekkortól ugyanis az élelmiszerpazarlást, ami korunk egyik főbűne, nagyjából a nullára csökkenthetjük, ugyanakkor jó sokáig tárolhatunk olyan ételeket, amiknek csak meglehetősen ritkán vagyunk hajlandók nekilátni: lásd konfitált húsok.

Tárold úgy az ételt, mint a profi séfek!

Fotó: Getty Images

A vákuumozás segítségével a megmaradt, vagy direkt tárolásra elkészített készételeket helytakarékosan tudjuk betenni a hűtőszekrénybe vagy a fagyasztóba, vagyis nem a levegő foglalja az értékes hűtőkapacitást, az étel minősége pedig nem romlik sem a tárolás, sem a visszamelegítés során.

Ezt a következőképpen kell csinálni: a készételt, például pörköltet, vagy bármi mást lehűtjük 3-4 °C-osra, vagyis hűtő-hidegre, fontos, hogy a szaft rádermedjen, különben kiszippantja a vákuum. Ezután adagonként (vagy ahányan vagyunk a családban, annyi adagonként) levákuumozzuk, kilapítjuk, hogy ne foglaljon sok helyet és betesszük a hűtőszekrénybe. Ezzel a módszerrel akár 3-4 hétig is tárolhatjuk a készételt, felhasználáskor pedig forrásban lévő vízbe dobjuk a zacskót, elzárjuk a hőforrást és 20 perc múlva előhúzzuk a friss, meleg, kiváló állapotban lévő ételt, és már tálalhatjuk is.

Tárolás hónapokig, fagyasztás nélkül

Ezt azonban még mindig lehet fokozni, méghozzá úgy, hogy vákuumozás után 2-3 percre forrásban lévő vízbe tesszük a tasakot, majd jeges vízben lehűtjük – vagyis pasztörizáljuk az ételt.  Ebben az esetben hűtőszekrényben akár egy évig is el fog állni, de lehet, hogy tovább. Ezt a trükköt akár egy sima pörkölttel, de akár egy csodálatos, konfitált marhapofával is meg lehet csinálni, így lehet otthon mindig, bármelyik pillanatban finom, puha és foszlós kész húsételünk, amit már csak melegíteni kell – tanácsolja Andriska István séf. 

Tárold úgy az ételt, mint a profi séfek!

Szuvidált lazac (Fotó: Getty Images)

A levákuumozott készételt vagy nyersanyagokat egyébként a mélyhűtőben is tárolhatjuk. Ennek a tárolási módszernek a nagy előnye, hogy nem a levegőt hűtjük, mint akkor, amikor dobozokat használunk. A nyers húsok is meghálálják, ha sima nejlonzacskó helyett vákuumozva fagyasztjuk: a szerkezetük kevésbé roncsolódik, ráadásul a kiolvasztás is sokkal gyorsabban és kíméletesebben megy, hiszen nem veszi körül levegő az ételt.

Most aztán kezdődhet a házi konfitálás!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top