Gasztro

Palacsinta de luxe: így készül a pándi meggyes rétes

Réteslapba tekert meggyes, mákos és túrós palacsinta, ami a meggy ízétől lesz különlegesen könnyed és isteni finom. Kezdőknek is sikerülni fog.

Amikor valaki életében először megkóstolja pándi meggyes rétest, az első gondolata egész biztosan az lesz, hogy „úristen, milyen finom”. Rögtön utána azonban el is tűnődik, hogy vajon mi vihet rá valakit, hogy réteslapba csomagolja a palacsintát és még egyszer megsüsse?

A kérdés teljesen jogos, elmondom, hogy lehetett. A gazdag bíró neje valahogy megneszelte, hogy a szegény kocsislegénynek öltözött kérő, akit a dölyfös lánya az elébb zavart el, valójában a királyfi. A gazdag bíró neje azonban egy meglehetős élettapasztalattal bíró, bölcs asszony volt, ezért tudta, hogy ilyen szerencse csak egyszer éri az embert az életben, valamint, hogy a férfi szívéhez a gyomrán keresztül vezet az út. Ezért (mivel a remény hal meg utoljára), azt fundálta ki, hogy most ő olyat, de olyat süt, amivel a félrenevelt leánygyermeke hülyeségét kompenzálni fogja. Ha a királyfi ezek után még hajlandó betenni hozzájuk a lábát, és megkóstolja a süteményt, egy életre a lányához láncolja őt érzelmileg, vagy a lányát a királyfihoz, az még jobb, tekintve az így kilátásba kerülő társadalmi felemelkedés szédítő sebességét.  

Szóval, a gazdag bíró nagy élettapasztalattal bíró, ezért némiképp számító neje – aki egyébként meglehetős konyhai tapasztalatokkal is rendelkezett – kiötlötte, hogy olyat, de olyat süt, ami után mindenki megnyalja a tíz ujját, ezért nagyjából mindent beletesz, amit csak a kamrában felhalmozott. Van mit a tejbe aprítani, majd ő megmutatja. Meg is parancsolta izibe’ az idióta lányának, hogy süssön palacsintát, de pont tizenkettő legyen ám! Addig ő mákot darált, az anyja diót tört és meggyet magozott (a jó partiért bármit), de még a százéves dédmama is kikelt az ágyból és rétest nyújtott – hát így született a pándi meggyes rétes.

A pándi meggyes rétes fagyasztott meggyből a legjobb

Természetesen ez az egész csak fikció. Ami ebből létező valóság, az a süti, a bölcs asszony, aki kitalálta, hogy az ízeket egy remek csokorba rendezi, meg pándi meggy. Utóbbi egy rendkívül jó minőségű és finom fajta, egy baj van csak vele, hogy megbízhatatlanul terem. De hát ez minket nem valószínű, hogy érint, tekintve, hogy ez idő tájt egészen biztosan fagyasztott meggyből dolgozunk. Amivel egyébként még jobban is járunk, mivel a fagyasztott meggyet ki kell olvasztani, ennek köszönhetően jó sok levet ereszt, amit a mákba keverünk és így nemcsak megfelelő állagú, hanem egyúttal egészen kiváló ízű tölteléket kapunk. Végre egy süti, ahol nem citromhéjjal ízesítik a mákot!

Pándi meggyes rétes mákos, túrós és meggyes palacsintából (Fotó: Belső Olga)

Pándi meggyes rétes, háromféle palacsintából (Fotó: Belső Olga)

Természetesen meggybefőttből is dolgozhatunk, csak számítsuk bele a cukortartalmát, vagyis, amit pluszba adnánk a töltelékhez, azt nyugodtan ki is hagyhatjuk. Valószínűleg nem lesz olyan üde végül a süti íze, mintha friss vagy fagyasztott meggyből készülne, de minden bizonnyal úgy is finom lesz. Tényleg meglepő egyébként, hogy egy olyan sütemény, amiben ennyi minden van, mégsem lesz egyáltalán nehéz, fojtó vagy sok, és ezt mindent bizonnyal a meggynek köszönhetjük.

Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy van egy segédünk, aki kisüti a palacsintákat, amíg mi elkészítjük a tölteléket, akkor egészen gyorsan haladhatunk, én a kamasz lányom segítségével (rétesnyújtó dédi nélkül, viszont bolti réteslapból) szűk egy órán belül végeztem is.

Pándi meggyes rétes

Hozzávalók

A palacsintához

  • 30 dkg liszt
  • 1 csipet só
  • 1 kávéskanál cukor
  • 1 tojás
  • 6 dl tej
  • fél dl étolaj

A máktöltelékhez

  • 15 dkg darált mák
  • 5 dkg cukor
  • 1-2 dl meggylé

A túrótöltelékhez

  • 20 dkg túró
  • 15 dkg cukor
  • 1 tojás
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 10 dkg mazsola

A meggytöltelékez

  • 20 dkg meggy
  • 15 dkg cukor
  • 5 evőkanál darált dió

A csomagoláshoz

  • 6 db réteslap
  • kb. 8 dkg olvasztott zsír vagy vaj
  • 2 evőkanál tejföl
Pándi meggyes - még minden nyitva

Pándi meggyes – még minden nyitva

Elkészítés

  1. Palacsintatésztát készítünk. Egy tálba tesszük a lisztet a sót és a cukrot. Ráütjük a tojást, beleöntjük az olajat, majd elkezdjük hozzá lassan csorgatni a tejet, közben habverővel simára keverjük. Ha a tejet mind belezúdítanánk egyszerre, csomós lenne a palacsinta és azt nem szeretnénk.
  2. Kisütjük a palacsintákat. Az első darab előtt kiolajozzuk a serpenyőt, utána már nem kell, mert a tésztában van olaj.
  3. Elkészítjük a töltelékeket. A máktöltelékhez megdaráljuk a mákot a cukorral (vagy ha már daráltat vettünk a boltban, akkor hozzáadjuk a cukrot) és annyi meggylevet abból, ami a fagyasztott meggy kiolvasztása során keletkezett, hogy jó nedves, kenhető állaga legyen a tölteléknek.
  4. A túrótöltelékhez a túrót villával megtörjük, majd hozzákeverjük a többi hozzávalót. Levet fog ereszteni, ezért én szűrőkanállal terítettem a túrókrémet a palacsintákra, nehogy a folyadék eláztassa a rétest. 
  5. A meggytöltelékhez a meggyet jól lecsöpögtetjük, apróbbra vágjuk egy deszkán (megint lecsöpögtetjük) és hozzákeverjük a cukrot és a diót.
  6. Most jöhet a palacsinták betöltése. A töltelékeket négyfelé osztjuk, így pont ugyanannyi adag töltelékünk lesz, mint ahány palacsintánk. A palacsinták teljes felszínét megkenjük, majd feltekerjük.
  7. Két rudat készítünk, mindkét rúdhoz 3-3 réteslapot használunk. A réteslapokat konyharuhára terítjük, egyenként, alaposan megkenjük a tejfölös vajjal (zsírral) és egymásra fektetjük őket. Amikor megvan a három réteg, ráfektetjük a feltekert palacsintákat. Alulra kerül sorban egymás után két túrós palacsinta, melléjük két mákos, a tetejükre pedig két meggyes. A két palacsinta, ha szerencsénk van, pont olyan hosszú, mit a réteslap.
  8. A konyharuha segítségével feltekerjük a rétest, majd átültetjük egy sütőpapírral kibélelt tepsire. Vigyázunk, hogy a meggyes rétes maradjon végig felül – nem úgy, mint nálam. A rétesek tetejét még egyszer bőven megkenjük a tejfölös zsírral.
  9. 175 °C-ra felmelegített sütőben negyed óra-húsz perc alatt, vagy amíg szép piros nem lesz a rétes teteje, készre sütjük. Szeletelés előtt megvárjuk, hogy kihűljön, különben szétesik.

Süssetek ti is pándi meggyes rétest, mert megérdemlitek, egyúttal ez a süti is bőven megérdemli, hogy fennmaradjon.

Még több ínycsiklandó palacsinta recept

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése