Elengedés-workshopot tartottam nemrég és úgy alakult, hogy a résztvevők többsége ezzel a dilemmával küzd, vagy küzdött már korábban az életében. Ekkor döbbentem rá, hogy ez a kérdés valójában sokkal több nőt és párkapcsolatot érint, mint azt eddig gondoltam. Számosan nem merik kimondani azt, hogy vége, még akkor is, ha már hónapok vagy évek óta nem működik a kapcsolatuk. Mitől félünk?
Ragaszkodás az állandósághoz
Legtöbben a változástól félnek. Azt hisszük, létezik örökké – ráadásul úgy, ahogy megszoktuk, ami már egyszer működött. Csak azt nem vesszük észre – és ez kicsit ilyen homokba dugom a fejem, nehogy szembesüljek az igazsággal –, hogy a változás elkerülhetetlen, magától történik, hiszen érnek minket hatások, formálódunk, csiszolódunk egymáshoz és egymás által. Azért félünk a változástól, mert a változáshoz legtöbbször a “rossz” értékítéletét társítottuk. A “jó” változásokat kevésbé vesszük észre, vagy kevésbé maradnak meg az emlékeinkben.
Olvasd el dr. Ábrahám-Hörömpő Andrea NLCafén megjelent cikkeit is:
- A boldogság megélése – te boldognak érzed magad?
- Müller Péter: A boldogság hazatalálás
- “Mindent megteszek, hogy méltó legyek az emberek bizalmára” – Interjú Domján Andrással
Félelem az egyedülléttől
A másik félelem az egyedüllét kérdése. Sokan ragaszkodnak ahhoz, hogy legyen valakijük, hiszen úgy vannak vele, a “semminél jobb”. A kérdés csak az, milyen kapcsolatot szeretnél. Semminél jobbat, vagy olyat, ami valójában működik neked és kiteljesít? Tiszteled-e annyira saját magadat és nem utolsósorban a partneredet, társadat, hogy ne zárd be magatokat az “elmegy még” kategóriába, hanem ha szíved-lelked érzi, hogy valójában nem működik a kapcsolat, ezt felvállald? És a felvállalás alatt azt értem, hogy egyáltalán rá mersz nézni a helyzetre. Ekkor dönthettek úgy, hogy dolgoztok azon, ami kevésbé működik a kapcsolatban, ha úgy érzékelitek, hogy ez egyébként változhat. Ha viszont nem, akkor könnyebb lesz a döntést is meghozni, hogy ennek itt most ilyenformán vége.
Tudom, hogy nem az “igazi”, de legalább van “valaki”
Az igazi kérdése mindenkinél szubjektív. Ismered-e magadat annyira, hogy tudd, számodra milyen az igazi társ, igazi kapcsolat? És felismered-e azt, hogy ha változol, akkor a számodra “igazi” is változhat? Az önismeret sokszor szembesít kényelmetlen helyzetekkel. Amikor képes vagy kívülről látni magadat, akkor felismered saját magadban, vágyaidban, életedben a változást? Azon túl, hogy felismered, vállalni is mered? Mersz-e a szívedre és a lelkedre hallgatni? Hiszen a valódi válaszok ott rejlenek. Vagy megpróbálod kimatekozni, mérlegre tenni, pró és kontra érvekkel alátámasztani a döntésedet?
Biztosítékot várunk az élettől
Vannak, akik azt mondják: majd ha biztosan látom a “hogyant” és a jövőt, akkor döntök. Ezzel évekig el lehet evickélni a langyos vízben, mert a jövőt biztosra sosem tudhatjuk. A biztosítékainkba vetett reményünk és hitünk erősebb, mint az önmagunkba vetett hitünk. Pedig ezek a biztosítékok sosem lehetnek annyira erősek, mint mi magunk. Amikor kompromisszumot kötünk, azt látszólag a másikkal tesszük, valójában azonban ilyenkor feladjuk önmagunkat. Ismered-e, elismered-e és vállalod-e önmagadat annyira, hogy mersz választani, lépni az alapján, amit a szíved és a lelked diktál?
Ha azt hitted, ebben a cikkben választ adok arra, hogy menj vagy maradj, csalódnod kell. Ezt csak és kizárólag te magad tudhatod. Minden helyzet, minden kapcsolat más. Én csak azt tanácsolhatom, senki másra, csak magadra és a szívedre hallgass – még akkor is, ha átmenetileg a választásod kényelmetlen helyzetekkel szembesít. A választásainkkal teremtjük a valóságunkat. Te milyen valóságot szeretnél önmagadnak teremteni?
Olvass még többet párkapcsolatról, szerelmi témáról itt, az NLCafén:
- 5 könyv, ami megtanít szakítani, túlélni és újrakezdeni
- A szeretőmet választottam, de végül mindenki elhagyott
- Öngyógyító praktikák szerelmi bántra
