Horoszkóp

Ez a három csillagjegy hajlamos kevesebbel beérni, mint amennyit megérdemel

Ezek a csillagjegyek inkább beleragadnak a mérgező párkapcsolatba, mintsem olyan szerelem után néznének, amit igazán megérdemelnek. Hajlamosak sokkal kevesebbet várni a társuktól, mint amennyi igazán járna nekik. Vajon te is köztük vagy? A horoszkópból kiderülnek a részletek.

Egy párkapcsolat sokféle okból lehet boldogtalan. Például ha egyszerűen nem kompatibilis a két fél, vagy ha rosszul kommunikálnak. Néha azonban az egyik fél sokkal többet vesz ki egy kapcsolatból, mint amennyit beletesz, érzelmi vagy fizikai bántalmazásig fajul a dolog, ilyenkor mérgező kapcsolatokról beszélünk. Míg egy boldogtalan párkapcsolatot lehetséges megjavítani, egy mérgezőt általában nem, és aki már volt ilyen helyzetben, az azt is tudja, hogy milyen nehéz belőle kilépni.

A következő három csillagjegynek általában még nehezebben szokott sikerülni, mert jobban kötődnek a társukhoz, mint a többiek.

Bika

A Bika a zodiákus legmegbízhatóbb, leghűségesebb jegye, és ezért szülöttei a lehető legromantikusabb partnerek is. Néha azonban a Bika egy kicsit túl hűséges is tud lenni, azaz még akkor is kitart a párja mellett, amikor az már régen nem érdemli meg a Bika odaadását. Mivel nem szereti a változást, inkább benne marad egy számára fájdalmas kapcsolatban, mint hogy fejest ugorjon az ismeretlenbe.

Fotó: Pexels

Mérleg

A Mérleg akkor érzi jól magát, ha kapcsolatban van, mert folyamatos igénye van a támogatásra és az egyensúlyra. Emiatt az, ha ki kell lépnie egy kapcsolatból, kiegyensúlyozatlanná teszi őt, így képes sokkal tovább kitartani, mint ameddig racionális érvek alapján kellene. A dolog iróniája az, hogy a párkapcsolatukon kívül a Mérlegek jellemzően talpraesett, független emberek, a kapcsolatban viszont fél lénynek érzik magukat a párjuk nélkül. Talán könnyebb a változtatás, ha a Mérleg emlékezteti magát, hogy milyen jól boldogul egyedül is.

Halak

A Halaknak rengeteg olyan személyiségjegye van, amelyek miatt könnyen benne ragadhat egy mérgező kapcsolatban. Egyrészt a Halak a zodiákus legönfeláldozóbb jegye, emellett pedig még magának is képes hazudni például a partnere viselkedésével kapcsolatban, csak hogy ne kelljen konfrontálódnia. Ha a Halak felismeri, hogy a mártíromság senkinek nem segít, és ha megtanulja tisztelni saját magát, könnyedén átjuthat az érzelmi válságokon.

(via Apost)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése