Szűz
A Szűz jegy szülöttei egyenesen tisztaság- és rendmániásak. Egyetlen kósza porcicát vagy egy szabálytalanul betolt széket sem tudnak elviselni a környezetükben. Egyfolytában, szinte megszállott módon takarítanak és pakolnak és mindez nem csupán, hogy nem esik nehezükre, de valójában még élvezik is. Tipikusan ők azok, akik még egy húzósabb házibuli után, hajnalok hajnalán is képesek nekiállni rendet rakni és mosogatni, ugyanis azzal a tudattal nem lennének képesek nyugodtan álomra hajtani a fejüket, hogy másnap a romokra kell ébredniük.
Rák
A Rák az otthon jegye: a jegy szülötteinek ösztönös érzékük van az otthonteremtéshez, majd annak „menedzseléséhez” is. Fontos számukra a szépség, a kényelem és a harmónia. A házimunka ugyan nem a kedvencük, azonban lelkiismeretesen elvégzik annak érdekében, hogy aztán szeretteik körében élvezhessék annak végeredményét.
Bak
A Bakok számára a rendezettség az élet minden területén, így természetesen az otthonukban is fontos. Komolyan veszik a házimunkát, előszeretettel írnak listákat is, hogy semmiről ne feledkezzenek meg. Még a nagyobb takarítási munkákat – például az ablakpucolást vagy a csempe súrolását – is rendszeresen elvégzik, náluk évente úgy hat alkalommal van tavaszi nagytakarítás. Különösen kényesek arra, hogy ha vendéget fogadnak, az minden tekintetben makulátlannak lássa az otthonukat.
Skorpió
A Skorpiók rögeszméje a tisztaság, legyen szó akár a személyi higiéniájukról, akár a közvetlen környezetükről. Számukra az otthon a privát szentélyük és ennek megfelelően is kezelik: takarítják, rendezgetik, csinosítják. Mindezt elsősorban saját maguk gyönyörűségére, nem pedig azért, mert mások előtt akarnának felvágni vele. Sőt, a jegy szülöttei nem túl szívesen hívnak vendégeket a házukba, azok ugyanis csak felborítják a rendet.