nlc.hu
Horoszkóp
A Bak belül éli az életét

Kerülj közel a legfélénkebb csillagjegyekhez!

A négy őselem hatásán sok múlik, amikor az egyes csillagjegyek személyiségét elemezzük. A víz és a föld jegyűek között vannak a legfélénkebbek.

Az asztrológiában is rengeteg faktor határozza meg, hogy kiből lesz magabiztos, vagy félénk személy. És akkor még a hozott tulajdonságokról, illetve a környezet hatásairól nem is beszéltünk.
Alapvetően a tűz és a levegő elemhez tartozó csillagjegyek szülöttei szociálisak és nyitottak, míg a víz és a föld jegyűek befelé fordulók és bátortalanok. Ha van olyan vonásod, amivel hadilábon állsz, a csillagokban magyarázatot találhatsz. Ne feledd, soha nem késő fejlődni.

nő magányosan egy ágyon olvas

Fotó: Unsplash

Rák: nem fedi fel az érzelmeit

Szívesen áll szóba másokkal, gondoskodó és segítő. Úgy tűnik, igazán extrovertált, pedig mások érzelmeit és szükségleteit mindig maga elé helyezi. Ez a Rák jellegzetessége. Úgy védi meg a lelkét, hogy azt gondolod, nyitott könyv előtted. Közben ott a páncélja, amibe egyből visszahúzódik, ha nem érzi biztonságban magát.

Skorpió: erős de sebezhető

Erőt sugároz a jelenléte, de ez ne csapjon be. A kissé misztikus, magába zárkózó Skorpió valóban erős, de belül nagyon is érzelmes. Hosszasan felméri a terepet és megismerkedik a helyzettel, mielőtt bárkinek is megnyílna. Sebezhetőnek érzi magát, emiatt tűnik távolságtartónak.

Bak: belül éli az életét

Ő valójában nem annyira félénk, mint amennyire annak tűnik. A többiekkel ellentétben egyszerűen visszahúzódó és csendes, mert belül éli az életét. Nem érez többnyire késztetést, hogy megossza másokkal az érzelmeit. Néhány hozzá nagyon közel álló személy ismeri a lelkét, ha nem így van, te nem közéjük tartozol.

Halak: a megérzései vezetik

Sokszor azért nem beszélget másokkal, mert inkább a megérzéseire hallgat mások megismerésében. Ráhangolódik, figyeli az új barátokat. Időnként nehéz vele kapcsolatba kerülni, mert más nyelvet beszél: a művészet útján, elvont módon fejezi ki a gondolatait, érzéseit.

(via bustle)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top