nlc.hu
Horoszkóp
Csillagjegyek és az irigység

Ezek a csillagjegyek sosem irigykednek

Az együttérző, a könnyed, az optimista és a megértő. Négy csillagjegy, akiknek nem keseríti meg az életét a másokra való irigykedés.

A most következő négy csillagjegy szülöttei sok szempontból igen szerencsés természettel vannak megáldva. Többek között a legkevésbé sem hajlamosak arra, hogy másokra irigykedjenek.

Halak

A Halak jegy szülötteire a legkevésbé sem jellemző az irigység vagy a féltékenység, mégpedig azért nem, mivel természetüknél fogva rendkívül együttérzőek. Rengeteg jó szándék lakozik bennük, valóban a legjobbat kívánják másoknak, ha pedig lehetőségük van rá, hogy ehhez hozzásegítsék a másikat, megteszik. Ők azok, akik nem csak udvariasságból, hanem a legőszintébben tudnak örülni mások sikereinek, boldogságának is.

Ikrek

Az Ikrek szülöttei alapvető könnyedséggel állnak az élethez, ritkán aggódnak és még ritkábban görcsölnek rá bármire, ami az egyik legszerencsésebb tulajdonságuk. Az irigykedésre egész egyszerűen nincs kapacitásuk. Ahelyett, hogy azzal foglalkoznának, mi az, ami nekik nincs, másoknak viszont van, inkább tesznek azért, hogy a vágyott dolgokat maguk is elérjék, megszerezzék. 

Barátok, mosoly, öröm

Illusztráció: Getty Images

Mérleg

A Mérlegek rendkívül megértőek, másokkal, de saját magukkal szemben is. Tisztában vannak azzal, hogy a dolgok nem mindig az elképzeléseiknek és kívánalmaiknak megfelelően alakulnak és képesek ezt elfogadni és a helyén kezelni. Ki nem állhatják és lehetőleg kerülik a konfliktust, az irigységre, féltékenységre pedig potenciális konfliktusforrásként tekintenek, amit ennélfogva szintén igyekeznek elkerülni. Így tartják fenn azt a fajta egyensúlyt és harmóniát, mely számukra olyan alapszükséglet, akár a levegő.  

Nyilas

A Nyilas szülöttei nyitottak, optimisták, életszemléletükbe pedig egyáltalán nem fér bele az irigység. Számukra a pohár mindig félig tele van, ennek eredményeképp pedig nem csupán kellemesebben telik az életük, de a kívülállók számára sokszor még szebbnek, jobbnak, sikeresebbnek is tűnik, mint amilyen valójában. Emiatt pedig ők azok, akik miközben maguk nem irigykednek, rájuk viszont már annál többen irigyek. 

via

Még több horoszkóp:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top