Duális csillagjegyek: a tiéd is közéjük tartozik?

M. N. | 2022. Április 19.
A duális csillagjegyeknek már a jelképük is kettős természetükre utal.

Duális csillagjegyek – így hívják azokat a jegyeket, melyeknek természetét és az életében felmerülő kihívásait is a kettősségek uralják. Jellemző rájuk a kétarcúság, ugyanakkor az alkalmazkodóképesség, rugalmasság is a sajátjuk. A kettősség már a jegyek jelképeiben is megjelenik: az Ikrek esetében az ikerpár, a Halaknál a két, általában ellenkező irányban úszó hal, míg a Mérlegnél a két serpenyő utal rá.  

Ikrek

Az Ikrek személyiségét a sokrétűség határozza meg. Általában nem képesek egyetlen dolog mellett dönteni, sokkal inkább a dolgok szintézisét keresik. Ha döntéshelyzetekbe kényszerítik őket, sarokba szorítva érzik magukat, ez pedig a legrosszabb tulajdonságaikat hozza elő, ilyenkor az ingatag, sőt akár köpönyegforgató énjük is felszínre kerülhet. Azonban, ha megengedik maguknak, illetve a környezetük, élethelyzetük is lehetővé teszi, hogy megéljék a kettősséget, képesek kiteljesedni és elérni a harmóniát.

Illusztráció: Getty Images

Halak

A Halak szülöttei igen élénk fantáziával rendelkeznek, a képzeletet pedig gyakran összekeverik a valósággal. Ezt szimbolizálja a csillagjegy jelképe is: a két, ellenkező irányba úszó hal, melyek közül az egyik a spirituális, a másik pedig az anyagi világot képviseli. A Halak jegyű emberek talán legfontosabb küldetése, hogy átlagon felüli kreativitásukat és intuícióikat „lehozzák a földre”, vagyis képesek legyen gyakorlati célok megvalósításának szolgálatába állítani. Leginkább segítő vagy alkotó területen tudnak kibontakozni. 

Mérleg

A Mérleg esetében a kettősség másképp nyilvánul meg, mint a Halaknál vagy az Ikreknél. E csillagjegynél nem a több dolog integrációja, hanem az egyensúlyra és az igazságosságra való törekvés kap hangsúlyt. A két serpenyő egyben az én és a te jelképe is, vagyis kifejezi, hogy a jegy szülötteinek életében mennyire meghatározóak az emberi kapcsolatok, illetve az, hogy ne csak a saját, de mások szempontjait is mindig megvizsgálják és egyenrangú módon figyelembe vegyék. 

via

Exit mobile version