nlc.hu
Horoszkóp

Csillagjegyek és a magánélet

Ezek a csillagjegyek mintha nem értenék, mit jelent a magánélet

Nem rossz szándékból teszik.

Vannak, akik mindent tudni akarnak a másikról, nem veszik figyelembe a határokat, túlságosan is kíváncsiak, mindenbe beleütik az orrukat.

Csillagjegyek és a magánélet

Fotó: Getty Images/Thanumporn Thongkongkaew

Nyilas

A Nyilas imád kérdéseket feltenni, egyszerűen nem hagy békén. Ha a válasz nem nyeri el tetszését, újra és újra rákérdez, s nem akad fenn az olyan apróságokon, hogy régóta ismer már téged, vagy most lát életében először. Valójában ő is nyitott könyv mások számára, éppen ezért nem érti, hogy miért nem osztják a többiek is ugyanezt a szemléletet.

Skorpió

A Skorpió elől nincs menekvés, addig nem nyugszik, amíg teljes mértékben ki nem tárulkozol előtte, és el nem mondod neki az összes titkodat. Mindent tudni akar rólad, különösen a korábbi kapcsolataid érdeklik. Kifogyhatatlan a kérdésekből, szinte vallatásnak tűnik ez a beszélgetés. Ám ne várd el tőle ugyanezt viszonzásul, a saját titkait ugyanis megtartja magának.

Ikrek

Az Ikreknek egyáltalán nem okoz problémát, hogy kérdéseket tegyen föl, vagy szóba elegyedjen valójában bárkivel. Ám az érdeklődése nem áll meg az ismerkedés szintjén. Mindent tudni akar, ezért a találkozás után azonnal rákeres a közösségi oldaladra, sőt még jelszavadat sem rest elkérni. Természetesen nem kell neki megadnod, nem fogja rajta felhúzni az orrát.

Rák

A Rák időnként nem vesz tudomást a határokról, s túl mélyre próbál ásni a másik ember múltjában. A legnagyobb gondot azonban az jelenti, hogy a megszerzett információt nem tartja meg magának, hanem azonnal továbbkürtöli a nagyvilágba. Hajlamos mások tudta nélkül és nevében intézkedni pusztán jó szándékból, amiből persze számtalan galiba keletkezik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése