nlc.hu
Horoszkóp
Ellentmondásos csillagjegyek

Ezek a csillagjegyek sokszor épp az ellenkezőjét teszik annak, amit mondanak

Szeretnek lázadni az ellen, ahogy mások gondolkoznak.

Ikrek

Az Ikrek személyiségének esszenciális eleme, hogy szinte mindenkor ellentmondásokba ütközik. Ő az, aki meglehetősen gyakran zavarodik össze saját magán, és persze játszi könnyedséggel zavarja össze a környezetét is. Amikor magabiztosnak tűnik, valahogy ez a magabiztosság mégis egyik pillanatról a másikra megváltozhat nála.

Mérleg

A Mérlegről sokan gondolják, mennyire kiegyensúlyozott és magabiztos típus, pedig valójában állandóan billeg. Az álláspontját hajlamos lehet hirtelen megváltoztatni anélkül, hogy bárki más észrevenné. Különösen szerelmi ügyekben érvényes rá ez a viselkedés, az egyik nap még hősszerelmes, a másik nap meg teljesen kiábrándult.

Ellentmondásos csillagjegyek

Fotó: Getty Images/Surasak Suwanmake

Vízöntő

A Vízöntő nagyon csodás lélek, ugyanakkor hajlamos lehet rengeteg dolgot megígérni, aminek aztán a felét sem tartja be. Ezért nemcsak kiigazodni nehéz rajta, de megbízni sem érdemes benne. Szokása belelkesíteni a környezetét, aztán mire mindenkit lázba hozott, az ő agya már régen más dolgokon pörög.

Halak

A Halak ígéreteinek sem feltétlenül érdemes hinni, hiszen vele is gyakran megeshet, hogy olyasmit mond ki, amiről valójában a lelke mélyén pontosan tudja, hogy nem tartja be. Nem akar becsapni senkit sem, az ígéreteket inkább a békesség kedvéért teszi, és azért, hogy megfeleljen a környezete elvárásainak. Rá igaz a legjobban, hogy másként cselekszik, mint amit mond.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top