nlc.hu
Horoszkóp
Zavarba ejtő csillagjegyek

Ezek a csillagjegyek nem mindig fejezik ki magukat érthetően

A következő csillagjegyek különösen élen járnak a zavaros és nem egyértelmű kommunikációban.

Skorpió

Az „eltökéltség” szó kiválóan leírja a Skorpió legfőbb tulajdonságát. Ösztönös, bölcs, szenvedélyes, titokzatos, ám ugyanakkor nagyon nehezen bocsát meg másoknak, illetve nem egykönnyen teszi túl magát, ha megbántották, a lelkébe gázoltak. Rideg és könyörtelen azokkal, akik ujjat mertek húzni vele. Nem könnyű a közelébe férkőzni, mert gyanakvó, ráadásul a mondandóját sem könnyű követni. Míg elvárja, hogy mások egyértelműen fogalmazzanak, ő hajlamos lehet rébuszokban beszélni.

Csillagjegyek és a kommunikáció

Fotó: Getty Images/Xavier Lorenzo

Mérleg

Az „egyensúly” a Mérleg mottója, és nem véletlenül, hiszen ő az egyik legkiegyensúlyozottabb, legdiplomatikusabb csillagjegy. Ennek ellenére tettei olykor meglehetősen szélsőségesnek tűnhetnek. Előfordul, hogy munkamániássá válik, máskor meg alig akar dolgozni. Az egyik pillanatban nyugodt, a következőben szétveti az ideg. Borzalmasan határozatlan, sokszor a körülötte élők véleménye vagy az adott helyzet alapján hozza meg döntéseit.

Vízöntő

Ha kulcsszót keresnénk a Vízöntő leírásához, a „kíváncsiság” lenne az. Árnyoldala, hogy túlságosan idealista a saját érdekeit illetően. Bár az idealizmus pozitív tulajdonságnak tekinthető, s őt segíti is a céljai elérésében, ám egyúttal irreális elvárásokat is támaszt saját magával és a többiekkel szemben is. A maximalista és idealista jellemzői miatt nehezen tud bárkivel is mélyebb kapcsolatot kialakítani annak ellenére, hogy állandóan emberekkel van körbevéve.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top