Bak és a Halak
A Bak rendkívül aprólékos és megfontolt típus. Ő az asztrológiai állatöv legnagyobb kételkedője. Csak azt hiszi el, amit lát, amit megtapinthat, ami logikus, ami kézzelfogható. Ki nem állhatja azokat az embereket, akik másként látják és másként gondolkoznak a világról. Főleg azokat, akik mintha a föld felett lebegnének, akik álmodoznak, akiket a fizikai világ csak kevésbé érint meg. A Halak pontosan ilyen. Rendkívül érzékeny, kiszámíthatatlan, rosszul viseli a kritikát, ugyanakkor nyitott mindenre, ami szemmel nem látható. Fogékony az ezotériára, a művészetek iránt rajong. A Bak szerint a Halak egyszerűen naiv és ostoba, míg a Halak úgy gondolja, a Bak túlzottan földhözragadt és rugalmatlan. Persze mindezért még nem kellene utálniuk egymást. Mégis annyira eltérően gondolkodnak, hogy nekik sosem sikerül egyezségre jutni.
Nyilas és a Rák
Valóban azok. A Nyilas tüzes elemű csillagjegy, míg a Rák az érzékeny vizes jegyek közé tartozik. A Nyilas független és szabad, a Rák viszont nem igazán nyitott az újdonságokra. Ő a megszokott dolgok híve. Ha valami untatja a Nyilast, az a megszokottság és a kiszámíthatóság. El sem tudja képzelni, hogy ne próbáljon ki mindent, ami új, ami izgalmat hozhat. Nem érti a Rák érzéseit, nem érti, miért vonul vissza, miért zárkózik időnként magába. Ő menni akar, szórakozni a barátaival és világot látni, nem otthon gubbasztani a lakásban. Ha a Rák nem tart vele, sosem fog könyörögni neki. A Rák ragaszkodó, időnként talán túlságosan is, a Nyilas ugyanakkor nem bírja a túlzott kötöttségeket, az érzelmi zsarolást pedig végképp ki nem állhatja. Annyira ellentétesek, annyira mások, ha eleinte fel is izzott közöttük a szerelem lángja, nagyon gyorsan ábrándulnak ki egymásból.