nlc.hu
Horoszkóp

Csillagjegyek éa a határidők

Csillagjegyek, akik meg sem próbálják betartani a határidőket

Csak igen komoly erőfeszítések árán képesek betartani a határidőket a következő csillagjegyek.

Halak

A Halak túl sok időt tölt el a saját, belső világába merülve, miközben viszont gyakran elszáguld mellette a valóság és vele együtt a határidők is. Mindeközben viszont kreatívak és ötletesek, egész egyszerűen csak a megvalósításban nem képesek tartani az előzetes tervet, inkább a maguk módján és tempójában haladnak. Jó hír viszont, hogy a végeredmény általában felülmúlja az elvárásokat.

Csillagjegyek és a határidők

(Fotó: Getty Images/Anthony Harvie)

Mérleg

A Mérleg filozofikus típus, sokszor mintha egy buborékban élne, ha pedig valami – például egy határidő – zavarja őt, egyszerűen kizárja azt abból a bizonyos buborékból. Jellemzően nem lustaságból vagy lassúságból, de még csak nem is felelőtlenségből halogat. Szimplán csak nem tudja elviselni, ha nyomást gyakorolnak rá, akár azzal, hogy egy adott időpontra kell teljesítenie valamit.  

Nyilas

A Nyilas szülötteinek folyton rengeteg dolguk és még annál is több ötletük van, éppen emiatt azonban gyakran csúsznak meg azok kivitelezésével. Lételemük a szabadság, a spontaneitás és a kaland, ezek pedig könnyedén elvonják a figyelmüket a határidőre vállalt feladatoktól. Nagyon tudatosan kell koncentrálniuk ahhoz, hogy teljesíteni tudjanak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top