nlc.hu
Horoszkóp

Csillagjegyek, akik nem bírják tartani a határidőket

Csillagjegyek, akik nem bírják tartani a határidőket

Vagy eleve meg sem próbálják betartani a határidőket, vagy csak igen komoly erőfeszítések árán képesek erre.

Bika

A Bika a halogatás bajnoka. Bármilyen feladattal is áll szemben, alaposan átgondolja, hogy egyáltalán akarja-e, majd cselekvési tervet készít, aztán – esetleg – nekiáll a kivitelezésnek. Addigra azonban a határidő jó eséllyel már letelt. Fontos azonban megjegyezni, hogy ha eljut a megvalósításig, legjobb képességei szerint dolgozik. Csak épp késéssel.

Halak

A Halak túl sok időt tölt el a saját, belső világába merülve, miközben viszont gyakran elszáguld mellette a valóság és vele együtt a határidők is. Mindeközben viszont kreatívak és ötletesek, egész egyszerűen csak a megvalósításban nem képesek tartani az előzetes tervet, inkább a maguk módján és tempójában haladnak. Jó hír viszont, hogy a végeredmény általában felülmúlja az elvárásokat.

Csillagjegyek és a határidők

Fotó: Getty Images

Mérleg

A Mérleg filozofikus típus, sokszor mintha egy buborékban élne, ha pedig valami – például egy határidő – zavarja őt, egyszerűen kizárja azt abból a bizonyos buborékból. Jellemzően nem lustaságból vagy lassúságból, de még csak nem is felelőtlenségből halogat. Szimplán csak nem tudja elviselni, ha nyomást gyakorolnak rá, akár azzal, hogy egy adott időpontra kell teljesítenie valamit.  

Nyilas

A Nyilas szülötteinek folyton rengeteg dolguk és még annál is több ötletük van, éppen emiatt azonban gyakran csúsznak meg azok kivitelezésével. Lételemük a szabadság, a spontaneitás és a kaland, ezek pedig könnyedén elvonják a figyelmüket a határidőre vállalt feladatoktól. Nagyon tudatosan kell koncentrálniuk ahhoz, hogy teljesíteni tudjanak. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top