nlc.hu
Horoszkóp
Csillagjegyek, akik betolakszanak a privát szférádba

Csillagjegyek, akik betolakszanak a privát szférádba

Nem rossz szándékból teszik, hogy megszegnek bizonyos határt, csak egyszerűen mindent tudni akarnak.

Ikrek

Az Ikreknek egyáltalán nem okoz problémát, hogy kérdéseket tegyen föl, vagy szóba elegyedjen valójában bárkivel. De az érdeklődése nem áll meg az ismerkedés szintjén. Mindent tudni akar, ezért a találkozás után azonnal rákeres a közösségi oldaladra, sőt még jelszavadat sem rest elkérni. Természetesen nem kell neki megadnod, nem fogja rajta felhúzni az orrát.

Csillagjegyek és a privát szféra

Fotó: Getty Images

Rák

A Rák időnként nem vesz tudomást a határokról, és túl mélyre próbál ásni a másik ember múltjában. A legnagyobb gondot azonban az jelenti, hogy a megszerzett információt nem tartja meg magának, hanem azonnal továbbkürtöli a nagyvilágba. Hajlamos mások tudta nélkül és nevében intézkedni pusztán jó szándékból, amiből persze számtalan galiba keletkezik.

Mérleg

A Mérleg bosszússá válik, ha nem tudja kideríteni, mi megy végbe a hozzá közel állók fejében. Ha nem kapja meg a választ, levelekkel, üzenetekkel bombázza a többieket, sőt a telefonterrortól sem riad vissza. Nem áll távol tőle, hogy a közös barátokat, ismerősöket faggassa. Rettentő tolakodó tud lenni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top