nlc.hu
Horoszkóp
Csillagjegyek, akik nem bírják a késést

Csillagjegyek, akik nem bírják a késést

Egyszerűen nem bírják elviselni, ha valaki késik.

Szűz

A Szűz mindent rendszerezetten és pontosan tesz. Így nála kiemelten fontos, hogy másodpercre pontosan odaérjen a megbeszélt találkozóra. Viszont, ha a másik nem érkezik meg időben, akkor a Szűz rendszerében borul minden, a káoszt pedig utálja, zavart, ideges lesz tőle, és akkor már a találkozó sem úgy sül el, ahogy kellene. Jobb elkerülni a késést.

Csillagjegyek, akik nem bírják a késést

(Fotó: Getty Images)

Vízöntő

A Vízöntőnek mindene a szabadság, és, hogyha a megbeszélt időpont ellenére várni kell valakire, ráadásul sokat, azt úgy éli meg, minthogyha korlátozva lenne a szabadsága, a másik semmibe venné azt. Ezt egyáltalán nem viseli jól. Feszültséget és belső szorongást okoz nála, ahogy a Szűznél.

Kos

A Kos folyamatos lendületben van, és nagyon zavarja, ha ezt megpróbálják megtörni, például azzal, hogy valakire várni kell, mert késik. Sokszor előfordulhat az is, hogy kijön a sodrából és meg sem várja a későt, sőt, egy idegig nem is hajlandó beszélni vele.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top