Így szeretlek…
Szponzorált tartalom

A lányom és a bulizás

Kíváncsiak voltunk, mit gondolnak a mai anyák, a mai bulizási szokásokról, mitől féltik a lányaikat, és hova engedik őket el nyugodt szívvel lazítani. Négy anya vall a 21. századi bulizási szokásokkal szembeni érzéseiről.

Laura, 41 éves, a lánya Virág, 16 éves

„Nem a szórakozással van a probléma, hanem hogy már nagyon korán (11-12 éves kor) elkezdenek bulizni, és ezt egy ilyen fiatal szervezet nem bírja feldolgozni. Egyre veszélyesebb a szórakozás a fiataloknak, számos veszélyt rejt az éjszaka, a velejáró modern dolgok pedig komoly károkat okoznak, sokszor nem tudnak ellenük védekezni. Az én lányom 16 éves múlt, de még nem jár aktívan szórakozóhelyre szórakozni. Inkább barátokkal, házibuli jelleggel szórakoznak. Itt legalább van ráhatásunk nekünk szülőknek, hogyan buliznak.

Brigi, 41 éves, a lánya Sári, 3 éves most

„Nem önmagukban a bulinegyedek jelentik a veszélyt hanem a neveletlen gyerekek. Azok, akikre nem figyelnek oda, nincs kapcsolat gyerek és szülő között, azok a fiatalok akik azt csinálnak amit akarnak, mert senki nem kér számon semmit tőlük, nincs bennük felelősségtudat. Ha egy gyerek kap otthon támogatást, bizalmat és megfelelő szeretetet és nevelést, akkor kisebb az esélye, hogy bajba kerüljön.”

Móni, 42, a lánya Lili 19 éves most

„Abban sok szülő számára szerencsés helyzetben vagyok, hogy az én lányom teljesen felelősségteljes, talán az én ízlésemnek túlságosan is. 18 éves, és még szerelmes sem volt, és senkivel nem járt. Kicsit aggódom. Azt mondja, a korosztálya neki túl kisfiús. Jár el szórakozni, de ott szinte anyuka szerepben tetszeleg, ő a támasza a felelőtlenebb barátnőknek. Volt már fesztiválozni, azt is szolidan, csak a zene miatt, legfeljebb kicsit flörtölve, mert a romantikus hercegre vár. Az aggaszt, hogy emiatt később nem lesz-e szorongó, frusztrált, amiért az aktívan bulizós rész kimarad, persze az nem baj, hogy nem felelőtlen. Mindenesetre igyekszem nem piszkálni, mindenben támogatom.

Eszter, 39 éves, a lánya Dodó 17 éves

„Korán lettem anyuka, és a férjemmel fiatal szülőknek számítunk. Vidéki nagyvárosban élünk, és bár itt is sok helyre elmehetnek bulizni, előbb-utóbb minden visszajut hozzám, ha nem úgy viselkedik… Én bulizás terén elég lazának tartom magam, de csak, mert tökéletesen megbízom benne. őszintén beszélgetek vele mindenről, pláne, amikor először láttam csókolózva hazaandalogni először a tinibuliból. Biztosra akarok menni, hogy a tanulás, a jövője az első, és nem úszik el az egyetem. Dodó jól tanul, de jó a társasága is, szóval nem félek elengedi egy-egy házibuliba, szórakozóhelyre, vagy 1-2 napig fesztiválra, a lényeg, hogy tudjam, kikkel megy.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top