Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2019. október 17. 19:47285026.

    Magdi!


    Jó utat, szép ídőt kívánok.


    Érezd jól magad.

  2. 2019. október 17. 19:32285025.

    Szervusztok!


    Nagyon nagyon jó volt, majd holnap mesélek. 

  3. 2019. október 17. 18:27285024.

    Ott tartottam, ...hogy Anikót akartam óvni a víz pincébe cipelésétől, ajaj,  nem igazán helyes, ugye tudod? Féltésből mondom.Jól esett a keresés.


    Csudi jól néz ki az a hinta Lányok, olyan "trópusi". Lányom Ildi 2 napja azon vihog, hogy megjegyeztem, hogy:  megint jön ez a trópusi meleg. És jött is.


    Nem működik a helyesírás javítóm. Vagy csak bealudt?  ..


    FranciIldike boldogságtanácsaiért oda vagyok, köszönöm, egyszer elolvasom, ..kétszer, és ha akarom, : - )) már boldog is vagyok! 


    Voltam a diófa alatt egy pirinyót, de nem volt elég napocska,        : - (((  ezért gyorsan visszajöttem egy mellénykéért. 


    A kutyeszok irtó édesek, Magdiéké is meg Pötyiéké is. Én nem láttam még, hogy elástak volna csontokat, mint Negro. A mieink  biztonságból rögtön mindent befalnak. Szerintem is gondolkodnak,   ..amikor Micinek kaját viszek, nem áll neki rögtön, előbb lerohan a lépcsőn ugat egy jó párat. Vagy azért, hogy elriassza az idegen kutyákat, vagy azért, hogy megmutassa, hogy ő mennyire érdemes arra a kajára, mert őrzi a portát. 


     


     

    előzmény:
    ancsa46 (285016)
    2019-10-16  10:07
  4. 2019. október 17. 17:15285023.

    Sziasztok, beköszönök, hogy vagytok, remélem nem beteg senki. Julika frissen, üdén csinosan, ahogy szoktál is, menj az ovis talira. Kellemes időtöltést kívánok.


    Sacika reméljük hamarosn  gyógyulást hoz a T. Férjednek ez a gondos gyógyítás. Kívánom szeretettel. A kávéházas megnyitó eseményen ott a helyetek. A véletlen egybeesésről ki tehet. 


    Kiver a víz időnként, máskor meg fázom. A tegnap előtt volt megint tároló  és terasz munka, talán meghűltem abban a hőségben. Na mindegy. De ez még semmi! 


    Megint ólálkodik a fülem körül a fájás. Amelyikkel nem hallok, abban néha csengés van. Apró hangtündérek hülyéskednek benne. : - ))


    Magdika, innen jutna hozzád is napsütés, gondolatban küldöm is. Amikor meglátogatod drága mamát, akkor beszélgetni is tudveled, örül neked?


    Én ma mentem fülészetre, de amikor megláttam az embertömeget, ..azonnal el múlt a fülfájásom. Átmentem a könyvtárba, és ott elüddögéltem kb egy órát. Vettem ki két romantikus könyvet, "kiolvastam" egy lakás-, és egy kert  képeslapot, egy szakácsújságot.


    Julika, volt benne körömpörkölt pacallal !!   Te is arra készültél, hogy esztek. Akkor imádom én is, ha lejön a csontról a husi. Aztán, tudjátok még mit?  A füstölt csülköt főzve, párolva. 


    Anikó én is mostam.,  de csak két kis adagot. Kellemetlen, ha elmarad az ember, nem szárad, nem és nem. Ildi lányom ma mondta, hogy  ki fog "verekedni" magának a télire egy szárítógépet. Ő 3 "férfira" mos. 


    Picit elmegyek, ...világít az IPadom.  Tudjátok, nekem Ő a telefonom.


     


     


     

  5. 2019. október 17. 17:10285022.

    Szervusztok.


    A napsütésből mi sem maradtunk ki, de reggel amikor mentem a városba, bizony olyan friss volt az idő, hazafelé már vetkőztem volna, de nem volt több kezem.


    Magdikám valahogy így jártam én is, ma akartam venni olyan jó recés talpú téli bélelt bakancsot, és valami nadrágot, egyiket sem sikerült, sajnos a pénzt azért elköltöttem. Jó utat kívánok nem sok a három nap, de úgyis kívánkoznál haza.


    Kimentem még kertezni egyet, még maradt tennivaló holnapra is. Most befűtöttem, a lakás már hideg.


    Saci nagy segítség az ápoló, jó hogy orvoshoz fordultatok, ahogy Magdi is írta, jó kezelési lehetőségek vannak.


    Borsikát én is hiányolom, Erikát meg várom reménykedve.

  6. 2019. október 17. 15:31285021.

    Sziasztok!


    A napsütés elért idáig ....délután kimondottam meleg van. Most raktam ki a cuccaimat....kellene csomagolnom.Reggel megyek Ófaluba.Igaz csak 3 napra ...mégis annyi a motyó.vagyok ...jó ideje kerülgetek egy őszi dzsekit ....ma végre rászántam magam, hogy megveszem .....már sehol sincs. Nagy baj nem történt ...mert van mit felvennem, csak bosszant a határozatlanságom.


    Sacikám ...gyógyulást Józsinak. Szerencse, hogy a ti városotokban igen jó a szociális ellátás.Azért egy házi ápoló sokkal szakszerűbben és talán fájdalommentesebben tudja cserélni a kötést.Éva unokatesómnál láttam, hogy már milyen korszerű kötések vannak.


    Érezd jól magad a kávéházban....sajnos az élet néha átírja a dolgokat .Nekem is több régi ismerősöm ment el az utóbbi időben...mindenki hordja a saját fájdalmát.


    Julika is ünnepel ....biztos jó találkozni a régi munkatársakkal.


    Borsikát nem láttam napok óta.....mit csinálsz?????


    Készülődök a kórházba.Tegnap olyan átlagos volt. Alig eszik.Javasolták, hogy vegyünk a patikában Nutricin-t / lehet nem jól írom /...azt nagy nehezen szívószállal megissza.Nagyon erélyesnek kell lenni ....közben majd a szívem szakad meg.Holnap délután már J. megy ....aztán Zs is megjön.Öt keresi legjobban ...a többieket meg sem említi....szép lassan kiestek az emlékezetéből.


    Vigyázzatok magatokra.....majd benézek  később.

  7. 2019. október 17. 11:13285020.

    Szervusztok!


    Hová kell napsütés? mert nálam 100 fénnyel szórja a nap sugarait. Igazi vénasszonyok nyara van. leszedtem a fügét, ettem szőlőt, valami csodás édes, mint a méz. nagyon csodálkozom, hogy most a méhek nem jönnek. csak nincs valami bajuk? nekem ez jó, de valahogy furcsa ..máskor ilyenkor versenyt ettem velük. 


    Kicsi körletrend volt, ténferegtem kint, élveztem a cicák játékát...egy nagyon aranyos kiscica jár át hozzánk, szinte az egész napját itt tölti pláne ha kint vagyok meg a cicáim is kint vannak.  nem etetem, maradunk tisztes távolságban, úgy gyönyörködöm benne. Jönne ő be de nem akarom. Jobb így...két nagy boxerrel lakik egy udvarban...kinti cica , úgy fialt le egy migráns akit annyira befogadtak hogy az udvaron, az előkertben lehet de a lakásba nem.Ott szobacicák vannak. 


    Délután megyek az oviba találkozó lesz, mint minden évben. Egy óvónő 30 éves jubileumot ünnepeljük, most ő vendégel meg minket. Jó lesz kicsit össze jönni, beszélgetni, már 10 nyugdíjas van, többen vagyunk mint dolgozók. 

  8. 2019. október 17. 10:20285019.

    Szép napot Mindenkinek!


    Nálunk nagyon szépen kisütött a nap, de hűvös van..


    Tegnap ügyintézős napom volt, többek közt az idén már másodszor világítottak át a hangyányi megtakarításunk miatt, nehogy pénzmosásból származzon...Ilyenkor felmerül bennem , hogy az igazi nagy megtakarítókkal is ezt csinálják.


    Ma reggel a dokinál kezdtünk, mégis el kellett vinni a papát, kapott tetanusz injekciót, egy hétre antibiotikumot és bekötötték a lábát  ezüstkollaidos valamivel, aztán ötször megismétlik /kétnaponta/., ehhez kaptunk házi betegápolót ki majd megcsinála.Az aloe verás kezelésünket jónak tartotta a doktornő, de sajnos kevés.


    Délután temetésre megyek, a volt fodrásznőm édesanyjáéra, nagyon sajnálom...anno egyszerre költöztünk ide a telepre....aztán este vidámság, indul a retró kávéház, jónak tűnő műsorral..nem szerencsés, hogy éppen temetés napján van, de már meg volt a jegyünk..


    Ki merre jár , mit csinál?  Jól enne még egy kicsit élvezni a "szép asszonyok" nyarát

  9. 2019. október 16. 14:46285018.

    Sziasztok!


    Julika küldhetnél egy kis napsütést....bár most éppen igyekszik előbújni.Reggel átmentem a másik házba ...mire körbenéztem szakadt az eső.


    Délelőtt jártam a könyvtárban, kisboltban ....ez volt minden.


    Itthon teszek-veszek ...majd megyek a kórházba.


    Befejeztem a filmet ....azt sem tudom mit kezdjek ...olyan bőség van. Ha látnátok az előjegyzéses füzetemet ...olyan káosz van benne ...alig ismerem ki magam.Gyűjtök a hosszú téli estékre.


     


    Gondolok mindenkire !

    előzmény:
    BiriBiri (285017)
    2019-10-16  10:11
  10. 2019. október 16. 10:11285017.

    Szervusztok!


    Még mindig tart a remek idő...tegnap én is megpakoltam a kukát zölddel, a gallyakat most fogom apróra vágni. Jó kint ülni a napon..még szívom be magamba az éltető erőt. 


    Egyenlőre más nincs...ebédem még van, körömpöri. Most kimegyek és befejezem a kinti dolgomat, pl a vakond túrást a komposztálóba teszem..délutánra meg kértem időpontot a masszőrömtől. Ma nem jönnek Zsuzsiék mert Marika beteg, így, hogy ne legyen egy szabd délutánja se én magamat ajánlottam. 

    előzmény:
    harangvirag08 (285015)
    2019-10-15  19:38
  11. 2019. október 16. 10:07285016.

    Szervusztok.


    Olyan felhős, sötét az idő, az előbb esett is, épp csak annyi, hogy vizes legyen minden, így a betervezett munka tolódik, vagy elmarad.


    Már kiteregettem egy adag mosást, de nem tudom szárad e egyáltalán, talán jön valami kis fuvallat.


    Valahogy lassan mozdulok rá a munkára, tegnap mindenem fájt.

  12. 2019. október 15. 19:38285015.

    Nagyon szépek ....a hortenzia különösen.

    előzmény:
    franci47 (285013)
    2019-10-15  19:17
  13. 2019. október 15. 19:19285014.

    Magdikám élveztem magam is, igaz olyan hőséggel égett, hogy néha azt hittem megpörkölődök.

    előzmény:
    harangvirag08 (285011)
    2019-10-15  17:44
  14. 2019. október 15. 19:17285013.

    Jó estét. 


    Végre bolyongásaim után ide értem. 


    Mindenfélét megnéztem, de nem mindent,  néha eltérültem más világba. 


    Délelőtt zegmenet volt, vettem virágot, diszítő elemeket, és még  kis vásárlás is volt.


    Haza érve felhívtam a gázszerelőt, és azt mondta egy óra mulva itt van, éppen mint Láng Vince. 


    De tényleg jött, és szétszedte a kazánt, nem indult a dög, rossz a  szíve lelke. Ilyen kazánt már nem gyártanak, így egy használtat fog hozni, talál otthon. 


    Délután visszajött, és nem kellett beépíteni, mert a régi elindult, valami nem érintkezett rendesen.Nagyon rendes ember, és mint kiderült valamikor egy cégnél dolgoztunk,  /Z.Nyomda/ Kérdezte nem találkoztunk mi már valahol. Én mondtam nem hiszem.


    Kellemes meglepetés volt az egész ember. Amit kért a munkáért az nagyon kedvezményes lett volna, de nem fogadtam el. 


    Most este be tudtam vele fűteni.


    Lányok az első részt a Café és Van.ból lehet, hogy töröltem, sehol sem találom, és letölteni sem tudom. Amit küldök  tegyétek a helyére, mert látjátok nem lehet bennem bízni, hogy itt minden megvan. Aki tudja küldje el nekem az első részt, mert a linkek már nem élnek.


    az éjszaka sokat voltam ébren, valahogy olyan nyugtalanság volt rajtam, megrohantak az emlékek. 


    Magdikám a tiszafa megvágása volt tegnap a hegyen, bizony  eléggé nehézkes volt.


    Holnap az előkertet akarom kicsit megcsinálni. Aztán még ami jön. Ha tudom, majd engedélyt kérek a lábamtól. 


    Puszi mindenkinek kicsit filmezek. 


    Képek: Zegi utcai szépséges  virágok.


     


     


     


     

    előzmény:
    harangvirag08 (285012)
    2019-10-15  17:48
  15. 2019. október 15. 17:48285012.

    Sacikám ....semmit.Ahogy Ildi küldi letölteni és a mappájába tenni.Most, hogy Julika írta ...megnéztem  nekem jó a felirat az első résznél is.


    Nekem is ásni kellene ....leszedtem mindent , de még ehhez a kis területhez sincs erőm.Ha jön a fiú a tiszafát megvágni ...felásatom ....kerül amibe kerül....csak jöjjön.

    előzmény:
    Rolta (285009)
    2019-10-15  14:58
  16. 2019. október 15. 17:44285011.

    Sziasztok!


    OLyan jó volt olvasni Ildi tegnapi beszámolóját a hegyi útról.Kellemes nap lehetett.Kicsit irigyeltem Anikót/ jó szívvel /....mert imádok égetni és itt sajnos nem lehet.A Desedán ha a szomszédasszonnyal találtunk egy darab papírt / ezt szokta mondani a Férjem / már mentünk égetni.


    Kertek alatt volt a vadon ...ott lehetett. Egyszer kora tavasszal majdnem bajt csináltunk ...mert terjedt a tűz. A férfiak fékezték meg.


    Julika nagyon jó a hinta...nálunk is elférne a fedett teraszon.


    Sacikám ...haladsz a gyógyulás felé.A kötözés nehéz lehet....de hát muszáj.


    Ma belekaptam mindenbe....olyan nyughatatlan vagyok. Korán ébredtem ...a tegnapi szedelék paprikából főztem lecsót.Majd végre eljutottam a temetőbe is.Délután átvittem a mosásomat ....ott hamar szárad.Ha már ott voltam kivasaltam az ingeket.Bambultam egy kicsit , majd mentem a kórházba.Most értem haza.

  17. 2019. október 15. 15:07285010.

    Szervusztok.


    Egy kicsit belehúztam a munkába, ennyi elég is volt.


    Reggel mindjárt egy mosással indítottam, aztán egy porszívózás amíg hűvösebb volt odakint. Kitakarítottam a pincét, és lecipeltem kb 80 liter esővizet a téli virágöntözéshez, na ezt egy kicsit nem szerette már a térdem meg a derekam.


    Délben tartottam egy kis pihenőt, azután még a kertben vágtam le a bordó mocsári mályvát, és aprítottam a zöld-hulladékosba, a fehéren még van pár virág, annak megkegyelmeztem.   Holnapra is maradt még tennivaló, lassan meglesz.


    Pötyi csuda pofák ezek a kutyák, teljesen részei a családi összejövetelnek.


    Magdi remélem nem fáztál meg.


    Julika ez a hinta nagyon jól néz ki, én biztos elfogadnám, és örülnék egy ilyennek. Gratulálok Ádámék babájához, gondolom nagy az öröm. Nórinak sok puszi.


    Saci innen már csak jobb lehet a helyzet ha vége a gyógyszer szedésnek. A kötözést nem irigylem, ahhoz képest, hogy ápolónőnek készültem, ma már nem  szeretem látni sem a sebeket.

  18. 2019. október 15. 14:58285009.

    Szép napot Mindenkinek!


    Először is Erikát üdvözlöm itthon és a fáradság kipihenése utánvárjuk a beszámolót


    Nagyon jók a kutyás képek, bár én biztos félnék tőlük


    Ildikó-Anikó szép kis utatok lehetett ilyen ragyogó időben


    Julika milyen hintát csináltattál a lányodnak? És mit krll csinálni a Vaniliás filmmel? én még nem kezdtem nézni


    Marika hogy álltok a munkákkal?


    .Nehéz napjaim vannak, 3-4 óránként sebkezelés, ami nem az erősségem, felástam a zsebkendőnyi kertet egy kis darab kivételével, ott még nagyon szép a kápia paprika, talán frissebb marad a tövén, megraktam a bio-kukát, holnap viszik.


    Ma van az utolsó gyogyós napom, talán holnaptól már jobb lesz..


     


     

  19. 2019. október 15. 09:08285008.

    Ádámék várnak kisfiút......rosszul írtam, azt írtam válnak kisfiút. Isten őriz hogy félreérthető legyek.

    előzmény:
    BiriBiri (285007)
    2019-10-15  09:01
  20. 2019. október 15. 09:01285007.

    Szervusztok!


    Megint ragyogó időre ébredtem, ébredtünk. Csak legyen sokáig ilyen. Sikerélményem van...feltöltöttem a VlC-t, Timi hozott egy linket, Sanyi megmutatta honnan lehet biztonságosan letölteni. Már írtam a diófa alá hogy a Vanilia első felirata nem stimmel, a második van az első címszó alatt. Megnéztem, hogy hogyan működik, akkor láttam. 


    Timi isteni körömpörköltet főzött, olyan jól megfőtt, leválik a csontról, én csak úgy szeretem...Kiderült, hogy szombaton Zsuzsiéknál is körömpörkölt,  csülök fog főni a bográcsban. Úgy hogy mi most a csülköt is csülökkel esszük. Még holnap is az lesz aztán ha marad  a fagyóba tesszük, hogy maradjon egy kis idő a két pörkölt között. majd ehetem a gyogyikat....de majd iszom előtte egy kis unikumot, az majd segít emészteni.  


    Ildi! Olyan jó, hogy vagytok egymásnak Anikóval. nekem is van Nórim de mióta nyugdíjban van Laci ritkábban jön...időre ebédelnek, Laci azt szereti ha otthon van. Meg néz sorozatot...és sajnos az egészsége sincs rendben ami akadályozza a gyakori látogatást. Én nem szoktam menni bár hív de olyan nehéz kiszámítani mikor alkalmas...  Azért hetente találkozunk vagy beszélünk telefonon. Jó volt olvasni a kutya reakcióját..bizony többet tudnak, értenek, éreznek mint gondolná az ember. Az én cicáim is néha olyan "emberiek". Incike minden reggel az ajtón melletti almos dobozon várja hogy kinyissam az ajtót. Akkor olyan üvöltést rendez örömében mint amikor a kisgyerek sikongat. Vince, ha elmegyek mellette olyan rajongva néz rám és megsimogatja a ruhámat. 



    Elkészült Kriszti karácsonyi ajándéka. Még tavaly láttam A FB.on, egy ismerős csinálja, amikor Kriszti látta azt mondta ilyet én is elfogadnék. Aztán el is felejtettem amikor jött Nóri és mondta a menyének ilyen hintát csináltat karácsonyra. Akkor jutott nekem is eszembe, hiszen ennek örülne. Már meg is csinálta Panka, és ha Kriszti 23. jön meg is kapa, kocsival jön vigye el. 


    Nórinak januárban unokája fog születni, Ádámék válnak kisfiút. Áron lesz a neve. Sajnos a menyecske nem nagyon barátságos és ez nagyon fáj Nórinak. 

  21. 2019. október 14. 18:53285006.

    Kedves Évi, köszönöm a megemlítést.


    Igen nagyon igyekszem kisebb nagyobb elismerést kapok magamtól. Egyszer fentebb, egyszer lentebb.  Csak azért így, mert nem írhatom, hogy fent-lent. Mert egyik sem lenne igaz. 


    A fájdalomra az igaz, hogy itt is és ott is fáj. Csak egy félét kéne kapni az embernek  a fájdalmakból, és igazságosan kéne osztani, de van olyan helyzet, hogy az emberre minden egyszerre rázúdul. 


    Ezek szerint naponta olvasol? 


    Hálaadás. Én minden nap megtartom a hálaadást. Persze más mint a pulykás. Nálam nem az evésről szól, néha azért sütök pulykát is,hanem arról, hogy örültem, hogy megtehettem azokat a dolgokat, amiket akartam.  Enélkül  nagyon ritkán fekszem le. 


    Mert  ha jól sikerül minden, akkor azért, ha meg nem sikerül, akkor akár rosszabb is lehetne. Imáim mindig a szeretet és hála felé visznek. Na nem mintha én olyan jó lennék, de az igyekezet mindig megvan benne, hogy hozzám képest mindig a legjobb legyek. 


    Légy boldog Évike minden nap. Valamiért mindig lehetünk boldogok, nem gondolhatunk mindig a kudarcainkra, mert biztos azok is vannak, mert akkor  nagyon elkeserednénk. 


    Mai napon nagyon ügyesek voltunk, azt tettük, amit akartunk, örültünk a napsütésnek, egyikünk sem ebédelt egyedül, a finom kávénak, és kiflinek, el tudtuk érni mindent. Én megmászhattam az asztalt - jaj nagyon nevetséges voltam - de minden sikerült, elértem onnan,  a zöld bokor tetejét.  /haha/


    Puszi lányok, szép estét. 


     

    előzmény:
    nemkeso (284996)
    2019-10-13  16:54
  22. 2019. október 14. 18:45285005.

    Szervusztok.


    Jól kilőttem az irományomat az űrbe, aki találkozik vele jutalmat kap.


    A történéseket Ildi már megírta, így történt a mai nap, nagyon jó volt, hasznos és kellemes.


    Boscóról írtam, hogy olyan mint egy felvigyázó nagybácsi. Nagyon jól elkapott pillanatok.

  23. 2019. október 14. 18:40285004.

    Sziasztok.


    Ma hegyen voltunk Anikóval. Nagy segítséget kaptam lomb égetéshez. 


    Én csak gereblyéztem, és hordtam, ő meg égette.


    Amit akartunk azt elvégeztük, addig nem ebédeltünk.


    Ebéd után még vágtunk egy kis zöldet, temetőbe visszük  a virágok mellé.


    Visszaindulás előtt még kávéztunk egyet. Már nagyon vártuk hogy haza érjünk. 


    Most természetesen fáj a lábunk, én az előbb vettem ki a vízből. Haza érve, még  itthon is megraktam a zöldkukát, mert  holnap viszik, kutyát megetettem és én is ettem. Most jött volna a filmezés, de elment a net.  Kis várakozás után visszakaptuk a netet. 


    Látom a kutyaéletet. Nagyon kifejező, olyan Bosco mint egy igazságosztó. Nagy letolást kaphatott a kis fekete, és a másik is, amint látom behódolt.  


    Nemrég fordítottam Negro reagálását is. Kapott tőlem szombaton egy rántott szeletet. Mivel azt hiszem nem akarta azonnal megenni, ezért  ment  vele messzebb. Mig én kint   voltam és néztem, addig csak állt, és  sehova sem lépett. Amikor látta, hogy nem nézem, és bejövök - persze lestem az ajtóból - akkor elindult a külső kertbe. Nem vett észre hogymegyek utána. Amikor szóltam hozzá, hogy mit csinál - a frissen ásott földbe rejtette el - ugatva futott felém, gondolom magyarázta volna mit csinál. Ugrált és ideges volt, hogy megláttam.  Nagyon olyan volt a helyzet, hogy tetten értem rejtegetés közben. Láttatok ti ilyet? 


     


    Ma szinte nyár volt, és nagyon szép idő. 


     

    előzmény:
    harangvirag08 (285002)
    2019-10-14  17:56
  24. 2019. október 14. 18:31285003.

    Szenzációs fotók!!!!! Mindegyik kutya arca teli van érzelemmel, van ahol még nevetnek is...úgy látom. Pötyi kutyás képei is nagyon aranyosak. Ahogy a kutyák ott ülnek a családi körben a széken, igazi család tagként. díjnyertes fotók!

    előzmény:
    harangvirag08 (285002)
    2019-10-14  17:56
  25. 2019. október 14. 17:56285002.

    Boscó megint kivette évi rendes szabadságát....nyaral a haverjaival.

    előzmény:
    harangvirag08 (285001)
    2019-10-14  17:31

Címlap

top