Kedvenc apuka cikkek

Szuperapu: Sütit süt, szakdolgozatot ír, és ő volt gyesen az unokájával – bemutatjuk Cser Tamást

Remekül főz, konyhát fest, ha kell, kirándul és tanul az unokákkal, sőt besegít a szakdolgozatokba is. Ilyen apa és nagyapa Cser Tamás, akiért az egész családja rajong. Ő az első jelöltünk az ország kedvenc apukája címre.

Szarka Nóra

Fotó:Révai Sára

Döntött a zsűri, megvannak az ország kedvenc apukája pályázatunk döntősei. Kilenc édesapa, kilenc szívhez szóló történet – közülük kerül majd ki a nyertes. Hogy ki lesz az, azt az olvasókra bízzuk. A héten bemutatjuk a jelölteket, ti pedig itt szavazhatjátok meg, ki legyen a győztes.

Tamás három felnőtt édesapja és öt unoka büszke nagypapája. Egyik lánya, Timi jelölte őt az ország kedvenc apukája címre. Néhány sort idéznék a leveléből:

“Bár a haja gyér lett, s ősz, s a karján már nem úgy feszülnek az izmok, mint rég, én még mindig azt az erős férfit látom benne, aki fekszik szétvetett karokkal a szőnyegen, s az egyik karját én, a másikat a húgom próbálja meg lenyomni a földre. Ha nem is nyerné meg az ország kedvenc apukája címet, nekem akkor is Ő a világ legnagyobb hőse. Ha lehetőség van közölni írásomat, kérem tegyék meg, hogy ezzel is tiszteleghessek egy különleges ember előtt, akit büszkén nevezhetek ÉDESAPÁMNAK.”

Illatozó rózsabokrok, ápolt kert, “röfögő” francia buldog fogad minket Kisbéren. A házban mindig voltak állatok, régebben fülesbaglyok és fácánfiókák is nevelkedtek a családnál, mert a sérült állatokat szívesen gondozta és nevelte fel a biológus Tamás. A kis ház tele van szeretettel, unokákkal, mindig van valaki a nagyszülőknél. Tamás saját készítésű sütivel fogad minket, ami annyira finom, hogy leírhatatlan. A nagypapa-apa 75 éves, de simán letagadhatna 10 évet, állandóan sürög-forog. Már 53 éve él boldog házasságban Lenkével, mindketten nyugdíjas pedagógusok.

“Mindig három gyereket szerettem volna, arra persze nem gondoltunk, hogy a fiúnk után ikreink lesznek, de nagyon örültünk. Picik voltak, kis súllyal születtek, úgyhogy sokat aggódtunk értük, hogy ne legyen semmi bajuk. Nem volt kérdés, hogy én is kelek éjjel etetni, pelenkázni, hiszen ez természetes. Később sokat vittem őket kirándulni, utazni, igyekeztem megtanítani nekik mindent, ami érdekelte őket, és ami fontos lehet az életben. Amikor összeházasodtunk a feleségemmel, akkor ő még nem tudott főzni, és bár azóta megtanult, mégis legtöbbször én sütök-főzök, mert szeretem csinálni.”

“Megosztjuk a teendőket: én későn fekszem, sokat olvasok esténként, Lenke viszont korán elalszik és hajnalban kel, gyakran nekiáll festeni, amíg alszom, az a hobbija, aztán elviszi az unokákat suliba. Együtt takarítunk, én főzök, aztán megyek az iskolába a gyerekekért, mert nem napközisek. Aztán ebédelünk, tanulunk, játszunk” – meséli Tamás.

Talán az egyetlen dolog a házimunkák közül a könyvporolás, amit nem szeret, de ha a felesége megkéri, ebben is segít. Kertészkedni, olvasni nagyon szeret, de az unokák és a gyerekek az elsők.

Ikerlányai csillogó szemmel sorolják, hogy az ő apukájuk mi mindenhez ért: nemcsak okos, de remekül főz, süt, csempéz, fest, bevásárol, sőt ha kell, akkor szakdolgozatot is ír a gyerekeivel. Minden névnapon, nőnapon és gyereknapon orchideát vesz a lányoknak, ez még sosem maradt el.

“Apu a bátyámék kisfiával gyesre ment, mert így tudott segíteni nekik legjobban. Bilire szoktatta, etette, ellátta Tomit. Másfél évig volt vele otthon. Azért egy ilyen nagypapa szerintem ritka!”

Szuperapu: Sütit süt, szakdolgozatot ír és ő volt gyesen az unokájával - bemutatjuk Cser Tamást

“Ha bármi bajunk van, mindig apuhoz fordulunk, mert végtelenül empatikus, sosem ítélkezik, meghallgat minket, és ránk bízza a döntést. A saját véleményét csak akkor mondja el, ha megkérjük erre, de tudjuk, hogy bármikor segít, ha kell” – mondja Timi.

“Apu és a Anyu az én támaszom. Mióta elváltam két gyerekkel és a közelbe költöztem, ismét olyan jó dolgom van, mint gyermekkoromban. A kislányom itt van délutánonként, ahogyan a bátyám kisfia is. Lara, a kislányom, az édesapámat tekinti példaképnek, sokszor mondja, hogy a Papa az ő apukája. Nemrég koncertre vitte őt, és másfél órán keresztül táncolt vele és cipelte Larát a nyakában. Kinek van még ilyen menő nagypapája? A lányom nagyon büszke rá. Már most felállított egy sátrat a kertben, hogy legyen hol játszaniuk a gyerekeknek nyáron, amikor nem kirándulnak.”

“Ha kell, kifesti a konyhámat, ha kell, betonoz, és mire hazaérek a munkából, addigra bevásárol nekem. Amikor az ikertestvéremmel elutaztunk nyaralni, akkor végig követte a repülő útját, mi észre sem vettük a légörvényt, csak ő tudta. Nagyon aggódik, mindig telefonálnunk kell utazáskor, hogy megérkeztünk, különben nem is tud aludni” – meséli Tündi nevetve.

Persze mindenben partner Tamás felesége, Lenke is. Azt mondja, hogy az ő férje egy igazi kincs: “Mindig meg tud lepni valamivel. Itt van például ez a bugyelláris. Én nem is tudtam róla, de amikor elutaztunk nyaralni, akkor egyik este azt mondta, hogy menjünk el vacsorázni, mert ő spórolt erre: félretette az összes fém kétszázast év közben! Nagyon örültem, hiszen két kisnyugdíjas ritkán engedhet meg ilyesmit magának. Nagyon beosztó, mindig ő kezeli a pénzt, és így jut mindenre. Nekem nagyon jó férjem van, kívánni se lehetne jobbat!”

A lányok még az iskolában is a szüleikkel voltak, mert az édesanyjuk volt gimiben és általános iskolában a földrajz-rajz tanáruk, édesapjuk pedig az általános iskolában igazgatójuk. Azt mesélik, hogy az anyukájuk nagyon szigorú volt, de igazságos. Tündi azt mondja, hogy a mamája nagyon jó pedagógus, már 30 évvel ezelőtt is Waldorf-módszer szerint nevelt: mindig csoportban dolgoztak, partnernek tekintette a gyerekeket. Otthon is ő volt a szigorúbb, az apukájukat könnyen az ujjuk köré csavarták.

Ha a gyerekei vagy az unokái valamivel nem boldogulnak, akkor Tamás rögtön ott terem, és segít, de szerinte nincs ebben semmi különös, hiszen ez a dolga egy szülőnek. Esténként nagy sétát tesz a környéken Pepitóval, a kutyával, ez amolyan fiús program, de néha Lenke is velük tart.

Tamás azt mondja, hogy el sem tudja képzelni az életét feladatok nélkül: volt a kisbéri újság főszerkesztője is négy évig, azt is imádta csinálni, mert a színvonalas lapot az emberek szerették olvasni. Talán a horgászat az egyetlen, amire az elmúlt években nem maradt ideje, pedig valaha az volt a kedvenc hobbija. A pecabot még megvan, talán idén nyáron az unokákkal együtt sikerül kifognia a mesebeli aranyhalat…