A másik állandó ellenőrzése, kutatás az sms-ek után, amikor legszívesebben minden telefonbeszélgetést visszahallgatnánk, nyomok, jelek vizslatása, állandóan igazolást keresve arra: jók a sejtéseim, igenis van okom a féltékenységre. Amikor a férfi apró darabokra szabdalja a nő miniszoknyáit, csak nehogy azt felvegye, mert akkor biztos csak tetszeni akar. Amikor legszívesebben egy kartondobozba bújtatná, hogy rajta kívül senki se láthassa. Amikor a nő valóságos kémhálózatot épít, hogy szerelme minden mozdulatáról, lélegzetvételéről tudjon, és legszívesebben a fejébe is detektorokat kapcsolna, hogy biztosan tudja: azok csakis őkörülötte járnak. Bizony nem a földtől elrugaszkodott, hanem nagyon is valós képek. Az ember, ha szerelmes, igazán, halálosan, kín akárcsak a gondolat is, hogy szerelme akár egy simogatást, érintést is mással oszt meg és nem vele. Hogy ez mennyire természetes, az élet, az ember velejárója, vagy éppen bárdolatlan és érzelmi csökevényünk eredménye?
A féltékenység pszichológiája
Pszichológusok meglehetősen egységesen vallják, hogy a féltékenység gyökere két okra vezethető vissza: a kisajátításra és a kisebbrendűségi komplexusra. A kisajátítás esetében a partnerre vonatkozó birtoklási vágyról van szó, azaz úgy kezeli a személy a párját, mintha annak teste és lelke az ő tulajdona lenne. A kisebbségi komplexus esetén a személy alacsony önértékelése áll a féltékenység mögött, azaz bizonytalan önmagában, és nem tudatos szinten egy gyermekies függőséget alakított ki párjával.
“A féltékenység akkor alakul ki, amikor meg akarunk tartani valamit, a miénk, vagy legalábbis azt gondoltuk, hogy a miénk. De mi is ez? Egy személy, egy érzelem? Mindegy is, hiszen ezeket nem birtokolhatjuk. Ilyenkor valójában a saját bizonytalanságunkat vetítjük ki a másikra, mert hát hogyan is lehetnénk biztosak egy olyan érzésben, személyben, amiben-akiben magunk nem vagyunk biztosak?” – teszi fel a kérdést Bálint Éva párkapcsolati pszichoterapeuta. Freud szerint a féltékenység akkor normális, ha tudatos szinten ellenőrizhető mértékű, és akkor jelenik meg, amikor egy harmadik személy a valóságban is fenyegeti a párkapcsolatot. Freud ebben a helyzetben a rivalizálást is hangsúlyozza; hozzá kell tenni továbbá, hogy a normális határok és a viselkedési normák kultúránként rendkívül eltérőek.
Beteges féltékenység esetén nincs kiváltó helyzet, hanem a személy hozza azt folyamatosan létre. Alaptalan módon vádolja párját hűtlenséggel, folyton maga előtt látja azokat a jeleneteket, amikre a leginkább érzékeny, és belevetíti félelmeit a másik normális viselkedésébe vagy egyszerűen csak a körülményekbe (például késésekbe vagy ártalmatlan interakciókba). Az ilyen típusú, mindkét felet gyötrő féltékenység igen káros a párkapcsolatra nézve, amelyet le is rombolhat. Az egyén általában “viszi magával” féltékenységét a következő kapcsolatba, amelyben az intimitás és a bizalom mélyülésével ismét gyorsan megjelenik.
Létezik egészséges féltékenység?
Bálint Éva szerint viszont nincs olyan, hogy egészséges féltékenység, habár olyan ember, akiben az élete során ne tört volna utat ez az érzés, lényegében nem létezik. “Valami egészen magas rendű lelki lénynek kell lennie, akiben nincs a szikrája sem az érzésnek. Pedig a szeretet lényegét Sartre idézete tökéletesen írja le: Onnan tudod, hogy szeret valaki, hogy szabadabbnak érzed magad vele.” Ebbe pedig természetesen semmiféle birtoklási vágy nem férhet bele. A féltékenységnek többféle háttere van. Egyrészt önértékelési problémákra vezethető vissza, amikor valaki nem kapta meg azt az érzést a szüleitől, hogy ő fontos, akár a legfontosabb. Ezért folyamatosan várja a párjától a visszajelzést, megerősítést, s amint ezt kevésnek vagy kevesebbnek érzi, már előtör az érzés. A másik a bizalom hiánya. A féltékeny fél magában sem, a saját érzéseiben sem bízik, ezt vetíti ki a másikra.
És elindul a spirál
Amikor elindul a talajvesztés, az elbizonytalanodás, az, mint egy spirál viszi egyre mélyebbre az embert, a foggal-körömmel ragaszkodás, a másik nélkül nem tudok élni érzése pedig egyre fenyegetőbbé válik. Holott csupán magunkkal van a gond, magunkkal kellene dolgoznunk” – folytatja a szakember, akinek meggyőződése, hogy nincs olyan féltékenység, aminek lenne létjogosultsága. A másik érzése ugyanis a másiké, arra semmilyen joga nincs a másik félnek. Egy másik kedvenc Herman Hesse-idézetemmel élve: “A szerelem nem kér, nem követel. A szerelemnek olyan erősnek kell lennie, hogy önmagát bizonyítsa. Akkor nem vonzódik, hanem vonz.” Sajnos azonban az egész kultúránk elfogadottnak tekinti ezt az érzést, természetesnek a másik intim szférájának a figyelmen kívül hagyását. Amíg egy gyereknek sem engedjük meg, hogy legyenek legalább kisebb titkai, dolgok, amelyek csak rá tartoznak, felnőttként is természetessé válik, hogy jogot formálunk a másik érzéseire, gondolataira.
|
Magyarbánhegyesi tragédia A 47 éves gyanúsított többször rálőtt négy emberre. A férfi megtudta, hogy volt kedvese 4 hónapos terhes az új párjától. Majd valóságos vérengzésbe kezdett, megölte volt élettársának édesanyját és volt élettársának új barátját, valamint meglőtte, így súlyos, életveszélyes sérülést okozott egykori, most várandós élettársának. Információk szerint a férfi és volt élettársa, közös, öt és fél éves kislányuk elhelyezésén vesztek össze, mert nem tudta feldolgozni, hogy volt élettársa Németországba akart költözni, ahova vitte volna közös gyermeküket is. A férfi állítólag korábban sosem volt agresszív. |
A birtoklási vágyon mindenki csak maga segíthet
Éppen ezek miatt különösebben feltűnő, nagyon is kézzel fogható jelei nincsenek, amikor ez az egész már pszichotikussá válik és akár tragédiához is vezet. Amikor a veszteségélmény olyan mély fájdalmat okoz, hogy az illető azt érzi: vesztenivalója nincs, ő is csak fájdalmat akar okozni, minél nagyobbat. A mostani gyanúsított, de a korábbi elkövetők esetében is az viszont biztos, hogy valamilyen komolyabb pszichés zavar áll még a háttérben” – teszi hozzá Bálint Éva. Az ő praxisában is megfordult nem egy pár, ahol az egyik féltékenysége okozott már olyan zavart, amit éppen a szerelem megmentése érdekében akartak kezeltetni. És ami a rossz hír: a társ semmit sem tehet, nincsenek helyes reakciók sem, hiszen a féltékenység saját magunk miatt alakul ki és a saját érzéseinkről szól, nem a másik vélt vagy valós viselkedésétől.
Mint az evolúció része…
Egyes pszichológiai felfogások szerint a normális féltékenység a kapcsolat megőrzéséhez is hozzájárul. Az úgynevezett evolúciós pszichológia szerint egészséges jelenség és adaptív értékkel rendelkezik, vagyis univerzális emberi viselkedésforma, amely okkal maradt fenn az emberi evolúció során. Olyan viselkedésformákat hoz létre, amelyek a kapcsolatot szorosabbá teszik, illetve elűzik a vetélytársakat. Azt sem szabad elfelejteni, hogy nemcsak párunkra tudunk féltékenyek lenni, hanem más személyekre, elvont dolgokra (például pozícióra) vagy konkrét tárgyakra is, amelyek számunkra fontosak, és amelyeket egy másik személy (“betolakodó”) fenyeget. Ezekben az esetekben az adott dolog megtartását, megvédést célozza a fenyegetett személy viselkedése, és pozitív értelemben az erőfeszítések, a teljesítmény javulását is szolgálhatja.
A féltékenység normális esetben pozitív energiákat mozgósíthat, amelyekkel nem kell pszichológushoz fordulni. Figyelembe kell venni a partner viselkedését is, hiszen előfordulhat, hogy reálisan ad okot párjának a féltékenykedésre, amit esetleg fel sem ismer a maga jelentőségében. Ilyenkor már a rövid párkapcsolati tanácsadás (elsősorban pszichológusnál) is sokat fordíthat a párkapcsolat működésén. Fel kell azonban ismerni a patológiás (beteges) féltékenységet is, amely kapcsolatoktól függetlenül is visszatérő probléma, illetve intenzitása és gyakorisága mindkét fél számára kellemetlen. Általában elmondható, hogy akinek rendszeresen jelen van az életében a féltékenység érzése, annak érdemes megoldást keresnie erre, bár a patológiás féltékenység annál nehezebben kezelhető probléma, minél inkább összefonódik tudattalan tényezőkkel és gyermekkori élményekkel. A szakértő pszichológus biztosan tud segíteni, hiszen számos terápiás módszer létezik.
Másként és másra féltékeny a férfi és a nő
Az, hogy a férfi a testünkre, a nő a férfiak lelkére féltékeny, köztudott. A nő könnyebben lép át egy alkoholittas, mámoros hangulatban töltött légyotton, míg a férfi szemében ez feldolgozhatatlan traumát okoz. A férfiak az evolúciós pszichológia szerint az érzelmi hűtlenséggel ellentétben inkább a szexuális hűtlenségre érzékenyebbek. Erőforrásaikat mások génjeinek fennmaradására, más férfiak utódjainak felnevelésére áldozzák fel. A kutatások ezt az érdekes elméletet jórészt alátámasztják, például képzeletbeli helyzetek esetében a szexuális hűtlenséget provokáló gondolatok intenzívebb élettani hatásokat váltottak ki belőlük, mint a nőkből.
A nőre ezzel szemben az emocionális féltékenység jellemzőbb, mert ha a férfi érzelmileg kezd el máshoz kötődni, akkor “erőforrásait” más nőhöz viszi el, amivel viszont a nő génjeinek fennmaradását fenyegeti. A férfiakkal szemben a nők kevés számú utód létrehozására képesek, ezért sokkal nagyobb a tét egy-egy utód esetében. Ezek a fejtegetések spekulatívnak tűnhetnek, de nem szabad elfelejteni, hogy ösztönös szintű, a fajfenntartás szintjén megnyilvánuló, alapvető tendenciákról van szó. Mindez persze nem törvényszerű, nem kőbe vésett szabály, az viszont már igaz: a nő lelkét birtokolni vágyó férfit könnyen “bélyegzünk” érzelgősnek és finom lelkűnek.
