Épp tíz éve készítetted az első lemezedet, ami szintén egy gyereklemez volt, a Téli-nyári laboda. Neked magadnak viszont még nincs saját gyereked. Tervezel családot?
Gyerekkorom óta készülök erre a szerepre, és mint oly sok kislány, én is nagyon szerettem babázni, de aztán hosszú ideig nem is gondoltam az anyaságra, annyira elfoglalt egy-egy utazás, egy-egy nagyobb zenei munka. Később, épp abban az időszakban, amikor elkezdtem gyerekeknek énekelni, nagyon erősen jelentkezett ez az ösztön, csak éppen másban éltem ki. Harminchat éves leszek, és úgy érzem, folyamatosan kell még tanulnom nőként és emberként egyaránt. De közben azt is tudom, hogy ez egy végtelen folyamat, és ahogy egy lemez kapcsán is állandó bennem az elégedetlenség, és mindig érzem, hogy csiszolnom kellene még, hogy lehetne jobb talán, tudom, hogy egyszer csak el kell engedni a félelmeket, abba kell hagyni a munkát, és akkor kész lesz az a mű. Valószínűleg így leszek az anyává válással is.
Egyszer csak elfelejtek ezen görcsölni, és akkor meg fog történni. Nagyon szeretnék gyereket. Egyre inkább úgy érzem, hogy az eddigi munkáim, amelyek akár koncert vagy lemez formájában, vagy egy tál étel alakjában testesültek meg, elnyelték azokat az energiákat, amik a termékenységemből fakadnak. De mostanra a felnőttévé válás folyamata során letisztult bennem sok minden, érzem, ahogy közeledem az anyasághoz. Fejben már anyává értem, és szívesen fordítanám már ezeket az erőimet arra, hogy egy gyereket szüljek, akit a párommal nevelgethetek.
Nagyon jó hangulatúak a gyerekkoncertjeid, gyerekjógát is oktatsz. Te belül hogy érzed: jól tudsz bánni a kicsikkel?
Nem vagyok az a kifejezetten gyors és vibráló személyiség, aki mindig három gondolattal előrébb jár és tudja mi lesz a következő mondata, elég gyakran vagyok összeszedetlen, amitől én is és a másik is megtorpanhat. De ebből néha jó is születik, épp a mindemellé társuló spontaneitásom miatt, hisz olykor magam sem tudom, mit csinálok a következő pillanatban. Van egy végtelenül egyszerű recept: ha valaki azt látja, hogy az előadó el tud mélyülni és bele tud veszni abba, amit csinál, a közönség ezt átveszi, és ezáltal az egész oldott és könnyed lesz.
Juhász Sarolta jógaoktató – akitől én magam is tanultam, hogyan kell gyerekjógát tartani – az egyik mesterem ebben. Ahogy ő tanít, azt nem is nevezném órának. Sarolta megteremt egy olyan légkört, egy olyan párhuzamos valóságot, amibe, mint egy elragadó mesébe, egyszerűen besétál a gyerekekkel, akiknek lehetőségük sincs kilépni ebből az univerzumból, annyira bevonja őket. Ráadásul ő maga is annyira jól érzi magát közben, hogy aki látja, vágyni kezd erre az állapotra, részesülni szeretnének belőle. Ez előttem a példa, amikor én magam is oktatok, és akkor is, mikor a színpadra lépek. És különösen szerencsés együttállások idején sikerül is.
Nemrég költöztél, ez is a felnőtté válásod egyik lépcsőfoka?
Mint sok zenészé, az én életem tele van változással, mozgással. A kollégáim között ki így, ki úgy keresi az útját, a helyét. Valaki másik foglalkozást keres, valaki elkezd tanulni valami egészen mást, sokan külföldre költöznek. Váltani szerettem volna én is valamiképp, és épp adódott egy kedvező lehetőség, valaki a régi házból mindenképpen meg akarta szerezni az addigi lakásomat. Nem sokat gondolkodtam. Ha kívülről ránézek az életemre, akkor törvényszerűnek látom mindezt. Eddig nagyon kapaszkodtam az anyagi biztonságba, a materiális dolgokba, sok munkám és feladatom volt, rengeteget koncerteztem. Nem láttam ki ebből, mókuskerékszerűnek tűnt, és azt gondoltam, ez már mindig így lesz. És volt bennem folyamatosan egy kis elégedetlenség.
Voltak olyan vágyaim például, amiket, ma úgy gondolom, megvalósíthattam volna. Mindig álmodoztam mondjuk arról, hogy elutazzak valahová egy hónapra, a tenger mellé. Csak úgy: kikapcsolni, olvasgatni, nézni naphosszat a vizet. Ám közben mindenféle olyan ürügyet kitaláltam, ami ma már nevetségesnek mondható. Fura, mert még pénzem is lett volna rá, de egyszerűen nem volt ahhoz bátorságom, hogy egyedül elmenjek, valahogy úgy éreztem, hogy nem tudom megtenni. Olyan dolgok miatt mondtam le fontos álmaimról, mint például a félelem, hogy mit szólna mindehhez a barátom. Befizessem talán őt is – kérdeztem magam, ám ezt nőként nem tartottam helyesnek. A szerep-szterotípiák erősek voltak bennem.
Fotók: Maróti Mihály
Tényleg annyira befolyásoltak a társadalmi elvárások, hogy a benned mozgó vágyakat is elnyomták?
Hiszen látod: még egy ilyen kisebb súlyú döntést is meghatároztak ezek az elvek. De most igenis el fogok menni valahová egyedül, amint a lakásba beköltöztem. Nem tervezek nagyon messze menni, talán a Balatonhoz megyek le feltöltődni. Sok mindenben lazább vagyok, mint más nők, de bizonyos dolgokban nagyon fontosak a határok. Abszolút hiszek abban, hogy van igazsága annak, hogy a nő csináljon női, a férfi pedig férfias dolgokat, alapvetően most is ezt vallom, de már hozzáteszem, hogy a kettő összemosódhat, és hogy igenis vannak olyan helyzetek, mikor ezek a szerepek nem szabad, hogy számítsanak.
Saját magamon tapasztaltam, hogy például a főzés és az, ha odaadhatom az ételt annak, akit szeretek, az rám nemcsak emberként, hanem nőként is jól hat. Miképp az is, hogy időről időre női körbe megyek, akár csak a barátnőmmel, de akár egy erdő közepén lévő egy jógatáborba, ahol számomra addig ismeretlen nőkkel együtt főzünk, beszélgetünk, teszem azt, az első menstruációs élményünkről. Ez engem nőként feltölt, és aztán ha találkozom a szerelmemmel vagy más férfiakkal, akkor a nőiességemben megerősödve tudok előttük megjelenni.
Bírod az egyedüllétet amúgy?
Alapvetően magamnak való vagyok, nagyon szeretek egyedül lenni, persze csak akkor, mikor egyébként is jó passzban vagyok. Kifejezetten élvezem azokat az órákat, napokat, mikor magam lehetek, nagyon inspiratív idők ezek. Szeretek egyedül moziba menni, kimegyek egyedül is kirándulni, nagy sétákat teszek. Egyszer, amikor leesett a hó, annyira vágytam a szabadba, hogy mint akit addig visszafogtak, azzal a lendülettel szabadultam ki a lakásból, és rohantam be az erdőbe.
Nem félsz ilyenkor?
Nem. De azért nem vagyok vakmerő, a kutyám legtöbbször velem van.
Mikor érezted először, hogy komolyabb változásokra van szükséged?
Biztos, hogy kellett ez a pár év, amikor elkezdtem jobban figyelni, mi történik bennem. Kezdtem nem jól érezni magam a bőrömben, és bármennyire is kerestem a külső okokat, mindig odajutottam, hogy belülről jön a rossz, ami a kényelmetlen, boldogtalan állapotaimat okozza. Állandó görcsöt éreztem a talpamban, örökösen fejt a fejem, szorongtam, nem tudtam nyugodtan aludni. Lustának éreztem magam, szinte láttam, hogy elcsúszik mellettem az idő. Aztán talán a jógával kezdődött az új korszakom, mert a jóga, mint minden rendszeres testmozgás – tartást ad, minden értelemben. És szép lassan a fontos dolgok kezdtek elválni a lényegtelenektől.
Ahogy kezdem egy kicsit jobban megismerni és megszeretni magam, azt érzem, hogy egyre jobban vágyom egyfajta intimebb együtt zenélésre, amiben sok finomság jöhet a felszínre. De hogy mi jön, majd kiderül, most éppen várom az inspirációkat. És annyira foglalkoztat maga az anyaság gondolata, hogy amíg ez nem teljesül, addig nem is igen tudok másra koncentrálni.
