Te mit csinálsz, ha az unokáid elfelejtenek felköszönteni a névnapodon? Vagy ha a pasid már harmadjára szól be az anyukádnak a családi ebéden? Lehet, hogy megsértődsz, de inkább csak magadban füstölögsz, esetleg még cifrábban szólsz vissza egy durva megjegyzés után. És az is lehet, hogy nyugodtan, de határozottan elmondod, hogy te miért érezted magad rosszul az adott szituációban, mi esett rosszul a másik viselkedésében, és minek örültél volna inkább – ez esetben gratulálunk, sikerült asszertíven kommunikálnod.
A fenti két példa két konkrét feladat alapszituációja az Asszertívia nevű mobilapplikációban. A hamarosan letölthetővé váló, ingyenes mobilapp az asszertív kommunikációs tréning anyagát ülteti mobilos alkalmazás formájába, annak reményében, hogy így jóval több emberhez eljuthat a módszer. Mert valljuk be, az oldalba könyöklős tömegközlekedésről és félhangosan odavetett anyázásokról híres Magyarországon elég nagy szükségünk lenne erre.
Az asszertív, vagyis önérvényesítő kommunikáció lényege, hogy szem előtt tartjuk saját érdekeinket úgy, hogy közben a másik emberre is odafigyelünk. Ez része a klasszikus hármas felosztásnak, melyben megkülönböztetünk agresszív, passzív és asszertív kommunikációt. Egy egyszerű példával könnyen demonstrálhatjuk a három közötti különbséget:
tegyük fel például, hogy egy hosszan kígyózó sorban állunk a sarki boltban, és egy szemfüles illető kihasználva a köztünk és az előttünk álló ember közti egészséges térközt, egyszer csak betolakodik elénk.
- Van olyan, aki csak forgatja a szemét, esetleg elmorog a bajsza alatt néhány csípős megjegyzést, de amúgy nem csinál semmit – ez a passzív válasz.
- Felléphetünk úgy is, hogy sértegetni kezdjük az illetőt, akár még jól neki is rúgjuk a bevásárlókosarat a bokájának, ilyenkor már a verbális és fizikai agressziót választjuk, amivel ugyan érvényesíthetjük az érdekeinket, de közben kárt okozunk a másiknak.
- Vagy udvariasan elmondjuk, hogy mi már elég régóta itt állunk a sorban, és megkérjük, hogy fáradjon a végére – ez lenne az asszertív kommunikáció.
Így messziről nézve persze elég egyértelműnek tűnik, hogy a harmadik a legjobb megoldás, de azért legyünk őszinték, a gyakorlatban legtöbbször inkább az első kettőhöz folyamodunk.
Üdvözlünk Asszertíviában!
Ezen szeretne változtatni az Asszertívia nagy tömegek számára is könnyen elérhető, kommunikációs készségeket fejlesztő feladatokkal. Az applikációt jelenleg is egy pszichiáterekből, pszichológusokból, kommunikációs szakértőkből, agykutatókból és informatikusokból álló csoport tökéletesíti, akik igyekeznek a tréning elméleti anyagát játékos, és valóban élvezhető formába önteni.
„Az oktatási anyagokat kvízek, tesztek, figurák, hanganyagok teszik színesebbé, a felhasználó pedig folyamatos visszajelzést kap a teljesítményéről. A tesztkérdések olvasása közben a felhasználó egy virtuális városba, Asszertíviába jut, ahol állandó karakterek kommunikálnak egymással különböző élethelyzetekben, és a felhasználó feladata az, hogy hatékony kifejezéseket találjon a számukra, melyekkel nem sértenek másokat. Mivel az applikációban felbukkanó karakterek különböző generációkat reprezentálnak, biztosan mindenki talál majd olyan szituációkat, amelyek kísértetiesen emlékeztetni fogják saját élethelyzeteire” – meséli Susanne Prokop, az Asszertívia egyik fejlesztője.
Mint minden mobilos applikációnak, az Asszertíviának is az lesz a legnehezebb feladata, hogy megtartsa a felhasználókat, ugyanis rengeteg tanulmány kimutatta már, hogy még a kezdetben óriási letöltésekkel indító applikációkra is rá tudunk unni, hacsak nincs valami, ami folyamatosan motivál bennünket. Erre a legáltalánosabb megoldás az „achievementekre” építő modell, vagyis az, amikor kis virtuális díjakat, jutalmakat kapunk a teljesítményünkért. Ez az Asszertíviában is megvan: a jó megoldásokkal folyamatosan elismeréseket gyűjthetünk, amikkel újabb szintekre léphetünk, a „lelkes kezdőtől” egészen a legmagasabb fokozatig. Persze kérdés marad, hogy a mobilunk kijelzőjén gyűjtögetett plecsnik és a három válaszlehetőségből megtalált helyes megoldás elegendőek lesznek-e ahhoz, hogy valóban asszertíven kommunikáljunk akkor is, ha az anyósunk már másodjára tesz valamilyen gúnyos megjegyzést a desszertünkre.
Virtuális/valóság?
Mert fényévnyi távolság van a mobilon lefuttatott szituációk és a való élet helyzetei között, még akkor is, ha az Asszertívia beépített hangfelvételei megpróbálják (mobilapptól telhetően) élethűen visszaadni az egyes jeleneteket. Susanne Prokop gyorsan le is szögezi, hogy az applikációknak nem célja, hogy a személyes képzést utánozza, vagy pótolja, ők inkább szeretnék más úton megközelíteni az asszertív kommunikáció oktatását, és mindenki számára érdekessé és elérhetővé tenni azt. Susanne szerint az applikáció egyrészt azért lehet jó, mert nagyon könnyen hozzáférhető, másrészt azért, mert folyamatos gyakorlási lehetőséget biztosít. Előzetes felméréseikből például kiderült, hogy az Ébredések Alapítványnál tartott – Kristóf Róbert által vezetett – tréningeik iránt ugyan sokan érdeklődnek, de a képzés időpontját már nehezen tudják összeegyeztetni időbeosztásukkal, míg mások arra panaszkodtak, hogy a rövidebb-hosszabb tréning ideje alatt begyakorolt tudás idővel „megkophat”, ezen pedig csak a rendszeres gyakorlás segíthet.
Dr. Felleginé Takács Anna klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, a SOTE munkatársa szintén tart asszertív kommunikációs tréningeket, ahol az applikáció módszeréhez hasonlóan (többnyire saját életből hozott) szituációkat próbálnak asszertíven megoldani a résztvevőkkel. A pszichológus szerint az informatika vívmányai a pszichológiának is nagy segítségére lehetnek, ő maga is bizakodva említ például a depresszió kezelését célzó mobilappokat. Azt viszont azért hozzáteszi, hogy még szakemberek irányítása mellett is „el tudunk veszni” a terápiás folyamatokban, ezért az ő véleménye szerint az ilyen fejlesztések inkább az enyhébb problémák esetén lehetnek igazán hatásosak.
Arra a kérdésre, hogy mennyire tudjuk működtetni a mobilon megtanult technikákat a hús-vér emberekkel való interakciókban, Dr. Felleginé Takács Anna egyszerűen és őszintén felel: „A puding próbája az evés, így a megszerzett tudásnak csak akkor van értéke, ha a valóságban is kipróbáljuk őket, és visszajelzést kapunk rájuk. A valóságpróbát nem lehet nélkülözni.”
Az információs társadalomban, ahol életünk jó részét egy virtuális világban éljük, amúgy is azt gondolhatjuk, hogy a cybertér működése egyenlő a valósággal, de könnyen lehet, hogy egy kommentben csuklóból megírt véleményt már sosem mondanánk ki szemtől szembe.
A tanulási folyamatnak ez a része, vagyis a tanult technikák kipróbálása már főleg az egyénen múlik, de tény, hogy nem egyszerű átlépni a határt a mobil játékos feladatai és az „éles” helyzetek között. Épp ezért a problémás esetekben érdemes lehet hagyományos asszertív kommunikációs tréningre is jelentkezni, hiszen ott valódi emberekkel gyakorolhatjuk a feladatokat. Csakhogy épp itt jön a képbe egy bökkenő, ami azonnal újraértelmezi az Asszertívia jelentőségét.
A magyar lakosság pszichés ellátása egyszerűen nincs megoldva
Az Asszertívia legnagyobb előnye ugyanis abban állhat, hogy mindenki számára elérhetővé teszi az asszertív kommunikációs tréning módszerét, ezzel pedig egy óriási hiányt orvosol – még ha egyelőre inkább csak sebtapaszhoz hasonló gyorsmegoldásként is. Hiszen a hazai pszichés ellátás nem igazán hozzáférhető a tömegek számára, még mindig inkább csak az a magasabb szocioökonómiai státuszú réteg veszi igénybe, amelyik egyszerre tájékozott és viszonylag tehetős is.
A Lélekben Otthon Közhasznú Alapítvány tavaly októberben rendezett konferenciát Eljut-e a pszichoterápia a rászorulókhoz? címmel, ahol egyértelműen „nem” lett a válasz a felvetett kérdésre. A konferencia tanulságai szerint a magyarok nagy része még mindig előbb kapkodja a népszerű benzodiazepineket a szorongás és egyéb problémák oldására, mint hogy pszichoterápiára menjen, ami csak részben köszönhető a terápiára épülő stigmáknak és az általános tájékoztatás hiányának. De ugyanennyire – ha nem még inkább – benne van az is, hogy pszichológushoz járni drága mulatság, akár 15-20 000 forintot is fizethetünk óránként, a támogatott ellátást pedig tényleg nem egyszerű felhajtani, bár ilyen is létezik (érdemes lehet felkeresni a SOTE Pszichoterápiás osztályát, az Ébredések Alapítványt, a Thalassa Házat, vagy megkérdezni házi orvosunkat, hogy kihez fordulhatunk a kerületi pszichiátriai gondozóban).
Dr. Felleginé Takács Anna is egyetért benne, hogy a magyar lakosság pszichés ellátása egyszerűen nincsen megoldva. „Alig vannak támogatott pszichológiai ellátóhelyek, így a magyar lakosság nem tudja érvényesíteni azt az alkotmányos jogát, hogy a lelki egészségét ápolhassa” – magyarázza a szakértő.
Az asszertív kommunikációs tréning kimondottan jó példája a problémának, hiszen jól menő cégek több százezer forintos összegeket fizetnek azért, hogy dolgozóik részt vehessenek egy-egy ilyen képzésben a hatékonyabb kommunikáció érdekében. Az már más kérdés, hogy a pszichológus szerint az üzleti élethez elsajátított készségeket sokan már nem képesek átültetni a mindennapok helyzeteibe. Pedig ha csak a fenti sorban állós példára gondolunk, rengeteg ember van, akinek sokat segítene a módszer, arról nem is beszélve, hogy az asszertív egyénekből álló társadalom alapvetően is jobb közérzetet és hatékonyabb (együtt)működést eredményezhetne.
Ahogy Susanne Prokop fogalmaz, “az asszertivitás minden ember lelki egészségét és sikeres életvitelét segítő eszköztár, amely nagyon hatékonyan csökkenti a stresszt” – szóval ha egy képzés egyelőre még túl nagy falatnak tűnik, kezdetnek megpróbálhatjuk a mobilunktól tanulni a hatékony kommunikációt.
Az applikáció ingyenesen hozzáférhető az érdeklődők számára, a nyár közepétől elérhető Android és iOS platformokon.
