Aranyszínű, göndör haj, hófehér bőr, nemes szeplők, vékonyka test, zöld szemek, fáradtan bölcs tekintet: a tízéves Misi életének első évtizede nem volt fenékig tejföl, pontosabban nem úgy telt, ahogy azt egy gyermek megérdemelné. Apu nem tudott ellenállni a fiatal asszisztensnek, teste-lelke minden porcikáját elöntötte a szerelem. A mindent elsöprő érzelem tényleg mindent elsodort, ment a levesbe a házasság, a család – számszerűleg egy megtört feleség, egy hétéves kisfiú és az aprócska ikrek.
A váratlan lépés mindenkit sokkolt: felocsúdni, a sok kérdőjel között tisztán gondolkodni egy felnőttnek is komoly kihívás, de mit szóljon a gyerek, aki egy ilyen helyzetben nemhogy értelmes magyarázatot nem kap, de másik szülőjét is elveszíti, aki egyik depressziós fázisból zuhan a másikba, az alkoholban és a sírásban keresi vigaszát, az ébrenlét kilencven százalékában pedig leginkább csak meghalni akar.
Képünk illusztráció – Fotó: Thinkstock
Ebben a családdinamikában él lassan három éve a kis Misi, aki isten tudja, kitől leste el, hol tanulta meg, de férfiként állja a sarat. A tűzhely felett egyensúlyozik a tükörtojással (egyszerre mindig csak eggyel), kávét főz (porkávét, mert a kotyogóstól még fél), sálat teker a kisöccsei nyakába, leszedi a száraz ruhákat a fregoliról, közben anyukája fejét simogatja, ellátja a háziállatokat, oviba kíséri az öccseit, jelesre felel, és ha kell, szalad a boltba kenyérért, darált húsért, szilvás gombócért meg egy kis csokiért.
Mindig Sport szeletet vesz (nem azért, mert ez a kedvence, hanem mert olcsó), bemászik gyerekszobája legsötétebb sarkába (a plüssállatkák közé), és hosszú perceken át olvasztja szájában a kis falatokat. A csoki az egyetlen dolog, ami a gyerekkorában tartja, de ha elfogy, fel kell állni, menni kell tovább, mert sok a munka. Játszani kell a kicsikkel, vár a játszótér, a műanyag kismotor, hajtani kell a hintát, figyelni a csúszdát meg a karórát is, mert fél hétkor vacsoraidő van.
Mindeközben Misi kortársai a bőrt rúgják, különórára járnak, távirányítós kisautóval ugratnak, és a virtuális térben lövöldöznek, építkeznek, versenyeznek, vagy épp sátrat, bunkert építenek az apukáikkal. Ebben a családban azonban Misi az apu, a férfi, a terapeuta, a mentsvár, a szikla, aki mintha csak azért született volna erre a világra, hogy anyja és testvérei védelmezője legyen. A rá testált teher súlya elviselhetetlen, a kicsi ember mégis győzi, mert jaj, mi lenne, ha nem állna helyt. Persze fogalma sincs arról, hogy mi lenne, mégis fél, retteg, éjszakái álmatlanok. Szőke fürtös fejecskéjében egyetlen mondat visszhangzik: ha anya nem szedi össze magát, apához vagy a nagyszülőkhöz kerülhetnek ők hárman.
Nem, ő ezt nem hagyja! És összeszorított fogacskáival álomba merül.
