Ha van valami, ami a szülő lelkéből rendszeresen felszakad, az biztosan az, hogy: Úristen, de gyorsan szalad az idő! Hiába azonban e rendszeres felismerés, az emberek zöme a turbószülőség műfaját választja, amikor nemcsak magát, de gyermekét is nyomás alá helyezi, legtöbbször persze akaratlanul.
Fotó: Profimedia
Ezzel a jelenséggel megy szembe a slow parenting műfaja, amelyben a slow (lassú) nem a csiga lassúságát, sokkal inkább a megfelelő tempót jelöli, és figyelmeztet, hogy a pillanat megélése a fontos; bármit teszünk, a mennyiség helyett a minőségre törekedjünk.
A slow mozgalom Olaszországból indult még a 80-as években. Eleinte csak a gasztronómiára terjedt ki, a fast food táplálkozás ellen lázadt (slow food), idővel azonban az élet szinte valamennyi területére (szülőség, utazás, szex, divat stb.) kiterjedt. (Forrás: Slow Budapest)
„Számomra a slow a harmonikus otthont jelenti” – magyarázza Carl Honoré, a The Power of Slow című könyv szerzője a nytimes hasábjain. „A gyerekek számára fontos, hogy törekedjenek, hogy küzdjenek, hogy megtapasztalják a határaikat, ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a gyerekkornak egy versenynek kell lennie. A »slow« szülő végtelen időt és teret biztosít a gyermekének ahhoz, hogy – saját szabályai szerint – felfedezze a világot. A slow szülő belátja, nem azzal tesz jót, ha mindenből a legjobbat adja gyermekének, és elengedi tulajdon elvárásait is, hanem hagyja, hogy gyermeke önmaga legyen, hogy felfedezze magát, hogy olyan legyen, amilyen lenni szeretne, és ne olyan, amilyennek a szülője szeretné látni őt. Mindennek alapja egy szigorúan betartott családi órarend, ahol nemcsak a pihenés, de a visszacsatolás és az együtt töltött idő is fontos szerepet kap.”
A gyerek nem egy projekt
A mozgalom követői hiszik, hogy a gyermek nem egy termék, amit az élsport és a különórák tengelyén kell fejleszteni; ő egy önálló lény, akinek feltételek nélküli szeretetre és figyelemre van szüksége ahhoz, hogy megtalálja magát. Szülőként persze nehéz elengedni a nyomást, pláne ma, amikor a tökéletesség vihara söpör keresztül nemcsak a konyhában, a ruhásszekrényben és a nyaraláson, de a házasságban, az anyaságban – és a közösségi profilokon, ahonnan tökéletes gyerektekintetek néznek vissza ránk.
„A ma szülője nehéz helyzetben van, mert a tökéletes világképnek ára van, a mélyben ott lapul a verseny, a bizonytalanság, a jövőtől való aggódás, ami arra készteti, hogy a leghasznosabb eszközökkel vértezze fel gyermekét. E nyomasztó terheket elengedni nehéz, ahogy azt is, hogy egy tökéletes gyerekkorral ajándékozzuk meg gyermekünket.”
A jelenség a demográfiára is rányomja bélyegét, soha nem látott változásoknak lehetünk tanúi: a családok egyre kisebbek, a kevesebb gyermek kevesebb szülői tapasztalatot ad, ugyanakkor egy gyerekre egyre több pénz és idő jut; a nők egyre később szülnek, gyakran azért, mert a gyermekvállalás egy anyagi projekt, amelybe belevágni csak akkor lehet, ha biztos az anyagi háttér. A körülmények világosan láttatják, hogy a gyerekvállalást már az első pillanattól kezdve szorongás övezi, nem csoda, ha a szülő a gyermekére projektként gondol, amelybe – a munkához hasonlóan – rengeteg pénzt és időt kell beleölni, hogy egy tökéletes végtermék születhessen. Sajnos a ma szülője elveszítette magabiztosságát, amire nemcsak a többi kompetitív szülő tesz rá egy lapáttal, de az olyan jól jövedelmező iparágak is, amelyek a gyerek tökéletesítésében segédkeznek.
A világ egy nagy versenypálya, aki nem küzd már négyévesen, bukásra ítéltetett, elbúcsúzhat egyetemtől, karriertől, fényes jövőtől!
A szülők lázadása
„Itt, Londonban, ahol élek, egy édesapa nemrég elveszítette a banki munkáját. Ennek következménye az lett, hogy két agyoniskolázott gyermekének drága különóráit is be kellett szüntetni. Heteken át pokoli kudarcként élte meg a dolgot, de egyik vasárnap arra ébredt, hogy van egy teljesen szabad napja a családjával. Felszabadító érzés volt számára. Azt mesélte, nagyot lélegzett, olyan érzése volt, mintha hosszú évek benntartott levegőjét lehelte volna ki” – emlékszik vissza a könyv szerzője.
Biztató, hogy egyre több szülő érzi, alapjaiban kell újratervezni az életét, ami nemcsak a fogyasztásra, a pénzügyekre, a karrierre terjed ki, de a gyereknevelésre is. Az emberek szépen, lassan rájönnek, nincs értelme az ész nélküli költekezésnek, a hatodik különórának. Az eszeveszett versenyből egyre több szülő szeretne kiszállni, hogy az élet olyan egyszerű dolgaiban lubickoljon, mint az együtt töltött idő, a pihenés, a nevetés vagy épp a természet. A szülők elkezdtek lázadni, hogy felszabadítsák önmagukat a projektalapú gyereknevelés terhe alól.
