Minden nő tart a szüléstől, és mindenki majrézik attól, hogy mi fog a szülőszobában történni vele. Aki már hallott őszinte történetet arról, milyen egy „könnyű” szülés, vagy látott filmet ebben a témában, az tudja, hogy nem egy vidám koktélozgatás vár rá. A szülés miatti természetes aggódásnak általában a terhesség utolsó pár hetében van helye és ideje – addig ugyebár kár ezen rágódni, főképp, ha még párja sincs az ember lányának. Viszont vannak olyan nők, akik pánikrohamot kapnak, vagy viszolyognak, ha csak rágondolnak a szülésre. És vannak olyanok is, akik már túlestek egy szülésen, (egyáltalán nem aggódtak miatta), de az akkor megtapasztalt események miatt kezdtek el rettegni, ebből következően, pedig képtelenek még egy gyermeket vállalni.
Inkább az örökbefogadás mint a szülés
A szüléstől való eltúlzott félelemet a pszichológia tudománya tokofóbiának hívja. De hogyan lehet megállapítani, hogy valakit csak az ilyenkor normális félelem környékez, vagy az átlagtól eltérően, túlságosan is retteg a szüléstől?
„Ha a fóbiás inger jelenléte – tehát bármilyen szüléssel kapcsolatos, vagy szülésre emlékeztető dolog – majdnem minden esetben azonnali szorongást vált ki, és ez a szorongás gyakran már pánikrohammá alakul, akkor mindenképp foglalkozni kell a problémával” – magyarázza Bódi Anita pszichológus.
Bódi Anita pszichológus
A tokofóbia sok nő életét megkeseríti, ugyanis szeretnének kisbabát, viszont nem mernek szülni, így egy szörnyű zsákutcába kerülnek. „Előfordul, hogy valaki az extrém félelem miatt mindent megtesz azért, hogy ne essen teherbe: például több fogamzásgátlót szed egyszerre, vagy teljesen lemond a szexuális életről. Van olyan, aki inkább az örökbefogadást választja azért, hogy elkerülje a szüléssel járó fájdalmat és az esetleges kockázatokat. Megtörténhet az is, hogy az illető nő sincs tisztában azzal, hogy a félelme már a fóbiás kategóriába tartozik, az elnyomott szorongás pedig meddőséghez is vezethet. Számos esetben a várandósság ideje alatt jelentkezik a tokofóbia, ilyenkor alvászavar, pánikrohamok, depressziós tünetek kísérik a jelenséget” – mondja a szakember.
Félelmek egész arzenálja
A tokofóbiának több fajtája is létezik, és tengernyi oka lehet annak, mi állhat pontosan a háttérben.
Van olyan nő, aki attól fél, hogy a szülés után képtelen lesz a szexuális életre. Van, aki attól, hogy megváltozik a teste, elveszíti önmagát, nem tud majd „egy másik testben élni.” Van, aki meg van arról győződve, hogy képtelen kinyomni a gyerekét, a kisbaba ennek következtében a „szülőcsatornában ragad” és belehal a szülésbe, vagy maradandó károsodást szenved. Van, aki viszolyog és iszonytatónak találja a szülés folyamatát. Ezek a félelmek általában serdülő korban, fiatal felnőtt korban vernek gyökeret, és később sem múlnak el.
Rékának (27) egy idősebb nőrokona mesélt a saját szüléséről, annak hatására alakult ki benne egy mély irtózás. „Középiskolás voltam, amikor az idősebb unokatestvérem szült, és minden elmesélt részletesen. Egy kép maradt meg bennem: azt mondta, hogy közvetlenül azután, hogy felsírt a baba, lenyúlt alulra és egy nagy, üres, tátongó semmibe ért bele a keze. Akkor kezdtem el rettegni a szüléstől: kiráz a hideg, undort érzek, én ezt nem akarom megtapasztalni soha” – mondja a fiatal nő.
A legtöbben attól félnek, hogy nem tudják elviselni a fájdalmat. Anikó (38) a szüzesség elvesztése után döntötte el, hogy nem fog szülni: „Tizenhét éves voltam, amikor az első szexre sor került. Az akkori barátommal már jó ideje jártunk, igazi tinédzser lamúr volt, már mindketten vártuk, hogy megtörténjen, de végül rosszul sikeredett. Az egész nem ment egyszerűen, viszont már túl akartunk rajta esni, tovább erőltettük, és nekem leírhatatlanul fájt. Az jutott eszembe akkor, hogy ha ez ilyen, milyen lehet a szülés? Nyilván még fájdalmasabb, és én ezt nem bírom elviselni még egyszer. A szüzességem elvesztésekor jelentkezett fájdalomra már nem emlékszem, csak a gondolataimra, és arra, hogy üvölteni akartam. Ráadásul, én tényleg nem bírom a fájdalmat, szerintem belehalnék!”
Legtöbbször a várandóság ideje alatt tör elő a félelem, ahogy Kati (28) esetében is, aki most 31. hetes terhes. Ő már alig alszik, annyira pánikol: „Határozottan rettegek. Több aggályom is van. Vajon mennyit fogok vajúdni? Órákat? Fél napot? Egy egész éjszakán át? Belegondolni is rossz. Ráadásul mindenféle „jóval” ellátják az kismamákat szülés előtt, mint például a beöntés. Kiver a víz, ha rágondolok. Borzalom! Ennek ellenére is sokan bekakilnak, bepisilnek közben… Illetve, vajon fogom tudni, hogy mit és hogyan kell csinálni? Lesz energiám kitolni? Ugyanis, ha hosszú a vajúdás előtte, akkor sok nőnek nincs ereje tolni. Ilyenkor a gyerek már beékelődik így a császár sem a legjobb megoldás már. Akkor jöhet a vákuum… Szörnyen hangzik ez is.. Mi van, ha csúcsfejű lesz a gyerek? Vajon befordul majd? Mi van, ha nem? És mi van, ha nem érek be időben a kórházba? A legjobb lenne egyszerűen csak kitüsszenteni a gyereket.”
Livi (36) azt meséli, konkrét halálfélelme volt annak idején a hüvelyi szüléstől. „A terhesség ideje alatt nem tudtam sem enni, sem aludni rendesen. Ez nem egy enyhe aggódás volt, hanem pánikrohamok hulláma. Aztán elhatároztam, hogy császárral szülök – de persze ez sem volt olyan egyszerű. A megoldás az lett, hogy kértem egy papírt, hogy a szemem miatt nem ajánlott a természetes szülés, így lett végül a császár.”
A tokofóbiától szenvedő nők jelentős hányada esetében az első szülés negatív tapasztalatai miatt nem vállalkoznak még egy szülésre, és ezért nem bővül még egy gyermekkel a család. Gyakran említik az okok között az orvos nyaralásához igazított beindított szülést, a lenéző bánásmódot, a rideg kórházi környezetet. De a háttérben az is állhat, hogy a kismama a szüléskor nem érezte a támogatást, nem érezte magát érzelmileg biztonságban. Gyakran a fóbiát az váltja ki, hogy a szüléskor orvosi komplikáció lépett fel, esetleg a kismama koraszülött babának adott életet, vagy az átlaghoz képest tovább, sok órán keresztül vajúdott. Az okok között az is szerepelhet, hogy az első szülés után lassan regenerálódott az illető nő teste, és attól fél, hogy legközelebb nem is fog már rendbe jönni.
Fotó: Christopher Furlong/Getty Images
Mit lehet tenni?
„Mindenképp komolyan kell venni a problémát, érdemes felkeresni egy jó pszichológust, és terápiás keretek között oldani a szorongást. Ezenkívül, sokat segíthet, ha minden nap relaxálunk. Kerülni kell a horror történeteket, a pletykákat, és az elmondások útján terjedő elbeszéléseket, az ismerősöm ismerősével történt sztorikat. Ehelyett tájékozódjunk a megfelelő helyről, forduljunk a nőgyógyászunkhoz; keressünk egy kedves nővérkét, akivel őszintén beszélgethetünk; vagy járjunk el felkészítő csoportba. Nézzük utána, milyen alternatív módszerekkel lehet szülni, és beszélgessünk olyanokkal, akiknek pozitív tapasztalatai vannak” – javasolja a pszichológus.
Ha mindezek ellenére megmarad a páni félelem, akkor érdemes a császármetszésen elgondolkodni. Ez ügyben éles kritikákra és a környezet felháborodására lehet számítani, viszont mindenki saját maga rendelkezik a teste felett.
