nlc.hu
Mindennapok
Müller Péter: „Születni és meghalni is nehéz”

Müller Péter: „Születni és meghalni is nehéz”

A közkedvelt író szerint nagyon fontos, hogy mindig megtaláljuk az életben azt, ami segít talpra állni; a feltámadás nem csak a hívők ünnepe.

Müller Péter húsvéti gondolatait osztotta meg olvasóival a Relax Caféblog szerzője. Mint írja, ezek a sorok nem csak az ünnepkor fontosak, hiszen arról szólnak, hogy az ember nagyobb feladata: újra és újra hitet és motivációt találni az életben, miközben megpróbáljuk megtalálni önmagunkat.

Fotó: MTVA / Zih Zsolt

„Sem születni, sem meghalni nem szeretünk. Mindkettő nagyon nehéz. Az egyik azért, mert nem tudjuk, hova kerülünk és mi lesz velünk – minden új és ismeretlen még. A másik pedig, mert nem tudjuk elengedni a régit. Ragaszkodunk mindenhez, még akkor is, ha rossz, mert nem tudjuk lesz-e másik. Még mindig jobb a megunt, keserves régi, mint a semmi” – vélekedik Müller.

Pedig a megújulás, újrakezdés: a szellemi értelemben vett feltámadás fontos dolog.

„Világhírű zenebohócunk híres mondása: »Van másik!« – emlékeztet az író. – Láttad őt? Gonosz bohócok elvették tőle, és összetörték a hangszerét. Ott maradt szegény kifosztva, szomorúan, zene nélkül, de a kabátja alól mindig előkapott egy új hangszert: kis fuvolát, kis trombitát, kis harmonikát, kis hegedűt, és játszott tovább. Csodálatosan! A zenét nem tudták megölni. Azt kiáltotta, boldogan és büszkén: »Van máááásik!«. Mindig van másik.”

Müller hangsúlyozza: a feltámadás nem csak a hívők ünnepe, hanem mindenkié. „A tiéd is. Rádöbbenhetsz, hogy erősebb vagy, mint a halál, és arra is, amit az eredeti görög szó, az anastásis jelent: »újra lábra állni«. Benned van az erő, az élet ereje, hogy újra lábra állj. Élő lélek van benned, nem lehet téged legyőzni.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top