Házasságkötés után számos olyan probléma merülhet fel, ami éveken, de akár egy életen át tartó, örök vitaforrás lehet. Az egyik tipikus, rengeteg feszültséget generáló téma az, hogy hogyan álljunk hozzá a másik családjához, avagy a „te családod, az én családom is lett?”. Ez persze leginkább akkor gond, ha nem igazán szimpatizálunk az anyóssal, apóssal, nagypapával vagy a rokonság más tagjával. Vajon mi ilyenkor a teendő: menjünk vendégségbe például az idegeinken táncoló apóshoz, pusztán azért, mert a párunk ezt kéri tőlünk? Vagy vonjuk ki magunkat a közös programok alól? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk L.Stipkovits Erika pszichológus, pszichoterapeutával, akinek több könyve is megjelent már a családi viszonyrendszerekről, emellett ő a Személyiségfejlesztő Akadémia alapító-igazgatója is.
Az ő nagyapja nem az enyém – szerencsére
Gábor és Timi több éve házasok. Náluk a nagypapa-kérdés okoz sok konfliktust. „Az agyamra megy Timi nagyapja, főképp azért, mert egy utolsó, önző embernek tartom, akivel nemhogy közös témám nincs, hanem kifejezetten károsnak találom a személyét. Timi persze imádja, és elvárja tőlem, hogy amikor ő elmegy a »nagypapikájához«, menjek én is. Ilyenkor arra hivatkozik, hogy a nagyapa az én családom része is. Ez nálunk minden hónapban egy fix stresszforrás. Bár tudnám, kinek van igaza, és mi a helyes…”
Jelenet az Apádra ütök című filmből
L. Stipkovits Erika szerint nem jó irány azon gondolkodni, kinek van igaza, ugyanis az, hogy miként él egy pár, az az ő közös megegyezésük kérdése. Nekik kell kialakítani a saját értékrendszerüket, és azt, hogy milyen elvek szerint élnek. Mindehhez az egymás iránti elköteleződés szükséges. Ma már számos kutatás bizonyítja, hogy három dolog mindenképpen lényeges ahhoz, hogy egy házasság jól működjön. Az egyik az intimitás, vagyis tudjunk az érzelmeinkről őszintén beszélni, mélyen megnyílni egymás előtt. A másik a szenvedély, a harmadik pedig az elköteleződés. „Ha egy pár elköteleződött egymás iránt, akkor kialakul a MI-tudat, és véleményem szerint ez a kulcsa mindennek. A mi-tudatban benne foglaltatik, hogy létezik olyan, hogy a mi-programunk, a mi-családunk, a mi-kötelezettségeink stb. Vannak közös célok, közös feladatok, közös idő” – magyarázta L. Stipkovits Erika.
A pszichológus szerint a mi-tudat létrejöttét erősen gátolja az, hogy a társadalmunk az egót, a személyes boldogulást helyezi előtérbe, és azt hiteti el velünk, hogy csakis az egyéni vágyak kielégítése fog boldogsághoz vezetni: „Azt tapasztalom, hogy a párkapcsolatokban és társadalmi szinten is az önzés az uralkodó. Nem olyan rég még kalákában építkeztek az emberek, ami a szolidaritás szép példája; ma meg már úgy kell összekaparni a barátokat, rokonokat, ha segítségre van valakinek szüksége. Ezzel csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ha a saját jólétünk a legfontosabb, a saját vágyaink, álmaink, boldogságunk, akkor kevés esély van egy jó párkapcsolat kialakítására. Holott az ember alapvetően társas lény.
Ebben az egóorientált társadalomban egyre nehezebb megalkotni a „mi”-t. A praxisom során nap mint nap látom, milyen sok házasságban hiányzik a mi érzése. És ez az egyik oka annak, hogy miért veszekednek a párok a családi látogatásokon.
Ha az anyós az életünk megrontója
Andi (44) már egyetemista kora óta él házasságban a férjével, de az anyósát még mindig nem bírta megkedvelni, sőt: „Utálom az anyósomat. Csak egy apró momentum az életünkből, hogy a drága Katika mama rendszeresen hozza a házi kosztot a gyerekeknek, meg a férjemnek, ha kell, ha nem, és ez engem eléggé zavar. De a férjem anyja ugyebár a család része, és a férjem kitérne a hitéből, ha leállítanám a mamát a főzésről.”
L. Stipkovits Erika szerint nagyon komplex problémát rejt magában a rokonokkal való konfliktus, hiszen minden cselekedet mögött van egy rejtett üzenet. Andiék esetében, az, hogy a mama megpróbálja nélkülözhetetlenné tenni magát. Továbbá
általában igaz, hogy nem a másik szülőjével van az igazi probléma, hanem a pár között van valamilyen rejtett, megoldatlan nézeteltérés, amit nem sikerült tisztázniuk.
Sokat segít a számunkra antipatikus családtag elfogadásában, ha meg tudjunk érteni mit, miért csinál. Ha rájövünk a viselkedésének mozgatórugóira, félelmeire, akkor könnyebben el tudjuk őt fogadni, könnyebben együtt tudunk vele érezni. Ez igencsak hasznos lehet, ugyanis régi tételmondata a pszichológiának, hogy ami iránt mély megvetést, gyűlöletet érzünk, az leginkább rólunk szól. Elképzelhető például, hogy Andi talán soha életében nem tudta fontossá tenni önmagát. A szakember szerint sokat lehetne diskurálni arról, mi állhat a fenti példák hátterében, megvizsgálva a gyerekkort, a két ember személyiségét stb., de az említett családi szituációk nem okoznának semmilyen problémát, ha a párokban erősen élne a mi-tudat és utálkozás helyett megbeszélnék érzéseiket, s közösen találnák ki, mi a megoldás. Andiéknak arra kellene rájönniük, hogyan tehetik úgy fontossá a mamát, ahogy mindenkinek megfelelő.
Jelenet az Apádra ütök című filmből
Mit is jelent az igazi szeretet
A pszichológus hangsúlyozta, hogy elsősorban igazi, mély szeretet szükséges ahhoz, hogy a házastársak meg tudják oldani a felmerülő gondokat: „A szeretet azt jelenti, hogy azt adjuk a másiknak, ami neki fontos, és nem várunk viszonzást. Mert ha mindketten adunk, akkor kapunk is. Egy kapcsolatban a szeretet definíciója, hogy számomra a másik a legfontosabb, ezért neki akarok örömet szerezni. Ha ez megvan, akkor könnyű eldönteni, hogy valaki átmegy-e az nagyapához a párjával, avagy sem. Illetve ez azt is jelenti, hogy nekem a párom a legfontosabb, nem az anyám, vagy az apám, vagy a munkám vagy a hobbim. Félreértés ne essék, én egy győztes-győztes szituációról beszélek, nem arról, hogy valaki teljesen lemond az életéről és a másikat szolgálja. De ehhez muszáj lefektetni az alapokat, közös nevezőre jutni az értékeket, elveket illetően.”
L. Stipkovits Erika kiemelte, fontos megmutatni másoknak, hogy a párunk az első:
Nem elég összetartozni, ezt kifelé is láttatni kell. Azt, hogy a házastársunk mindenkinél előrébb van számunkra, azt nem csak érezni kell, hanem demonstrálni is.
Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem hagyjuk, hogy társaságban valaki a párunkat „zrikálja”, vagy ha elmegyünk együtt valahová, akkor együtt is jövünk el onnan. Ehhez hozzátartozik az is, hogy nem engedjük, hogy bántsanak, leszóljanak azért, mert számunkra a másik ember a legfontosabb. Ennek pedig egyenes következménye, hogy a saját szüleinknél is előrébb tesszük a párunkat, és ha úgy adódik, mellé állunk egy konfliktus esetén.
A határokat egyértelművé kellene tenni
A pszichológus úgy véli, házasságkötés előtt meg kellene állapodni az alapvető együttélési normákban. Míg régebben a tradíció segített például a női és férfi feladatok tisztázásában, addig mára már átalakultak a férfi–női szerepek, mindenkinek nagyobb szabadsága van. Bizonyára mindenki emlékszik arra, hogy az előző generációknál még volt egy családfő, aki meghatározta az alapvető irányokat, aki eldöntötte a vitás kérdéseket. Ma a kapcsolatokban demokrácia van, vagyis mellérendelt és nem hierarchikus viszony, ami számos problémát is felvet. Leginkább azt, hogy ennek az egyenrangúságnak a kialakítása, megtartása időigényes és együttműködésen alapul.
Az egyenrangúság együttműködést jelent, sok kommunikációt és megegyezést. Ez pedig kőkemény meló, sok türelmet igényel, és azt jelenti, hogy nem dönthetek mindig a magam szempontjai szerint.
„Mindez segíti a mi-tudat kialakítását is. Épp ezért én összeállítottam egy olyan többoldalas kérdéssort a család témakörére vonatkozóan, amiben nem ártana közös nevezőre jutni a házasságkötés előtt.”
Jelenet az Apádra ütök című filmből
A Közelebb egymáshoz című könyvében a szakember többek között olyan felvetéseket javasol átgondolni, hogy mennyi időt töltsünk a szülőkkel; melyek a „kötelező” családi események, amelyekre mindkét félnek el kell látogatni; hogyan utasítsuk el a szülők kéretlen tanácsait; milyen szülői, rokoni segítséget fogadjunk el, azt milyen feltételekkel stb. Az lenne az ideális, ha a fenti témákról a pár akár hónapokon keresztül beszélgetne, együtt gondolkodna. Ennek köszönhetően például meg lehet állapodni arról, hogy egyszer a feleség egyedül látogatja meg a férj által utált nagynénit, egyszer pedig közösen. A lényeg, hogy együtt alakítsák ki a saját családi normarendszerüket.
Ha nem tisztázza a házaspár, milyen szabályok szerint élik az életüket, akkor a pszichológus szerint olyan örök gyújtópontok és veszekedések lesznek, amelyek miatt soha nem lesz béke a házasságban. „Rengeteg olyan házaspár jár hozzám terápiára, akik még mindig nem állapodtak meg az együttélés alapvető feltételeiben, pedig már hosszú évek óta házasok. Ezt még tetézi az, hogy mindenki hajlamos elfeledkezni arról, hogy a párkapcsolat irtó sok munka és nem habostorta. Én úgy szoktam fogalmazni, hogy közös önismereti és fejlődési út.”
