„Az élete nagy részét annak szenteli, hogy uralja ezt az állapotot” – bipoláris zavar a barátok szemszögéből

Andreánál több mint 20 éve diagnosztizáltak bipoláris zavart, amit legegyszerűbben a túlfűtött érzelmi állapotok, a felfokozott pörgés és a letargia hullámvasútjaként lehet leírni. Amióta az Ébredések Alapítványhoz jár, Andi a megfelelő gyógyszerezés mellett egyre tudatosabbá vált, és ma már jól kézben tudja tartani az állapotát. Enikő és Balázs szinte a kezdetektől mellette vannak, így nem kevés mélységet és magasságot éltek meg együtt. Egy kávézóban találkoztunk, ott meséltek a több évtizedes kapcsolatukról Andival, akit mindketten a leginkább magával ragadó jó barátjuknak tartanak.

Képünk illusztráció. Fotó: iStock

Honnan ismeritek Andit?

Enikő: Én még az első munkahelyemről. Egy reklámügynökségnél voltunk kollégák több mint húsz éve. Tudtam, hogy jár pszichiáterhez, de ez nem volt különösebben téma köztünk. Úgy emlékszem, akkoriban nem voltak nála nagyobb csúcsok vagy mélypontok, legalábbis nem lehetett észrevenni.
Balázs: Én 1998-ban ismertem meg Amerikában, mindketten kint éltünk akkor. Nem tudtam, hogy van bármilyen mentális zavara. 2001-ben jöttem haza, ő pár évvel később, de az érkezése után hosszú ideig nem akart kapcsolatba lépni velem. Utólag mesélte el, hogy azért nem, mert akkor egy hosszabb depressziós periódusa volt éppen, és valójában a betegsége miatt is költözött haza. Onnantól kezdve beszélünk erről.

Hogyan mutatkoznak meg nála a mániás és a depresszív szakaszok? Mit láttok ti ilyenkor?

Olyan mintha félig álmodnál, miközben a valóságban vagy – Bálint bipoláris zavaráról mesélt

Balázs: Andi inkább a felpörgésre hajlamos. Eleinte nagyon szórakoztató, aztán egyre több hihetetlen esemény történik vele. Volt olyan, amikor éppen lakást kerestem, hogy bement egy üzletbe, és annyira összebarátkozott a bolti eladóval, hogy másnap már meg kellett néznem a nő lakását. Végül nem vettem meg, mert nem tetszett, erre ő rögtön felhajtott öt másik megnézendő lakást. Ez csak egy példa arra, hogy mennyire gyorsan tud kapcsolatot teremteni, és rábeszélni embereket dolgokra. Korábban salesesként dolgozott, és nagyon ügyes volt. Ilyenkor felépít egy belső világot, egy idő után viszont már nagyon abszurd helyzetek is előállnak. Előfordult, hogy leült egy kávézóban, ahol összeismerkedett egy huszonéves baráti társasággal, és hajnali kettőkor az addig számára tök ismeretlen srácok házibulijában kötött ki, akik ráadásul nem is az ő korosztályába tartoztak. Szóval jönnek az egyre érdekesebb sztorik, amiket ő nagy élvezettel él meg és mesél el aztán, a legeslegvégén pedig átzuhan egy depressziós fázisba pszichotikus tünetekkel, amikor már ő is belátja, hogy valami baj van, orvoshoz kellene fordulni, de mégse mindig akar.

Az Ébredések Alapítványnál egy úgynevezett teamet építenek az ember köré, ami a szakemberek mellett hozzátartozókból és barátokból áll, mert ők is nagyon sokat tudnak segíteni az érintettnek. Ha jól tudom, Andi két barátját arra is felhatalmazta, hogy amikor nála esetleg nincs meg a kellő belátás, jelezhetik az orvosának, hogy rosszabbul van.

Balázs: Igen, ebből az egyik én vagyok. Rendszeresen találkozom Andival, de egyáltalán nem azért, hogy monitorozzam, hanem mert jó barátom. De abból kifolyólag, hogy sűrűn látom, észreveszem, ha változik a hangulata, esetleg kibillen a lelki egyensúlya, meg azért szokott róla beszélni is, mert ő is monitorozza önmagát. Volt már olyan tünete, hogy kicsit manipulatívvá vált, ilyenkor nem mond el mindent az orvosnak, eljátssza, hogy jól van. Ezért vagyok felhatalmazva, hogy közvetlenül is konzultáljak az orvossal, ha kell.

Volt már konfliktusotok emiatt?

„Ezért nem siratom életem végéig a bipoláris szerelmemet”

Balázs: Nem, igazából ő ezt el szokta fogadni. Konfliktushelyzet akkor volt, amikor már nagyon fel volt pörögve.
Enikő: Van egy fázis, amikor agresszívvá válik, közvetlenül a depresszió előtt. Volt egyszer egy olyan, nagyon régen, amikor a gyerekeim még kicsik voltak, hogy egész nap vele beszéltem telefonon. Olyanokat mondott, hogy ha még utoljára akarom látni, akkor menjek a Ferdinánd hídra. Pont valamilyen ünnep volt, és kiakadt, hogy miért nem hívtam meg, micsoda barát vagyok, hiába mondtam neki, hogy hagyja abba, találkozzunk, odamegyek, nem mondta meg pontosan, hol van, közben én meg egyedül voltam három gyerekkel… Nagyon agresszív volt, manipulált, és lelki fájdalmat okozott, bántott.
Balázs: Igen, ilyenkor tud bántó lenni. Én már az előtte lévő napokban is győzködtem, hogy orvoshoz kell fordulnia, és mondta, hogy igen, igen, tudja, de csak halogatta. Jöttek a sztorik, hogy melyik nap mit csinált, közben sírógörcsei voltak. Egyszer pörgött, nevetett, aztán meg sírt. Ez már egy kevert fázis. A történet vége az, hogy én megtaláltam a belvárosban, és bevittem a kórházba. Akkor például nem volt agresszív, elfogadta a helyzetet.
Enikő: De azt tudni kell, hogy az előtte lévő órákban a környéket járta, bort rendelt, aztán azt mondta, dugóízű, pedig nem is ért hozzá. Ilyenkor őrületes számlákat is csinál, mert mindent megrendel, aztán visszaküld. Akkor mindenkivel kötözködött, kérte a vásárlók könyvét, mondta, hogy a főnökkel szeretne beszélni. Végül kitiltották a helyről.

Ez még azelőtt volt, hogy elkezdett az Ébredésekhez járni?

Enikő: Igen. Az alapítványt az én háziorvosom találta neki.

Azóta volt már nagyobb visszaesése?

Balázs: Egy volt, 2014-ben.
Enikő: Mi sem tudjuk, mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, de hirtelen kitalálta, hogy ő még szeretne gyereket, és nem szed gyógyszert, mert az a gyereknek nem tesz jót. Az Ébredéseknél pedig támogatják a betegek célkitűzéseit.
Balázs: Legalábbis a doktornő támogatta korábban a gyógyszer leépítését, és ha lehet, elhagyását. Megegyeztek Andival, de nem vált be a dolog. Andi akkor félrevezette a doktornőt, hogy jól van, és csak későn vették észre, hogy nagy a baj. Végül a zárt osztályra került.

Hogyan kell ezt elképzelni, mennyi idő alatt fajulnak idáig a dolgok, milyen hosszú lehet egy mániás szakasz?

Balázs: Hetekig, hónapokig is tarthat, attól függ. Az idő múltával egyre jobban be tudjuk azonosítani az első időszakot, és már akkor szólunk, hogy talán a gyógyszeren kellene valamit módosítani, vagy gyakrabban kellene mennie terápiára. Erre már ő is nagyon odafigyel.

Hogyan lehet észrevenni, hogy Andi kezd belecsúszni ebbe az állapotba?

Balázs: Vannak korai figyelmeztető tünetek. Jellemző például, hogy elkezd nagyon feltűnően öltözködni, volt, hogy kiszőkíttette a haját.
Enikő: Vagy nagy fülbevalót hord. Azt is mindig figyelem, hogy ha nagyon ki van festve a szeme, feltűnő sminket rak fel, az jelenthet valamit. Ilyenkor nagyon nagyvonalú, és nagyon sok pénzt el tud költeni.
Balázs: Igen, ilyen tünet a vásárlás, a túlzásba vitt barátkozás, az anyukájával való szembefordulás. Vele egyébként se annyira rózsás a viszonya, de amikor elkezdi folyamatosan szidni, és konfliktushelyzetek alakulnak ki, az is egy jel.
Enikő: Ilyenkor nagyon gyakran egy mondatot sem tudsz végigmondani mellette. Megkérdez valamit, szeretnél rá válaszolni, és nem is érdekli, teljesen másról kezd el beszélni. Nem bír egy dologra koncentrálni, mert annyira pörög az agya. Akkor már tudjuk, hogy valami nincs rendben.
Balázs: Régóta ismerjük, így ezeket már nagyon könnyen, finom jelekből is tudjuk azonosítani.

Mit csináltok ilyenkor, hogyan jelzitek neki, hogy valami baj van?

Balázs: Először csak viccesen, hogy Andikám, ez most ilyen korai figyelmeztető, vagy tényleg megtetszett ez a ruha? Ilyenkor szokta mondani, hogy mennyire örül, hogy figyelünk rá.
Enikő: Tőlem is szokta kérdezni, hogy szerintem van-e most valamilyen jele annak, hogy nincs jól. Nagyon finoman kell mondanunk, mert nem akarjuk megbántani, és persze az sem lehet, hogy őszintén boldog, mi pedig rámondjuk, hogy na, megint pörögsz. Nem fegyelmezheti magát örökké. De ha kétszer egymás után mondjuk neki, akkor arra már ő is felfigyel. Andi nagyon tudatos, és annyira ismeri magát, hogy már szerintem ő is tudja, mikor van baj.
Balázs: És ráadásul ő ezt már oktatja is az Ébredéseknél. Az élete nagy részét annak szenteli, hogy uralja ezt az állapotot, és másokat is megtanítson erre.

Vannak depressziós szakaszok is?

Enikő: Hosszabb depressziós állapotot szerintem mi nem ismerünk, ő arra talán kevésbé hajlamos. A mániás fázisok után vannak lecsengések.
Balázs: Most benne volt egy depressziós fázisban családi dolgok miatt, reméljük, hogy már túl van rajta, ezt is nagyon jól tudta kezelni.

Képünk illusztráció (Fotó: iStock)

Ilyenkor hogyan tudtok neki segíteni? Feltételezem, nem vágyik túlzottan társaságra, amikor depressziós…

Balázs: De, az a szerencse, hogy még ilyenkor is ki lehet rángatni a lakásból. Az én módszerem az, hogy hívogatom, kérdezem, mi van vele, próbálok olyan programot szervezni, amibe be tud csatlakozni, és akkor nincs egyedül, nem arra koncentrál, hogy depressziós. Eddig csak egyszer mondott le valamit.
Enikő: Itt jön be a tudatossága. Tisztában van vele, hogy mennyivel könnyebb lenne a szobában bámulni a plafont, de megerőlteti magát, elmegy a programokra, uszodába jár.
Balázs: Most így szépen, fokozatosan kimászott a depresszióból, amit magának köszönhet, nem is szedett antidepresszánst, csak a szokásos gyógyszereit.

Amikor év elején beszélgettem Andival egy Ébredések Alapítványról szóló cikk kapcsán, nagyon kihangsúlyozta, mennyi mindent köszönhet a barátainak.

Enikő: De hát őt olyan könnyű szeretni, nincs még egy ilyen ember a földkerekségen, aki ennyire magával ragadó. Igazából csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Én minden pillanatát élvezem, amikor vele vagyok, jó beszélgetőpartner, remek hallgatóság, kedves, olvasott, művelt. Ha idegen helyre megyünk, akkor pillanatokon belül ő lesz a társaság középpontja.
Balázs: Andival bármikor tudok egy spontán programot szervezni, neki nem kell három hétre előre szólni. Nagyon belevaló, szórakoztató. Nekem az is egy nagyon szép emlék Andival, hogy rengeteget segített a gyógyulásomnál. Hathónapos kemoterápiás kezelésem volt, ő pedig végig ott volt mellettem. Megjelent a kórházban reggel fél 8-kor frissen facsart narancslével. A betegtársak két lábon járó adventi kalendáriumnak hívták, mert ez pont abban az időszakban történt, és nekik is mindig hozott valamit.

Mit mondanátok azoknak, akik hasonló cipőben járnak: van egy bipoláris barátjuk, és szeretnék őt támogatni?

Enikő: Ezt nem tudom megmondani, mert nem ismerek más bipoláris embert… Andinak alapvetően nagyon nyitott a személyisége, és én még sosem éreztem óriási nagy tehernek, hogy neki van ez a problémája. Előfordul egy-két mélypont, de mindig tudjuk, hogy ki fog mászni belőle.
Balázs: Nem azért találkozunk, hogy segítsünk neki, hanem azért, mert jó együtt lenni. Ha mellesleg vannak olyan jelek, amik miatt tudunk szólni, akkor szólunk, de nem ez van a fókuszban. Andi szeret velünk lenni, mi is örülünk, hogy együtt lehetünk, és mindez teljes természetességgel történik.