„Maga, szerencsétlen, tájékozatlan lúd, Én magát agyonverem a gyereke szeme láttára…” – terítéken Kosztolányi Dezső szerelmi élete

A könyved alapján ellentmondásos kép rajzolódik ki Kosztolányi Dezső házasságáról. Mennyire lehetett boldog a költő Harmos Ilona mellett?

Amikor Kosztolányiék, a századelő nyugatos generációja felnőtt korba lépett, az alkotó férfiak viszonylag szűk körből választhattak hozzájuk illő feleséget. Akkoriban szinte kizárólag a színésznői pálya termelte ki azokat az értelmiségi nőket, akik egy Kosztolányi kaliberű férfi méltó szellemi társai lehettek. Bevonultak a dívák a kávéházba, és persze, hogy köréjük gyűltek a férfiak. Harmos Ilona is színésznő volt, akárcsak Karinthy Frigyes első felesége, Judik Etel, de másodszorra Móricz Zsigmond is színésznőt vett feleségül. A sort még hosszan lehetne folytatni. Ha úgy vesszük, ebből a szempontból Kosztolányi is kényszerpályán haladt. (nevet) A korabeli visszaemlékezések nagyrészt azt mondják, hogy a Harmos Ilona-házasság nem volt könnyű kapcsolat, de nem is volt olyan gyűlölködésig tomboló, mint például Karinthy Frigyesé és Böhm Arankáé.

Harmos Ilona viszont kiválóan teljesített otthon a „méltó szellemi társ” szerepében. Egy értelmiségi nő akkoriban hogyan tudta egyengetni a férje karrierjét?

Ilona abszolút Kosztolányi mellett volt intellektuálisan, ezen a téren kiválóan megértették egymást. Szokták mondani, hogy minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő. Kosztolányi sikeres férfi volt, már fiatalon befutott író lett. Harmos Ilona például sokszor kísérte el a férjét az irodalmi estekre, és ő szavalta a Kosztolányi-verseket. Ne feledjük, a feleség saját jogon is író, Görög Ilona néven rendszeresen publikál a Nyugatban, kifejezetten olvasmányos a stílusa, máig nem véletlenül szeretik sokan például Burokban születtem című életrajzi regényét. Otthon biztosan nagy brainstormingok voltak a konyhában, hogy kinek milyen szövegötlete van, satöbbi. Mindeközben Kosztolányi hihetetlenül tisztelte a feleségében az anyát is, imádott fia, Ádám édesanyját, akiért képes lett volna bármit megtenni.

Mégis mi vezetett ahhoz, hogy Kosztolányi megcsalta a feleségét?

Ez tulajdonképpen nem derül ki. Márai Sándor például, aki szemben lakott velük az I. kerületben, egyik visszaemlékezésében arról ír, hogy Kosztolányi vajon milyen magány elől menekült lépten-nyomon egy másik nőhöz a szomszédba. A magányt itt most nyilván nem a szó elsődleges szótári jelentésében kell érteni. De az is árulkodó, hogy maga Kosztolányi is sokat hangsúlyozza a leveleiben a saját kívülállóságát, örök vidékiségét. (Kosztolányi 1903-ban, 18 évesen költözött fel Szabadkáról Budapestre – a szerző.)

Lehet, hogy magában az életben érezte magát idegennek? Íróként, hivatásából adódóan sokat mozoghatott „más dimenziókban”.

Persze. A Kosztolányi-életmű jelentős része a halálról, az elmúlásról szól. A nagy egzisztenciális kérdésekről azt vallja, hogy az emberi lét csak vendéglét, így nem lehetünk igazán otthon benne. „Mégis csak egy nagy, ismeretlen úrnak/vendége voltam” – írja a híres Hajnali részegség című versében is.

Beszéljünk erről a bizonyos másik nőről! Hogy sikerült kiderítened, hogy Kosztolányinak húsz évig volt kapcsolata a cselédjükkel?

Nagyjából két éve egyszer csak kaptam egy Messenger-üzenetet az egyik középiskolai magyartanár ismerősömtől, hogy ül egy továbbképzésen, és a padtársa épp azt meséli neki, hogy a dédnagymamája, Keresztes Erzsébet Kosztolányiék cselédje, egyben Kosztolányi Ádám dajkája volt. Ezt eleinte kétkedve fogadtam: ilyet lényegében bárki mondhat, míg bizonyító erejű, írásos dokumentumokkal nem tudja alátámasztani. Egy időre meg is feledkeztem a dologról, majd később, mikor teljesen más okból a Kosztolányi-szakirodalmat olvasgattam, újból felbukkant ez a név. Abban a pillanatban összeállt a kép, és hamarosan fel is vettem a kapcsolatot a leszármazottakkal. Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert a cselédeket, a történelem néma tanúit a legnehezebb beazonosítani. Nagyságos uraik és asszonyaik sokszor nem is a valós nevükön szólítják őket, mindegyik Bözsi, Julis vagy Maris.

És arra hogy jöttél rá, hogy Kosztolányiék Bözsije volt Édes Anna modellje? Az irodalmárok és az olvasóközönség a regény megjelenése óta találgatják, hogy ki lehetett a titokzatos múzsa.

Már a regény eredeti, 1926-os megjelenésekor elindultak a találgatások, a korabeli sajtó sokat cikkezett erről a „rejtélyről”. Kosztolányi valószínűleg azért is titkolta ennyire a múzsa kilétét, mert nem akart neki kellemetlenséget – Édes Anna mégiscsak megöli a regényben a Vizy házaspárt. A döntő felismerés akkor jött, amikor megtaláltam Keresztes Erzsébet életrajzi adatait és dokumentumait, amiket az író úgy emelt át a regénybe, hogy szinte csak a nevet változtatta meg. Például Keresztes Erzsébet és Édes Anna is Balatonfőkajáron született. Ez nem lehet a véletlen műve. Mindez sokat elárul Kosztolányi írói módszereiről is, arról, hogy nem minden a képzelet szüleménye a műveiben.

A kutatás során arra is fény derült, hogy Keresztes Erzsébet esküvőjén Kosztolányi volt a tanú. Gyakorlatilag férjhez adta a nőt, akit szeretett?

Igen, megvan a házassági anyakönyvi kivonat, Kosztolányi saját kezű aláírásával. Ráadásul az esküvő után Keresztes Erzsébetnek született egy lánya, akinek több mint valószínű, hogy Kosztolányi volt a keresztapja. A jómódú polgári író ezzel is próbálta segíteni a családot, a gyereknevelést. Kosztolányi egyébként mindig is vonzódott a dajka- és cselédtípushoz. Keresztes Erzsébetet egy minden manír nélküli, tiszta nőnek képzelem. Ő nem az a művésznőtípus volt, aki képes álarcokat viselni, így Kosztolányi mellette azt érezhette, hogy most valóban igazat mondanak neki, valakivel végre igazán őszintén tud beszélgetni.

Kosztolányi életének utolsó két évében jelen volt egy harmadik nő is. A kutatásod során mit tudtál meg Radákovich Máriáról?

Hiába foglalkozom több mint húsz éve Kosztolányival, eddig én sem tudtam róla többet, mint bárki, vagyis hogy Kosztolányi utolsó nagy szerelme volt. A kutatásnak az adott lendületet, hogy az örökösön keresztül előkerült egy kéziratos anyag Radákovich Mária hagyatékából, benne néhány olyan levéllel, amelyeket Mária Kosztolányihoz írt, és eddig soha sehol nem voltak olvashatók. Mellettük ott voltak Kosztolányi Máriának címzett, saját kezűleg írt szerelmes levelei is. Ezeket eddig is ismerhettünk, de mint most kiderült, nem feltétlenül pontosan. A leveleket Légrádi Gergely ügyvéd, író vette meg, aki úgy gondolta, fontos gesztus ezeket közkinccsé tenni. Irodalomtörténészként így kerültem a képbe. Utána én is föl tudtam venni a kapcsolatot az örökössel, így hozzáfértem Radákovich Mária életrajzi dokumentumaihoz, melyeken keresztül meg tudtam rajzolni az alakját.

Milyen karakter lehetett a nő, akibe az ötvenéves, rákbetegséggel küzdő Kosztolányi beleszeretett?

Mária egy nemesi felmenőkkel bíró nyugat-dunántúli családba született, onnan származtak Budapestre. Az édesapja egy sajtóból ismert személy volt, mert mielőtt meghalt, kétszer is megkísérelte az öngyilkosságot. A halálának a körülményei máig tisztázatlanok: főbe lőhette magát, és a Dunába esett, később valószínűleg ki is fosztották, ezért a holttestét háromszor kellett exhumálni. Mária 13 éves kamaszlány volt, amikor elveszítette az édesapját, közben komoly vallásos nevelést kapott, a Szent Orsolya-rend zárdájában tanult Sopronban. Leginkább ez a két tényező alakíthatta ki a lelki struktúráját. Egy zárkózott, magának való, hímezgető, horgoló nő volt, aki nem feltétlenül kereste a társaságot.

A Kosztolányinak írt levelei, a stílus, a fogalmazásmód alapján jól gondolom, hogy ő is egy művelt, okos nő volt?

Az iskolai bizonyítványai alapján jó tanuló lehetett, szakmát is szerzett, gyógyszerészsegédként dolgozott 1918-19-ben, majd férjhez ment Papp Oszkárhoz, és onnantól a jómódú nagypolgári asszonyok kényelmes életét élte az I. kerületben. A férje nem akárki, Horthy főtisztje volt, a kormányzó zászlóshajóján szolgált, majd leszerelt, és az egyik legnagyobb állami cég vezérigazgatója lett. Úgy tűnik, minden politikai rendszer kitermeli a hozzá hűséges, felfelé bukó embereket. Egyedül róla nem találtam képet Mária hagyatékában, talán nem is véletlenül. Ettől függetlenül Papp Oszkárt leginkább egy magas, jóképű, tekintélyt parancsoló katonaemberként kell elképzelnünk.

Kosztolányi és Radákovich Mária első látásra egymásba szerettek? Hol és mikor találtak egymásra?

Igen, legalábbis így szólnak a visszaemlékezések arról, amikor 1935 nyarán találkoztak az újságíró-üdülőben. Kosztolányi egymás után ugrotta a fejeseket a Dunába, ezzel próbálta felhívni magára az akkor 36 éves asszony figyelmét. Pont Kosztolányiné írja egyébként az életrajzi könyvében, hogy Mária boldogtalan volt Papp Oszkár mellett. Inkább két egymást kiegészítő, társadalmi rangban passzoló ember érdekházasságáról lehetett szó köztük, mint hatalmas, lángoló szerelemről és meghitt családi életről. Máriát ráadásul csalta a férje.

Ezek után minden bizonnyal imponált Máriának, hogy az országosan ismert, nagy költő szerelmes szavakkal és pillantásokkal közelít felé?

Igen, mellette olyan szenvedélyeket élhetett meg, amelyeket korábban soha. Kosztolányi ráadásul egy 185 centi magas, 50 évesen is sportos testalkatú, szép szál férfi volt, kósza tincs mindig a homlokán, finoman raccsol satöbbi. Egy hallatlanul udvarias, régi vágású úriember lehetett, aki még a Monarchiában, a boldog békeidőkben szocializálódott. Az első gesztusa valószínűleg nem az volt Mária felé, hogy kért tőle egy cigit, vagy megkérdezte, hogy mit iszik, hanem odament hozzá, és bemutatkozott neki.

El akarta hagyni Máriáért a családját Kosztolányi, vagy nem? A könyv alapján nekem nem derült ki egyértelműen.

Az biztos, hogy otthon bevallotta, hogy szerelmes. Ennek egyik ékes bizonyítéka, hogy Kosztolányiné szintén 1938-as önéletrajzi könyvében úgy adja elő a Radákovich-kapcsolatot, mint beteg férje múló tébolyát. Meg sem nevezi a másik nőt a könyvben, próbálja minden lehetséges módon elbagatellizálni a viszonyt. A másik bizonyíték a kegyetlen, megsemmisítő levél, amit egy adott ponton a megcsalt, felpaprikázott feleség címzett a fiatal szeretőnek.

„Maga, szerencsétlen, tájékozatlan lúd, Én magát agyonverem a gyereke szeme láttára, Beledobom a Dunába” – Kosztolányiné nem fogta vissza magát abban a levélben.

Kosztolányiné tudta, hogyan kell odavágni. Emberileg teljesen érthető a reakciója, miután húsz éve együtt él Kosztolányival, aki ekkoriban már szinte végstádiumos rákos beteg, és ő az, aki nap mint nap ápolja, viszi kórházról kórházra, satöbbi. Ugyanakkor a másik oldalon, a Radákovich családban is voltak feszültségek, Papp Oszkár például kihívta Kosztolányit párbajozni.

A könyvben írod, hogy a párbaj megtörtént, de miért nem közvetlenül a férjek küzdöttek meg első vagy utolsó vérig egymással?

Akkoriban már a párbaj dzsentriváltozatát gyakorolták, nem a romantikusat. Nem karddal vagy pisztollyal vívták, a sértett felek sem vettek részt rajta, csak segédeik találkoztak egymással egy külső helyszínen, és megbeszélték, hogy becsületsértés történt. Ügyfelem elégtételt kér, amiért ügyfelünk megadja az elégtételt, a párbajt innentől elintézettnek tekintjük. Kosztolányi és Papp Oszkár esetében is ez történt.

Kosztolányi még így is rettegett Papp Oszkártól. A felesége iránt érzett szerelme viszont tényleg meghosszabbította az életét?

A rák ugyan nem múlt el, de Kosztolányi ideiglenesen jobban érezte magát Mária hatására, ezt anno az orvosi is megerősítették. Nagyon élni akart, de végül győzött a rák. Nagyon érdekes, hogy Kosztolányi a betegségét szinte végig titkolta Radákovich Mária előtt, viszont Bözsi dajkának elsőként mondta el, hogy daganatot találtak nála. Radákovich Máriánál azért titkolózott, mert nem akarta, hogy a nő sajnálatból szeresse, vagy sajnálatból hagyja el.

Az is nagyon érdekes csavar a történetben, hogy Radákovich Mária 70 éves kora fölött kezdett el nyíltan beszélni arról, hogy szerették egymást Kosztolányival. Miért?

Ennek az idősödő nyugdíjas hölgynek volt egy hasonló idősödő nyugdíjas barátnője, Füst Milánné Erzsike. Kettejük levelezését ma a Petőfi Irodalmi Múzeum őrzi, amiből pontosan visszakövethető, hogy mikor merül fel köztük a régi téma: emlékszel, Erzsikém, amikor nálatok jártam a Dezsővel? És itt ragadható meg az a pillanat, amikor Radákovich Mária elkezd szembenézni a múlttal. Utána beszél róla egy újságírónak, majd egy irodalomtörténésznek. Még Radákovich Mária életében megjelennek ezek az interjúk, még él Kosztolányi Dezső fia és ifj. Papp Oszkár is, akiből később Kossuth-díjas festőművész lett. A két fiú egyébként egész élete folyamán jóban volt egymással.

Gondolom, miután ezek a visszaemlékezések megjelentek, a tudósoknak alaposan újra kellett gondolniuk a Kosztolányi-életrajz utolsó két évét.

Igen, és reményeim szerint még bőven lesznek itt meglepetések, mert még nincs meg az összes dokumentum. Például sokat várok annak a legendának a feloldásától is, ami Mária Kosztolányihoz írt leveleinek sorsát illeti. Visszaemlékezésekre alapuló városi legenda, hogy ezeket a leveleket Kosztolányival együtt temették el. Kosztolányi közvetlenül a halála előtt arra kérte Füst Milán feleségét, hogy vele együtt temessék a sírba Mária leveleit, a koporsóba, a párna alá, de ezt Füstnének nem sikerült megoldania, ezért megkérte Gellért Oszkárt, a Nyugat akkori adminisztratív szerkesztőjét, hogy teljesítse ő barátjuk végakaratát. Innentől kezdve nem tudunk a levelek sorsáról.

Mire számítasz, mi lett a levelek sorsa?

Vagy a koporsóba kerültek, és megsemmisültek, vagy nem kerültek a koporsóba, és még előkerülhetnek. Én az utóbbira számítok, mert tudjuk, hogy Gellért Oszkár nem mindig mondott igazat. Valószínűleg a temetés során nem volt módja a leveleket a koporsóban fekvő Kosztolányi feje alá csempészni, de szégyenben sem akart maradni, ezért inkább azt füllentette, hogy odatette a leveleket. Könnyen lehet, hogy ez a levélköteg azóta ott van a hagyatékában. Szeretném meghagyni a reménynek a kiskaput, hogy ez tényleg így van.