„Azért csináljuk, hogy boldoggá tegyük a napjukat” – csodát tesz a sérült gyerekekkel a zeneterápia

Őszintén szólva picit tartottam ettől a riporttól. Úgy képzeltem, nagyon megvisel majd a sérült gyerekekkel, fiatalokkal való találkozás. De amint beléptem a békéscsabai különleges gyermekotthonba, szinte azonnal megváltozott bennem minden. Ennyi önzetlen szeretetet talán még sehol sem kaptam.

A színes képekkel teli folyosón csupa mosolygós és kedves arc fogad. Falusi László zenepedagógus a főbejáratnál vár rám, majd körbevezet az épületben, bemutat a munkatársaknak. A zeneterápia-szobába megyünk, ahová nemsokára megérkezik a szerdai első „kliens”. Gergő autista. Valósággal felragyog az arca, amint belép a színes dekorációval díszített, meleg hangulatú szobába. Meglátja kedvencét, a narancsszínű Bobath-labdát (neurológiai betegségeknél alkalmazott labda – a szerk.), ráhuppan, és le sem száll róla a foglalkozás végéig. Laci elektromos zongorán játszik, Gergő fáradhatatlanul ugrál a zene váltakozó ütemére. Élsportolók is megirigyelhetnék a teljesítményét.

Gergőt felpezsdíti a zene ritmusa (Fotó: Kari Szilvia)

A zene a fogyatékkal élő gyerekek mindene

Közben Kovács Ildikó fejlesztőpedagógus is megérkezik Beácskával. A fiatal lány gurulós járókerettel közlekedik, izomsorvadásban szenved. Laci közel tíz éve foglalkozik vele. Beus a zeneterápiát megelőzően mindössze öt hangot tudott kiénekelni, ma olyan érzelmekkel teli előadással lep meg, hogy tátott szájjal hallgatom. Laci elmondása szerint rendszeres légzőgyakorlatokkal erősítették a légzőszerveit és a rekeszizmát, amihez furulyát is használtak. Így érték el, hogy Beus mára egy teljes órán át képes énekelni.

Gergő – persze továbbra is a labdán ugrálva – széles mosollyal hallgatja Beácskát, aki igencsak nehéz dalokat választ: Balázs Fecótól énekli az Érints meget, miközben Laci zongorán kíséri, majd kedvenc dalát, Koncz Zsuzsától a Valahol egy lányt adja elő, szintén lenyűgözően. Kérdésemre, hogy mit érez éneklés közben, mosolyogva válaszol: „Örömet.” „Beácska nagyon intelligens, ő azon kevesek egyike, aki megtanult írni, olvasni, beszél angolul, sőt dalszöveget is ír – meséli Laci. – Nagyon jó vele dolgozni, és nagyon jól fejleszthető.”

Beus a zeneterápia előtt öt hangot tudott kiénekelni, most két oktávra képes (Fotó: Kari Szilvia)

A következő foglalkozásra négy fiatal lány érkezik Ildikó kíséretében. Hatalmas mosollyal lépnek a szobába. Amint meglátnak, záporoznak felém a kérdések: „Te ki vagy?” „Honnan jöttél?” „Hogy hívnak?” Kezet nyújtanak, illedelmesen bemutatkoznak.

Laci zongorázik, a lányok pedig a zenét hallgatva rajzolnak, színeznek. Ildikó dúdolja a dallamot. Bármit rajzolhatnak, ami eszükbe jut. Gyakran alkalmazzák a receptív zeneterápiát is, amikor kifejezetten azt kérik tőlük, hogy a zenével kapcsolatos érzéseiket rajzolják le. A terápián semmi sem kötelező, azt teszik és annyi ideig, amíg kedvük tartja. Rajzolás közben lopva figyelik, mit csinálok mellettük. „Nagyon ragaszkodnak hozzánk, persze nem csoda, mert valahol mi vagyunk a családjuk. Alig várják, hogy jöhessenek a foglalkozásokra, Lacit különösen szeretik” – súgja a fülembe Ildikó. A lányok a foglalkozás végén csalódottan állnak fel, szívük szerint maradnának még, de Ildikó megnyugtatja őket: nemsokára kezdődik az énekóra.

Zenére alkotnak a lányok (Fotó: Kari Szilvia)

Különleges a zene ereje

Újabb kis páciens érkezik, Gyuszi. A Down-szindrómás fiú nem beszél, és Gergőhöz hasonlóan az ő tekintete is azonnal felragyog a narancssárga labda láttán. Széles mosollyal az arcukon dobálgatják egymásnak Lacival az egyébként csöppet sem könnyű labdát. Laci jóval előbb elfárad a játékban, mint Gyuszi, gyorsan át is térnek a következő feladatra, a finommotoros képességek fejlesztésére. Dobolás következik, a ritmust Laci diktálja, Gyuszi pedig nagyon ügyesen ismétli az ütemet. „A labdázás szintén fejlesztőeszköz volt, hogy olyan szintre emeljük Gyuszi finommotorikáját, vagyis a két kéz koordinációját és a reflexeket, amellyel már önállóan tudja használni a zenei eszközöket, jelen esetben a dobverőt.” A fiú láthatóan remekül és nagy örömmel dobol.

Gyuszi a testében érzi a zene lüktetését. Komoly feladat a szélharangot dobverővel megszólaltatni (Fotók: Kari Szilvia)

A következő feladat nagyobb kihívást jelent Gyuszinak: a folyamatosan mozgó szélharangot próbálja a dobverővel megszólaltatni. A foglalkozás utolsó részében Laci igencsak feltekeri a hangerőt, és meglehetősen kemény zenét játszik a zongorán. Gyuszi a hangszóróra tapasztja a fülét, és átszellemülten hallgatja az ütemes dallamokat. „A testében, az izmokban érzi a zene rezgését, lüktetését. Ezt nevezik taktilis érzékelésnek” – magyarázza Laci a meglepődésemet látva.

Laci régi álma, hogy a zeneterápiát tibeti hangtálak használatával egészíthesse ki. „Sok mindenre tudnánk használni ezeket a csodálatos eszközöket, de az intézetnek sajnos nincs rá kerete. Pedig az ilyen gyerekeknek, mint Gyuszi, aki ösztönösen a zenei rezgéseket keresi, óriási hasznára és segítségére lennének a hangtálak.” A fogyatékkal élő fiataloknak megváltást jelent, amikor görcsös izmaikban oldódik a feszültség. A hangtálakkal az ellazulásban, de ugyanígy a mozgásfejlesztésben is rendkívül hatékonyan segíthetnék őket.

Kovács Ildikó és Falusi László zeneterápiával fejlesztik a sérült gyerekeket (Fotók: Kari Szilvia)

A közös zenélés, éneklés varázslata

Fél 11-kor jön el a nap fénypontja az intézetben. Kicsik és nagyok a tornateremben gyülekeznek, hatalmas az izgalom: kezdődik a heti interaktív énekóra. Ildikó és László bekészítik a mikrofonállványt, a zongorát és a gitárt. „Ez egy különleges program, foglalkozás a számukra. Itt mindenki részt vehet, énekelhet kedve szerint. Táncolhatnak, lazíthatnak, kikapcsolódhatnak. Ezt a foglalkozást hétről hétre mindig nagy lelkesedéssel és örömmel várják a gyerekek. Ami itt történik, az igazából örömzene. Ebben minden benne van, élmény, relaxáció, a zene fejlesztő hatása, boldogság, feltöltődés. Szeretettel, szívből csináljuk, és a legnagyobb ajándék az, amit mi kapunk vissza ilyenkor a fiataljainktól – meséli Ildikó. – Tavaly október óta dolgozom az intézetben, az énekórákat Lacival közösen valósítottuk meg.” „Nagyon sok energiát, koncentrációt és figyelmet igényel ez a nagy csoportos foglalkozás, egyedül nem vállaltam volna. De látva az örömüket, mindent megér” – teszi hozzá Laci.

Ildikó és Laci pillanatok alatt elképesztő hangulatot varázsolnak a teremben. Az intézet lakói hatalmas örömmel és szeretettel énekelnek, tapsolnak, táncolnak. Mindenkinek van kedvence, és persze a lehető legtöbb kívánságot teljesítik is. Ildikó csodaszépen, szívből énekel. Elhangzik nagyon sok más dal mellett a Szállj el kismadár, a 8 óra munka, a Napsugár, a Jeremy, de a Bóbita és a Micimackó is – minden, ami a fiataloknak kedves. Most bárki elkérheti a mikrofont, és előadhatja a saját dalát. A bátrabbak élnek is a lehetőséggel, őket hatalmas tapssal jutalmazzák a többiek. Az énekórát követően ebédelni indul a csoport, délután pedig szabad foglalkozással töltik az időt. 

Az „énekórák” a hét egyik fénypontját jelentik a fiataloknak (Fotó: Kari Szilvia)

Úgy kell nekik a figyelem, mint egy falat kenyér

A folyosón sétálva nem mindig tudom, ki a gondozó, és ki a gondozott. Az igazgatónő, Sziszák Katalin segít a megoldásban: „Az intézet 152 lakója közül a képességeiknek megfelelően többen is dolgoznak. Néhányan szőnyeget, lábtörlőt szőnek, mások kertészkednek, zöldséget termesztenek, amit aztán el is adunk. Vannak, akik a folyosókat takarítják, és olyanok is, akik sérültebb társaik gondozási feladataiba kapcsolódnak be.” Élnek az intézetben súlyosan mozgás- és/vagy szellemileg sérült gyerekek is, akik ágyhoz kötöttek, mozgásképtelenek, állandó felügyeletre, gondozásra szorulnak. Békés megye lakásotthonai és gyermekotthonai is a Degré utcai intézet hatáskörébe tartoznak, így összességében közel ezer állami gondozott gyermeket látnak el.

A kérdésemre, hogy mennyire nehéz sérült gyerekekkel bánni, Ildikó válaszol: „Nem nehéz, sőt számomra nagyon különleges ez a hely. Nem is munkának érzem az itt töltött időt, olyan állomása ez a mindennapjaimnak, ahol tudom, hogy minden eltöltött percnek értéke van, és ahol segítő és ellátott között a csatorna a szeretet. Különleges figyelmet, bánásmódot igényelnek fiataljaink. Ennek megfelelni, és mindig magas szinten produkálni, na az a kihívás. Persze nagyon kellemes és különleges kihívás ez.

Az is nagyon jó, hogy szabadságot kapunk a munkánkhoz. Persze kreatívnak, találékonynak kell lenni. Nekik a figyelem, a törődés úgy kell, mint egy falat kenyér. Az öröm, a boldog arcok, a hihetetlen hála, amit tőlük kapunk, minden befektetett energiát megér. Mindennap adunk nekik, de ők is töltenek bennünket a szeretetükkel.”

A zeneterápia csodát tesz a sérült gyerekekkel (Fotók: Kari Szilvia)

„Ingerszegény környezetben ezek a gyerekek teljesen leépülnének, azért dolgozunk, hogy újabb és újabb ingereket adjunk nekik. És ők a legkisebb figyelemért is nagyon hálásak – folytatja Laci. – Ugyanakkor nekik is vannak rossz napjaik, amikor nincs kedvük együttműködni. Ezt mi tudomásul vesszük, és hagyjuk, hogy csinálják, amihez épp kedvük van. Nekünk könnyű a dolgunk, hiszen kis csoportban és egyénileg foglalkozunk velünk. A gondozóiknak már sokkal nehezebb lehet, mert ők sok gyereket látnak el egyszerre, és nagyon megoszlik a figyelmük.” Néha előfordulhatnak kirohanások, dühkitörések, de alapvetően nagyon jól kijönnek egymással a gyerekek és a nagyobbak is, amit a közös terápián és az „énekórán” is megmutattak.

Zene- és táncterápia

Mielőtt visszaindulnék Budapestre a többórás intézeti „hospitálást” követően, Ildikó és Laci még rábeszélnek, hogy találkozzak Kingával is. A lány súlyos autizmusa mellett halmozottan fogyatékos. Ugyan nem minden szavát értem, de azonnal látom, mennyire rajong a komolyzenéért. Amikor Laci elindítja kedvenc operaelőadása videóját, Kinga lenyűgözve nézi, pedig számtalanszor látta már.

Nála a zeneterápiát a tánc egészíti ki. Laci felkéri őt, a szőnyeg közepén pördülnek, fordulnak, közben Kinga hatalmasakat kacag. Alig hiszem el, hogy ez az apró lány időnként dührohamokra képes. Megfogja a kezemet, puszit nyom az arcomra, majd invitál, csatlakozzak én is hozzájuk. Hárman táncolunk az ütemes zenére.

Csodálom a lány kapcsolatteremtő képességét, a belőle áradó bizalmat és az őszinte érzéseket. Készítek róla néhány fotót. Nagyon élvezi a pózolást, aztán örömmel nézi vissza a képeket. A rögtönzött foglalkozást követően fülig érő szájjal indul vissza a többiekhez, de az ajtóból még visszafordul hozzám, és megkérdezi: „Ugye jössz holnap is?”

Kinga imád táncolni (Fotó: Kari Szilvia)

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: GODONG / BSIP / Profimedia