A 22 éves Pauline Palita azután döntött úgy, hogy ki fog állni a mentális betegséggel küzdő embertársaiért, miután egy lett közülük: bipoláris zavarral diagnosztizálták ugyanis. A fiatal lány a Bored Pandának beszélt arról, pontosan tudja, milyen nehéz egy ilyen típusú betegséggel együtt élni, különösen, ha azt az illető környezete nem hajlandó komolyan venni.
Ismerek olyan betegeket, akik egyszerűen képtelenek beszélni a problémájukról. Nekik is próbálok segíteni azzal, hogy helyettük is beszélek, és megteszek mindent azért, hogy ne bélyegezzék meg azokat, akik vállaltan mentális problémával küszködnek.
Pauline ebből a megfontolásból a közelmúltban közzétett egy sor Twitter-bejegyzést, amelyben azt magyarázza el mindenki számára érthető módon, miért fáradtak folyton a depressziós emberek:
„Annak, hogy te is ismersz valakit, aki mentális betegséggel küzd, nagyobb a valószínűsége, mint hinnéd. Ahogy annak is, hogy legalább egyszer már megkérdezted tőle, hogy: miért vagy fáradt? Tőlem például csak kevesen kérdezik meg, hogy jól vagyok-e, ám akik mégis így tesznek, azt a választ kapják, hogy: Köszi, jól vagyok, csak fáradt. Ők pontosan tudják, hogy az én számból ez nem negatívkodás vagy holmi panaszkodás, hanem egyszerű tényközlés.
Most elmagyarázom nektek, miért vagyunk szinte állandóan fáradtak mi, akik depresszióval vagy más mentális problémával küzdünk. Egy átlagos embernek nagyjából 7 percébe kerül, hogy éjszaka elaludjon. És vagyunk mi, akik éppen olyan kimerülten mászunk be az ágyba, mint egy átlagos ember, mégis legalább egy órát forgolódunk, mielőtt végre elaludnánk.
És még ez sem jelent megkönnyebbülést. A mentális betegek jó része éberen alszik: a legkisebb nesz, zaj, fájdalom felkelti, és kezdődik elölről a tortúra. Nem csoda, hogy a legtöbben alig valamivel ébrednek pihentebben, mint ahogy bedőltek az ágyba. Az agyunk olyan, akár egy elromlott akkumulátor, amit már soha az életben nem tölthetsz teljesen fel.
És ha mindez nem lenne elég. Olyan emberek vagyunk, akik napközben rengeteg energiát ölnek abba, hogy a számukra kijelölt feladatra koncentráljanak. Miközben próbálunk úrrá lenni az agyunk által keltett zavaró tényezőkön, néha azt is elfelejtjük, mi is ez a feladat tulajdonképpen.
Olyan emberek vagyunk, akik a nap minden percében harcban állnak a saját agyukkal, a saját félelmeikkel és a saját gondolataikkal. Miközben mindennap azt hallgatjuk saját magunktól, hogy nem vagyunk elég okosak, jók, szépek, soványak, csak hogy néhány dolgot említsek.
Éppen ezért, ha legközelebb egy, a depresszióhoz hasonló, láthatatlan fogyatékossággal küzdő ismerősöd azt mondja neked, hogy fáradt, ne kezeld őt úgy, mintha lusta vagy felelőtlen lenne. Mert nem az. Csak fáradt. Tényleg.”
