Régebben nem egyszer ütött szíven, amikor a Facebook feldobta egy olyan ismerősöm születésnapját, aki már eltávozott az élők sorából. Még rosszabbul érintett, ha azt láttam, hogy néhányan naprakész információ hiányában fel is köszöntötték az illetőt. Többek között emiatt vezette be pár éve a közösségi oldal, hogy az elhunyt adatlapját emlékoldallá lehet nyilváníttatni. Erről – vagy a fiók törléséről – bárki rendelkezhet még életében: meg lehet adni egy kapcsolattartót, aki az oldalt kezelni fogja a halálunk után. Természetesen magába a profilba nem léphet be, de többek között frissítheti a profil- és a borítóképet, vagy törölheti a megítélése szerint nem odaillő bejegyzéseket. Az emlékoldal a kollektív gyász színterévé léphet elő, itt bárki megoszthatja a gondolatait az elhunytról, a közös élményeket, fotókat. Persze, van, akinek mindez még nagyon furcsa és idegen, de az tagadhatatlan, hogy kezd kialakulni egy úgynevezett „online gyászkultúra”, aminek ugyanúgy vannak előnyei, mint árnyoldalai.
Nehéz számba venni, mekkora a digitális örökségünk
„Egyre többen gondolkodnak tudatosan az életvégi kérdésekről, de még mindig elenyésző azok száma, akik el is intézik az ügyeket, amik fontosak számukra” – mondja Csikós Dóra, az Életvégi Tervezés Alapítvány kuratóriumi elnöke, kommunikációs szakértő. Elárulja, hogy hozzájuk legtöbbször idősek fordulnak segítségért – pedig meghalni nem csak időskorban lehet, és ma már az is egyre ritkább, hogy valaki semmilyen digitális felületet nem használt életében. Az alapítvány ennek a fajta hagyatéknak a kérdésével is foglalkozik, a számbavételéhez találunk egy segédletet az oldalukon, akit érdekel, itt tudja megnézni.
Tagadhatatlan, hogy a digitalizáció és az online ügyintézés félig-meddig észrevétlenül az életünk minden területére bekúszott. Nemrégiben például arra döbbentem rá, hogy egy kezemen meg tudom számolni, hányszor voltam tavaly postán. Mivel minden számlát online és alkalmazáson keresztül fizetek, egyszerűen nincs miért odamennem, esetleg csak akkor, ha egy csomagot nem tudok máshol átvenni. Arról meg aztán ne is beszéljünk, hogy hány és hány vásárlást bonyolítok le a telefonom segítségével a vonatjegytől kezdve a ruhákig, és bár nem pont a webshopos bejelentkezési adataim a leglényegesebbek, az biztos, hogy a digitális hagyatékomat összeállítani nem egy félórás művelet lesz.
Már a síron túlról is üzenhetünk szeretteinknek (fotó: getty images)
Ott van az e-mailezésem, a banki hozzáférések, az összes fotóm, videóm, írásom, a hivatalos iratok, a közösségi oldalak, és biztosan akad még olyan, ami hirtelenjében nem is jut az eszembe. Azért érdemes ezeket sorra venni, mert később akár fennakadást is okozhat az életben maradt hozzátartozók számára, ha például egy fizetési kötelezettséget kell megszüntetni, de az sem jó dolog, ha a család számára érzelmi értékkel bíró dokumentumok, képek vesznek el.
A szabályozás még kezdetleges, ezért is érdemes előre gondolkodni
Ami a jogi szabályozást illeti a digitális hagyatékok és adatok tekintetében, az még igencsak gyerekcipőben jár, nemcsak nálunk, de szerte a világon: országonként és szolgáltatóként eltérő lehet. Az általános adatvédelmi rendelet, a GDPR miatt tavaly bekerültek bizonyos részek az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvénybe, amelyek a halál utáni adatkezelésről szólnak. A lényeg, hogy legyen egy kijelölt örököse ezeknek az ügyeknek.
Csikós Dóra ezzel kapcsolatban arra hívja fel a figyelmet, hogy itt nem is feltétlenül a végrendelkezés segíthet, hanem az adott szolgáltatónál tett nyilatkozat, amelyben meghatározzuk azt, hogy a halálunk esetén kinek lesz joga hozzáférni, helyesbíteni, korlátozni vagy töröltetni az adatokat. „Ha nem hatalmazok meg senkit, akkor az a közeli hozzátartozó lesz jogosult, aki ezt a jogát elsőként gyakorolja, és ez nem mindig esik egybe az elhunyt szándékával. Emellett érdemes szem előtt tartani, hogy a digitális világban is felelősséggel jár más személy haláláról hírt adni, és általában komoly azonosítást és hivatalos halotti iratot kérnek a hozzátartozóktól vagy a hagyatéki végrehajtótól akkor, ha a felhasználói fiók, profil törlését haláleset miatt kérik” – teszi hozzá. Belépési adatokat viszont alapesetben egyáltalán nem adnak ki a weboldalak vagy alkalmazások üzemeltetői.
A Google jó fej, az Apple szolgáltatásai nem átruházhatók
A Facebook mellett más oldalak is gondot fordítanak arra, hogy megkönnyítsék a felhasználók dolgát egy haláleset után. A Google inaktív fiók kezelőjében például meg lehet adni, hogy ha bizonyos ideig nem lépünk be a fiókba (akár a levelezésünkbe vagy bármelyik másik Google-alkalmazásba), akkor kit kell értesítenie, és milyen adatokat oszthat meg vele. Erről tulajdonképpen most hallok először Csikós Dórától, gyorsan meg is keresem a beállítást: rákattintok a körre a Gmail jobb felső sarkában, ott a „Google fiók kezelésére”, azon belül pedig az „Adatok és személyre szabás” menüpontra, és onnantól fogva már minden értelemszerű.
„Beállíthatom például, hogy 2 hónap inaktivitás után a bátyám e-mail-címére írjon egy levelet, amiben szerepel a levelezőfiókomhoz egy link, egy másik a fényképeimhez, és még egy a Google Drive-on tárolt mappáimhoz. Akár üzenetet is írhatok előre erre az esetre, amiben eligazítom, hogy mivel mit tegyen, ha valóban meghaltam vagy tartósan cselekvőképtelen vagyok. A Gmailnél a felhasználó beállíthat automatikus törlést is, amely egy meghatározott idejű inaktív időszak után lép életbe” – magyarázza a szakértő.
Ami például a Twittert vagy a Pinterestet illeti, ezeknél a hozzátartozók a megfelelő dokumentumok bemutatásával kérhetik az elhunyt oldalának a törlését. Aki Apple-t használ, az már az ID létrehozásakor aláírja, hogy a megvásárolt szolgálatások licencjellegűek, vagyis egy személyre szólnak, és az örökös nem veheti át például se az iTunes-t, se az iCloudot. „Az Apple elég szigorúan elzárkózik attól, hogy – akár családon belüli – más felhasználó részére átruházza az elhunyt által megvásárolt termékeket, szolgáltatásokat. Volt egy per, amiben az elhunyt tabletjén lévő játékhoz szeretett volna hozzáférni az özvegy, nem akarta újra megvásárolni. Volt ebben persze érzelmi töltet is, de úgy tudom, hogy hosszas pereskedés után sem született megegyezés” – meséli Csikós Dóra. Ugyanígy, ha például e-könyvet vásárolunk, akkor is a használat jogát vesszük meg, ami másnak nem adható tovább a halálunk után.
Érdemes előre gondolkodni, mi legyen a fiókunkkal (fotó: getty images)
Üzenet a síron túlról
Ma már számos olyan alkalmazás, weboldal létezik, melyek segítségével a halálunk utáni időpont(ok)ra időzíthetünk egy-egy írott, videó- vagy hangüzenetet, bejegyzést. „Sokat tud jelenteni egy rövid, személyre szóló üzenet, amiben az elhunyt megerősíti szeretetéről a számára fontos személyt, főleg akkor, ha váratlanul következett be a halál. Számos jó példa van arra is, hogy gyerekek, unokák számára hagynak útravalót a gyógyíthatatlan beteg szülők, idős nagyszülők, ezek bizonyos határokon belül maradva segíthetik a veszteség feldolgozását” – mondja a szakember, hozzátéve, hogy mivel elég kiszámíthatatlan lehet, hogyan hat a gyászolókra egy ilyen üzenet, az a legjobb, ha az érintett hozzátartozó előre tud róla. „Igyekezzünk úgy alakítani, hogy a gyászoló legyen kontrollban felette, tehát ne legyen kötelező végignéznie egy egyórás filmet rólunk rögtön a halálunk után, illetve ne terheljük felesleges feladatokkal, megbízásokkal.” Ennél egy fokkal morbidabbak azok az applikációk – például a Twitter LivesON-ja – amelyek az illető stílusa, szóhasználata alapján, vagyis a chatbotok működési elvén tovább posztolnak a halála után.
Új közösségek és rítusok
A halál ma is tabu, az egykori, temetéssel és gyásszal kapcsolatos hagyományaink eltűntek, és sokszor azt se tudjuk, hova nyúljunk, ha információra vagy segítségre lenne szükségünk a témában. Csikós Dóra szerint mindez áthidalható: „Aki tudatosan gondolkodik, az egyrészt előre tájékozódik, másrészt kihasználhatja a hagyományoktól való elszakadást és saját rítusokat alakíthat ki. Persze, itt sem ajánlatos egészen elrugaszkodni a környezet elvárásaitól, de ha nekünk fontosak bizonyos részletek a holttest kezelésével vagy a temetéssel kapcsolatban, akkor ezt előre kérhetjük, ha van rá nyitottság a családban.” A szakértő pozitívumként említi az önsegítő gyászfeldolgozó csoportok hasznosságát, és azt, hogy egyre kevésbé szokatlan akár egyéni terápiát elkezdeni egy komolyabb veszteség esetén.
Visszakanyarodva a cikk elején már említett Facebook-emlékoldalhoz és az újonnan kialakuló gyászkultúrához, azt kell nagyon az eszünkbe vésnünk, hogy a személytelen térben sok a hibázási lehetőség. Ha az interneten nyilvánulunk meg ebben az érzékeny témában, még tapintatosabbnak és figyelmesebbnek kell lennünk, hiszen hiányoznak a gesztusok, a mimika, a hangsúlyok és az összes metakommunikációs elem, amik szemtől szemben megvannak. „Nagyon káros tud lenni, ha valaki kellemetlen, bántó vagy csak meggondolatlan megjegyzéseket tesz az elhunyttal vagy a gyászolóval kapcsolatban – emeli ki Csikós Dóra, majd így összegez: – Eltűnnek ugyan a hagyományos, gyászolót segítő közösségek, rítusok, de van lehetőségünk új utakat találni, ha kezdeményezők vagyunk, és aktívan keressük a megoldást.”
