„Ne hagyd magad elnyomni!” – Mit üzennél a fiatal énednek a mai tapasztalatoddal?

Amikor az ember betölti a 40. évét, elgondolkodik, hol is tart a világban, mit tett meg mindabból, amit fiatalon eltervezett, mi valósult meg az álmaiból, és mit kellett volna máshogy csinálnia. Fontos mérföldkő ez, és át is kell gondolni, hiszen még előttünk van ilyenkor jó esetben újabb 40 év, ami alatt élhetjük jobban az életet, ha tanulunk az elmúlt évtizedek tapasztalataiból. És persze, ha tehetnénk, üzennénk a fiatalabb önmagunknak, hogy alakítsa máshogy, kerülje el a buktatókat, ne essen bele abba a pasiba, és figyeljen jobban oda, amikor pályára áll a nagybetűs életben.

Mit tanultál ennyi év alatt?

Ha lehetne, én a 23 éves önmagammal ülnék le sörözni, és mondanám el neki, mit tanultam azóta. Azért pont 23 év, mert akkor már végeztem a főiskolán, elkezdtem dolgozni, és azt hittem, felnőttem. Pedig dehogy. Talán még ma sem nevezném magamat klasszikus értelemben vett felnőttnek, inkább csak azt mondanám, hogy történt velem egy csomó dolog, amitől kicsit okosabb lettem és jobban lavírozok a világban. Ezt a tudást viszont érdemes lenne megosztani a fiatalabb énemmel, mert úgy egész más lehetne most az életem. Ha csak egyetlen mondatot mondhatnék neki, akkor ez lenne: 

Mert ahogy visszatekintek, ez volt talán a legtöbb probléma forrása, hogy hagytam, hogy mások mondják meg, hogyan kellene élnem, mit kellene csinálnom és egyáltalán: hogyan kellene léteznem. Sok idő volt, mire eljutottam odáig, hogy hallgassak a megérzéseimre, meg merjem védeni magam, és úgy döntsek, ahogy nekem jó. Ha ezt tudtam volna előbb, akkor például lehet, hogy megúsztam volna egy bántalmazó kapcsolatot, amiből bár tanultam, de kellett, mint púp a hátamra.

Fotó: Profimedia

Elfogadás, önszeretet és magabiztosság

Feltettem az ismerőseim között is a kérdést, hogy mit üzennének a fiatal önmaguknak, és a válaszokból egy egész szép minta alakult ki, amiből kitűnik, hogy a legtöbb embernek az önelfogadással és önszeretettel kellett a legjobban megküzdenie, és úgy érzik, hogy ha ezt tudták volna már fiatalon, más lenne most az életük 30-40 évesen. Név nélkül megmutatok pár választ:

„Ha néha tudsz nemet mondani, megkönnyebbülsz, és a világ sem dől össze.”

„Nézz a tükörbe és hidd el, lásd te is meg, mennyire szép vagy. Egyik legnagyobb kérdés számomra, hogy ezt hogy tanítsam meg a lányomnak, vagy segítsem felépíteni benne ezt. Annyira jó lenne, ha ő sokkal jobban rendben lenne a külsejével, mint én voltam.”

„Azt üzenném, hogy merj végre olyan dolgokat csinálni, amiket te akarsz, és ne a szüleidnek/világnak/bárkinek bizonygass, miközben tönkremész bele, legyen szó iskoláról vagy munkahelyről.”

„A legfontosabb üzenetek: üzletben nincs barátság; amit megtehetsz ma, tedd meg; olyan nincs, hogy valahogy ne lenne.”

„Stay strong, mint a tetkóm is mondja. És hidd el, apád szeret, csak nem tudja kimutatni.”

„Csapkodd egy kicsit jobban azt a kurva asztalt, mert hamarabb juthatsz előre, mintha jóhiszeműen kivárod a sorod!”

„Sablonosan hangzik, de azt üzenném, hogy bízz magadban. Évekig rágtam magam azon, hogy nem vagyok elég jó a hivatásomban és évek kellettek hozzá, hogy ráébredjek: a hiba nem csak az én készülékemben van. Aztán úgy tűnt, hogy megtörik a karrierem, és fura módon ez hozta el, hogy tudom, mire vagyok képes, és a cég már nem előzi meg egyszer sem a családot. Tisztában vagyok a gyengéimmel, de az erősségeimmel is, és tudom, hogy kire hallgassak.”

„Nem baj, ha nem tudsz mindent! Mások sem. Sőt, az se baj, ha mások nem tudnak mindent. Summa summarum: légy türelmes, és mások is azok lesznek veled.”

Írj magadnak levelet és megváltozhat az életed

Bár úgy tűnhet, hogy ezek mind triviális tanácsok, valójában ha közelebbről megnézzük őket, akkor kiderül, hogy nagy gondolatokat tartalmaznak. Rámutatnak, milyen kemény meló elfogadni azt, hogy nem egészen mi irányítunk mindent az életünkben, és hogy a véletleneknek – géneknek, környezetnek, felmenőknek – milyen nagy szerepük van a dolgok alakulásában. Nem szeretünk ezzel szembesülni, és a fél életünket azzal töltjük, hogy kapálózunk ellene, azt gondoljuk, minden döntésünknek súlya van, pedig sajnos nem így van a valóságban. Épp ezért felesleges is nagyon ostorozni magunkat, amiért nem arra ment az életünk, amerre huszonévesen elterveztük.

Nem véletlen, hogy épp középkorúként jutunk el odáig, hogy üzenni akarnánk a fiatalabb önmagunknak. A híres pszichoanalitikus, Erik Erikson szerint a fejlődésünk része az, hogy ebben a korban ellenállhatatlan késztetést érzünk arra, hogy az addig megszerzett tudásunkat átadjuk a fiatalabb generációnak. Nem mintha a fiatalokat érdekelné, simán leráznak minket és a tapasztalatainkat, és természetesen egy tanácsunkat sem fogadják meg. Logikus, ha ezért aztán fogjuk magunkat és a fiatalabb énünkkel beszélgetünk el fejben, vagy levelet írunk neki.

Ez utóbbi egyébként nem olyan elvetemült ötlet, mert ha írásban megfogalmazzuk a bölcsességeinket, azzal letisztázzuk magunkban, hogy mennyi mindent tanultunk a tapasztalatainkból, és ettől akár még a jövőnket is tudatosabban építhetjük. A levélírásról készítettek is egy kutatást a Clemson Egyetemen, ahol több száz emberrel írattak levelet a fiatalkori önmaguknak, a kérdés az volt, hogy milyen tanácsokat adnának saját maguknak. A végén azt az eredményt kapták, hogy a leggyakrabban a tanulással, párkapcsolatokkal és önértékeléssel kapcsolatos tudást akarnánk megosztani a fiatal énünkkel, abban a reményben, hogy máshogy alakul tőle az életünk. Amikor később, utánkövetésben újra kikérdezték az alanyokat, kiderült, hogy a levél jó hatással volt az életükre, segített nekik abban, hogy átvizsgálják a döntéseiket, és az általános közérzetük határozottan magasabb szintre lépett tőle. Úgyhogy a kutatók arra jutottak, hogy ha megrekedve érezzük magunkat, netán épp krízisben vagyunk, mert a 40 évünk olyan ijesztő, akkor csak írjunk egy levelet a fiatal énünknek mindazzal a tudással, amit magunkra szedtünk az évek alatt. Ettől majd sokkal jobb lesz létezni a saját életünkben.

Ahogyan idősödünk, minden változik?

• A férfiak csak 40 felett nőnek fel igazán
• Frusztrált idősek, türelmetlen fiatalok – borzalmasan terhelt ma a generációk viszonya
• Feldmár András: Ne vállalj felelősséget azért, aki bánt