Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy aki pszichológus, az biztos egyfolytában boldog – hiszen tudja a választ minden mentális kérdésre –, és nagy mosollyal az arcán szökell át az életen, talán még a kerítése is kolbászból van. Dr. Ilyse Dobrow DiMarco klinikai szakpszichológus, a Mom Brain című könyv szerzője azonban alaposan eloszlatja ezt a tévhitet egy végtelenül őszinte vallomással, melyben arról ír, mennyire megviseli őt is lelkileg a bezártság és bizonytalanság.
„Múlt héten egy páciensemmel beszélgettem online, bevallotta, hogy amióta bezártak az óvodák, szörnyen érzi magát otthon a két kicsi gyerekével. Azt gondolta, hogy csak neki van ezzel problémája, és mindenki más örül, hogy több időt tölthet a gyerekeivel. Megnyugtattam, hogy szó sincs erről, mások is hasonló cipőben járnak. A beszélgetés végén visszakérdezett, hogy én hogy érzem magam, biztos boldog vagyok, hiszen ez a munkám, hogy boldog legyek.
Talán mondanom sem kell, hogy a válaszom a kérdésére az, hogy nem, egyáltalán nem vagyok boldog az utóbbi hetekben.
Ugyanazt hallom, látom, olvasom, tapasztalom, mint mindenki más, úgyhogy természetesen ugyanolyan frusztrált tudok lenni, mint bárki más. Gyászolom például az új könyvem megjelenését, amit egy évvel elhalasztottak. Ettől viszont szörnyű bűntudatom van, mert a szomorkodás helyett inkább örülhetnék, hogy mindenki egészséges a családomban. Egymásnak feszülnek az érzelmeim.
A pszichológusok is emberek (Képünk illusztráció. Forrás: Getty Images)
Gyászolom az időmet is, amit a szenvedélyemre, az írásra fordíthatnék. Ezt a kis cikket úgy hoztam össze, hogy közben a gyerekeim 25-ször megzavartak, félbeszakítottak, ételt kértek, játszani akartak velem. A gyerekeimért is gyászolok, mert a nagyobbik fiam éppen lemarad a saját ovis ballagásáról, nem élheti át azt a soha vissza nem térő pillanatot, amit egy ilyen ünnep jelent. Tudom, hogy a gyerekek veszteségei apróságnak tűnnek, legalábbis felnőtt szemmel kis dolgok, de a gyerekem ezt nem tudja, szomorú és magányos éppen, amitől megszakad a szívem.
Mivel pszichológus vagyok, pontosan tudom, milyen technikákkal lehet legyőzni – vagy legalább enyhíteni – ezt a fajta boldogtalanságot, amit a bezártság, a szabadságunk sérülése okoz. A testmozgás, a gyerekekkel beszélgetés, a napi rutin, az egy napokban gondolkodás, a rejtvényfejtés (bármilyen játék), a hírek kerülése, a sírás és káromkodás, a másokon segítés, a vicces filmek, és a családtagokkal, barátokkal beszélgetés tényleg sokat segít. De attól még, hogy ismerem ezeket a stresszcsökkentő, szorongásoldó technikákat, nem feltétlenül tudom minden pillanatban sikeresen alkalmazni mindet. Így aztán pszichológus létemre, bizony, nyomorultul érzem magam néha, és csak remélni tudom, hogy a nem túl távoli jövőben már többször leszek jobban, mint rosszul.”
Mutatunk még szorongásoldó technikákat:
