A jövő héttől a kijárási korlátozások mérséklése után vidéken ugyan egy kicsit lazábbá és élhetőbbé válik az élet, Budapesten továbbra is minden marad a régiben, és folytatódhat a bezártság, aminek fontosságát és értelmét ez a cikk egyáltalán nem szeretné kétségbe vonni – az erről szóló vita túlmutat ezen írás keretein – , csupán azt szeretnénk szemléltetni, hogy sokunknak van már nagyon elege, és mostanra már a karanténszabályok legszófogadóbb, legszigorúbb betartói közül is sokan elkezdtek lazítani az életükön, és ha csak apró engedményekkel is, de próbálják saját maguk számára elviselhetőbbé tenni a csúcsra járatott elszigeteltséget.
E cikk írója például azon kapta magát, hogy az ikerházszomszéddal a kerítésen keresztül beszélgetve arra jutott, hogy ha már ők is, és mi is másfél hónapja rendesen tartjuk a karantént, igazán összejárhatnánk néha, ami nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek társas életének is jó tenne. Be kell vallanom, volt egy kis lelkifurdalásom az első alkalom előtt, de a kisfiam olyan lendülettel kergetőzött a szomszéd gyerekekkel az udvarban, hogy végre azt láttam rajta egy este, hogy tényleg fáradtan fekszik le aludni, amire a játszóterek másfél hónappal ezelőtti bezárása óta nem volt példa.
Egy lezárt kijevi játszótéren hintázó lány (fotó: Maxym Marusenko/NurPhoto via Getty Images)
Az életmentő nyaraló
Zsolt sokáig őrlődött, hogy nekikezdjen-e a családi balatoni nyaralójuk régóta esedékes és tervezett tavaszi felújításának, és tudta ugyan, hogy a munkásokkal való érintkezés miatt ez jár némi veszéllyel, mégis úgy döntött, belevág. „Egyrészt ez lehetőséget adott, hogy kiszabaduljak a budapesti lakásból, másrészt úgy érzem legalább hasznosan telik az idő. Csak a munkásokat kellene valahogy rávennem arra, hogy húzzák fel a maszkokat, amiket adtam nekik. Amikor meglátnak, ahogy közeledem maszkban néha eszükbe jut, de amúgy esélytelen vagyok”.
Gabi három gyerekkel odahaza kezdte azt érezni, hogy ez már sok volt a jóból, de azért a „kihágást” is maximális illedelmességgel eljárva követte el. „6 hétig még boltba sem jártam, csak rendeltem, de múlt héten ledobtam a láncot, úgy éreztem, megőrülök, ha itt kell tovább ülnöm a lakásban, úgyhogy hétvégére lementünk a nyaralóba, amit elvileg, a kijárási korlátozás szerint nem lenne szabad, de felhívtam előtte a gárdonyi polgármesteri hivatalt, és ott azt mondták, hogy a telektulajok mehetnek. Csodás volt, mostantól hétvégente lemegyünk”.
Tiltott találkozások
Sokan egyre nehezebben bírjuk, hogy a szeretteinkkel csak telefonon vagy a laptopunk képernyőjén keresztül érintkezhetünk. Eszter nem saját magáért, hanem a kamasz fiáért lazított kicsit a szabályokon, aki tinédzserként szerelmes, és számára elviselhetetlen lett volna, hogy hónapokig ne találkozzon a szerelmével. „Mi a fiamat hordjuk autóval a csajához, és az a család is nagyon szigorúan betartja a karanténszabályokat, úgyhogy két hétig nem találkoztak, de azóta hetente 2-3 alkalommal összeengedjük őket újra. 16-17 évesen, szerelmesen, nagyon kemény a karantén”. Gabi is a szerelmesek kedvéért enyhített a szigorán: „Az én 16 évesem is találkozhat a szerelmével (két sarokra lakik), ők itt, a házunk kihalt hátsó udvarában randiznak”.
Anett férje krónikus beteg, így neki a szokásosnál is nagyobb szigorral kell tartania magát a szabályokhoz, ugyanakkor borzasztóan szenved, hogy nem láthatja a szüleit. „Hiába beszélek sokat anyukámmal telefonon, mégis nagyon hiányoznak, úgyhogy előző hétvégén feljöttek három hét után Pestre vidékről és hoztak kaját, meg rengeteg gumikesztyűt (amit én hiába hajtok itt hetek óta, nem találok). Mikor ideértek mondtam, hogy nem akarok a kapuban beszélgetni velük, mert az szörnyű, úgyhogy behívtam őket a kertbe és kellő távolságból leültek maszkban, meg mi is maszkban és beszélgettünk, sőt még kávét is főztem nekik. Be senki sem jött. Tudom, ez is “csalás” de mégsem érzem ettől magam rosszul. Nem mentem közel hozzájuk, nem kaptak puszit, csak kicsit beszélgettünk, anyukámnak telepítette a férjem az új telóját, beállította a sportórát mellé, és ennyi. Maximum 30 percig voltak itt. Legközelebb újabb 3 hét után fogunk találkozni”.
Niki is Anetthez hasonlóan oldotta meg, hogy a korlátozások ellenére láthassa a szüleit: „A szüleim kétszer bejöttek Pomázról, kint a kertben beszélgettünk több méterről. Azért itt, mert ha én megyek hozzájuk, náluk legfeljebb a lakópark parkolójában tudnánk találkozni. Itt viszont a társasháznak nagy kertje van és és kb soha nincs kint senki”. Szonja közben arról számolt be, hogy hétvégén lesz a második kihágása, és már nagyon készül rá. „Most pénteken átmegyek a barátnőmhöz. Öten leszünk” – számolt be merész tervéről. Ezen felül még bevallja, hogy az anyukájának egyszer egy kajaátvitelnél adott egy ölelést maszkban, fertőtlenített kézzel, de ezt leszámítva tiszta a lelkiismerete.
A bevásárlás kibúvói
Ahogy a találkozásoknál, úgy a bevásárlások esetében is igyekeztünk korlátozni magunkat, például az általam megkérdezettek közül senki sem jár 1-2 naponta boltba, de itt is akadt vicces kivétel: „Maszkban, kesztyűben, földrajzilag releváns sorrendben összeírt bevásárlólistával elmegyek a Tescóba, egy hétre betárazok, tudatosan tervezett, egészséges menü mentén, gondoskodom róla, hogy vátlozatosan étkezzünk, legyen benne rost, vitamin, fehérje, minél kevesebb E-érték, nulla cukor, alkoholt sem veszek inkább, megvagyunk nélküle, itthon megmossuk, amit meg kell, tartósat a tartós fiókba, a többit a hűtőbe, ha valami necces, karanténba. …aztán másnap este leugrom a kisboltba chipsért, Milkáért és sörért, because fuck you, thats why” – foglalja össze punkos hitvallását Marci.
Nikinél a kézfertőtlenítők esetében rezgett a léc: „Több hetes keresés után pont kifogtam, hogy épp kipakolták a kézfertőtlenítőt a DM-ben és rögtön négy üveggel vettem, pedig csak kettőt lett volna szabad. Megpróbáltam és a pénztáros nem szólt miatta, beütötte”. Noémi egy Rossmannos vásárlásnál vetett be némi furfangot: „A lányommal kettesben mentünk a Rossmannba, és a bejáratnál úgy tettünk, mintha nem ismernénk egymást, hogy beengedjenek mindkettőnket. Mekkora forradalmárok / anarchisták / csalók vagyunk már, őrület!”
Spanyol kislány vágyakozva nézi a lezárt játszóteret (fotó: Joaquin Gomez Sastre/NurPhoto via Getty Images)
A művészet nevében
A fentieknél persze sokkal kreatívabb kibúvókkal is találkozhatunk. Csaba például múlt hétvégén elutazott a zenekarával Csillaghegyre, hogy befejezhessék az új lemezüket. „Ez nem csalás, ez MŰVÉSZET” – magyarázta ki magát ötletesen, és nem is szeretnénk vitatkozni vele.
Szabolcs most látta úgy, hogy eljött az ideje a kertrendezésnek: „Azt hittem jó ötlet lesz, ha most rakják le a gyepszőnyeget, csinálják meg a locsolórendszert, és hozzák rendbe az udvart, de nem gondoltam bele, hogy a családunk életterét több napra elfoglalják a munkások, akik maszk ide vagy oda, valahogy folyton belépnek az életünkbe, kérdezgetnek, bejönnek wc-re a házba satöbbi. A legjobb az volt, amikor kiültem a teraszra kávézni délután, és csak akkor vettem észre, hogy a mögöttem lévő kerítés mögött van valaki, amikor elkezdett a maszkja alatt hangosan köhögni tőlem egy méterre… De nem hibáztathatom őket, én akartam így”.
Gábor pedig már ott tart, hogy egészen merész szabályszegést is örömmel bevállalna: „Most ér rá az ELMŰ, hogy végre visszaadja az ősidőkben leszerelt villanyórát a kecónkba. Ha végre átveszik az új hálózatomat, akár még le is smárolom őket, nemhogy ne engedjem be a szakembert a házba”.
