nlc.hu
Mindennapok
Nem kíváncsi az anyja Polgár Tündére

Nem kíváncsi az anyja Polgár Tündére

Nem köszönti édesanyját anyák napján a luxusfeleség.
Polgár Tünde

A Feleségek luxuskivitelben sztárja évekig próbálta felvenni a kapcsolatot alkoholproblémákkal küzdő édesanyjával, aki még az unokáját sem ismeri. Anyák napján sem őt, hanem a nagymamáját köszönti fel – írja a Borsonline.hu, amely hosszú interjút közöl a sorozatszereplővel. Mint Tünde elmondta, csak egyszer szeretne beszélni szülőanyjáról, mivel tizenkét éves kora óta nem része az életének.

Édesapám szorgalmas, dolgos ember volt, mindent igyekezett megteremteni, anyu meg alkoholista. Hullámzó volt az életünk vele, hol jókedve volt, hol jobb volt elkerülni. Nekünk az öcsémmel sajnos ez volt a „normális”, mivel mióta az eszemet tudom, ilyen állapotban volt. Nálunk nem volt meglepő, ha a kisboltból pálinkát vagy Hubertust kellett hazahoznom kislányként. Az édesapám sokat harcolt érte, volt elvonón is, de mindig visszaesett. Kilenc­éves voltam, amikor elváltak, de akkor a bíróság az édesanyámnak ítélt minket. Apám éjjel-nappal dolgozott, hogy legyen egy kis házunk, és több mint két évvel később megkaphassa a felügyeleti jogunkat. Édesanyámnak rendszeres láthatása volt, de nem kívánt vele élni” – meséli Polgár Tünde, akinek hosszú évekbe tellett feldolgozni a hiányt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top