nlc.hu
Mindennapok
Csecsemőlopás Szerbiában

Hatezer csecsemőt lophattak el szerbiai kórházakból

Szerbiában több ezer szülő véli úgy, hogy a kórházban azt hazudták nekik, hogy a csecsemőjük meghalt, ám valójában eladták külföldön a babákat.
Síró újszülött

Bizottságot hoznak létre Szerbiában, amelynek az lesz a feladata, hogy a korábban kórházakból eltűnt csecsemők ügyében vizsgálódjon – írja a Szabad Magyar Szó.

A szerb sajtó szerint mintegy hatezer szülő véli úgy, hogy csecsemőjét szülés után elrabolták a kórházban. A 70-es évektől mostanáig fordultak elő olyan esetek, amikor az újszülötteket más országokba csempészték, és a szülők tudta nélkül a babákat eladták gyermektelen pároknak. A kórházban a szülőknek azt mondták, hogy a csecsemő meghalt, ám a holttestet sosem mutatták meg nekik.

A bizottságnak 15 tagja lesz, hatot az állam delegál, kilencet pedig azok a civil szervezetek, amelyek az eltűnt csecsemő szüleit tömörítik.

Az Európa Tanács többször figyelmeztette Szerbiát, hogy el kell fogadnia az eltűnt babákról szóló törvényt, hogy végre fény derüljön az újszülöttek sorsára. A jogszabályt évekig tartó halogatás után idén februárban fogadták el. E szerint ha nem lehet kideríteni, mi történt egy újszülöttel, a szülőknek 10 ezer eurós kompenzációt fizetnek. A szülők ezen felháborodtak, mert nem pénzt akarnak, hanem megtudni az igazságot.

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Jonathan Borba / Pexels)

Kapcsolódó cikkek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top