Amikor párkeresésről beszélünk, két tényezőt érdemes figyelembe vennünk.
Egyrészt azt, hogy társasági lények vagyunk, vagyis fontos, hogy legyenek emberek körülöttünk (de az egyáltalán nem mindegy, hogyan bánnak velünk).
Másrészt pedig azt, hogy az online világ, a digitális tér az életünk szinte minden szegmensében részt vesz, és számos addig csak offline tevékenység már osztozik, vagy akár nagyrészt át is került az online platformokra. Mindez pedig akkor találkozik össze, amikor online társkereső honlapokat, applikációkat is bevetünk annak érdekében, hogy társra leljünk. Mi vár ott minket, mire számíthatunk?
Mennyiség vagy minőség?
Az online világ gyors és hatékony módon köti össze emberek millióit, és emellett arra is lehetőséget ad, hogy olyanok is megismerkedhessenek, akik idő híján, távolság vagy más okok miatt amúgy azt sem tudnák, hogy a másik létezik. Ez nem csak világszinten van így, az országon vagy egy városon belül is igaz lehet.
Vagyis, megnőtt a merítés, és már ennek az egy dolognak is komoly következményei lettek az ismerkedési szokásokat illetően.
Egyfelől jó, mert már nem kell beérnünk azzal a körülbelül öt (jó esetben 10) emberrel, akit munkahelyen, társaságban, szórakozóhelyen vagy rendezvényen elénk sodor a sors, és mondjuk még szimpatikus is.
Másfelől a nagy választék értékcsökkenést is hozott magával, megjelent a „ha ez nem jön be, majd úgyis lesz másik” – mentalitás.
Sőt, ha most nem matcheltünk a társkeresőn (vagyis nem fejeztük ki kölcsönösen a szimpátiánkat egymás felé) akkor később még változhat a helyzet. Sok történetet hallok arról, hogy zátonyra futott első randik, jól induló, de végül eltűnéssel záródó kezdeményezések szereplői hónapokkal, akár fél vagy egy évvel később újra felbukkannak és „becsöngetnek”. Össze vagyunk kötve online, és hacsak nem fajultak el annyira a dolgok, hogy letiltás lett a vége, a folytatás, újrakezdés lehetősége elvileg fennáll.
Fotó: Getty Images
Ki vagy valójában?
Óhatatlanul felmerül azonban a kérdés, kivel találkozunk online? Milyen arcát mutatja, milyen információt, fotót oszt meg magáról és ez mennyiben felel meg a valóságnak? A smink, a ruha, a körülmények, vagy a „nagy duma” élő helyzetben is a manipuláció eszköze lehetett, de itt van egy előnyünk: ha kicsit is észnél vagyunk, akkor vagy nem hiszünk el mindent elsőre, vagy kivárunk jó pár találkozást, mire döntöttünk a másikkal kapcsolatban.
Az online közegben viszont egy nagyon megszűrt információcsomagot kapunk, amit a tulajdonosa ezernyi módon manipulálhatott. Az élő találkozásig abban sem lehetünk biztosak, hogy úgy néz ki, ahogy a fotókon. A digitális énünk, vagyis a mód, ahogyan bemutatjuk, reprezentáljuk magunkat az online közegben, a közösségi oldalakon ugyanúgy üzen rólunk, ahogy az offline megjelenésünk. Amennyiben hozzáférést kapunk, láthatjuk, hogy a másik milyen tartalmakat oszt meg, mihez szólt hozzá (és mit!), mi tetszik neki, kiket követ.
Ha egy társkereső oldal vagy app felületén maradunk, akkor ennek a töredéke érhető csak el általában. Jó ötlet ilyenkor a csetelés mellett telefonon is beszélgetni egymással. A másik hangja, hangszíne is sokat hozzáad a karakteréhez, és itt sokkal kevesebb lehetőség van arra, hogy megtervezett, jól összerakott mondatokat kapjunk. Gyorsabb a reakció, élőben zajlik a kommunikáció és az aszinkronitás (nem egy időben zajló kommunikáció) sem zavar be.
A hangunk emellett az érzelmeinkről is árulkodik, megtorpanás, öröm, zavar, sóhajtás, elhalkulás, felcsattanás – mindez és még több apróság, ami árnyaltabb képet fest. Az online találkozás fontos jellegzetessége az is, hogy sokkal hamarabb kezdünk megbízni valakiben. Egy jól induló csetelés pár óra alatt bensőséges vagy intim információkig is eljuthat, ezt pedig élőben nem biztos, hogy megengednénk magunknak. Bizalmatlanság, óvatosság, vagy nyitottság és önmagam felvállalása? Döntsük el magunk. Az sem mindegy, hogy a másik mennyit árul el magáról. Lehet, hogy nagyon ügyes kérdező, ezáltal érdeklődőnek tűnik, valamint érezhető, hogy figyel arra, amit mondunk, de feltűnhet az is, hogy magáról közben szinte semmit nem árult el. Mint sok mindenben, az egyensúly itt is fontos és jelző értékű.
Veszélyes?
Sokan legyintenek az online térre, azt állítva, hogy ami offline megtörténhet, az online is, és valójában nincs is különbség a kettő között. Ebben van igazság, azonban a nagy különbséget két dolog jelenti. Egyrészt a nagy merítés, a sok elérhető ember, másrészt az a tény, hogy az online világ szinte bárhol, bármikor elérhetővé tesz minket.
Az iskolai vagy munkahelyi bántalmazásoknál is komoly tényező az, hogy az áldozat korábban, ha hazament, akkor legalább arra az időre megszabadult a bántalmazóitól, a veszélytől, amíg a szobájában, otthon pihent. Most azonban üzeneteket, fotókat, manipulált képeket, e-maileket, videókat kaphat a telefonján (vagy küldhetnek róla másoknak) és a digitális világ nem ismer falakat, sokszor magánterületet, magánszférát sem. Az online randizásnak is számos olyan jelensége van, ami ugyan ismerős lehet az offline térből is, az online közeg mégis nehezebbé, fájdalmasabbá vagy adott esetben érthetetlenebbé teszi azt.
Cyberstalking – online megfigyelés, „kémkedés”. Ez azt is jelentheti, hogy „kiválasztottunkat” online távcsővel nézegetjük, vagy elsétálunk a digitális ablaka felé, hátha látunk valamit. Itt olyasmit is láthatunk, amihez semmi közünk, ez pedig az illetlentől az illegálisig elég széles skálán mozog. Kutatásokból az is kiderült, hogy ha szakítás után leselkedünk az exünk közösségi oldalán, figyelemmel kísérjük, rágódunk (és persze elemezzük) az ő további online életét, akkor az elszakadás, a gyógyulás akár fél évvel is eltolódhat. Az online világ információt kínál fel, azt nem kérdezi meg, hogy szükségünk van-e rá, vagy, hogy milyen hatással lesz ránk. Ezeket a kérdéseket nekünk kell feltennünk.
Ghosting – amikor a másik hirtelen eltűnik. Minden jól alakult pedig. Egy jó beszélgetés, szimpátia, nagy nevetések, érdekes témák, néha még egymás tekintetében is elmerültünk. Azóta viszont nem érhető el, letörölt, szétkapcsolt, nem válaszol, nem veszi fel. Én vagyok a hibás? Valamit rosszul csináltam, rosszat mondtam? Ennek a viselkedésnek a hátterében sajnos elsődlegesen kötődési probléma van leggyakrabban. Túl jó volt, túl közel került a másik, ez pedig ijesztő. Megeshet az is, hogy a másik több vasat tartott a tűzben és döntés született, úgy tűnik nem a mi javunkra. Ettől azonban még lehet korrekt módon, emberségesen, őszintén elmondani mindazt, ami történt vagy történik a háttérben. Tartozunk egymásnak annyival, hogy igen mellett nemet is tudjunk mondani, ezzel segítve a másikat, hogy nyugodtabban folytassa tovább a keresést.
Fotó: Getty Images
Phubbing – az okostelefon fontosabb, mint az ember. A randi összejött és jól is haladna, ha nem nézne rá 5 percenként a telefonjára. Ha nem ülnénk magunk elé bámulva percekig, mert épp egy üzenetre válaszol. Mert épp egy e-mailt néz meg. Mert épp akármi.
Vannak olyan hívások, üzenetek, amik fontosak lehetnek, de ezt jó jelezni a másik számára. Érdemes felmérni azt is, hogy vajon milyen üzenetet közvetít a másik felé, ha állandóan elvonjuk a figyelmünket, megszakítjuk a beszélgetést és a beérkező értesítéseket a találkozásnál is fontosabbnak éreztetjük. Hogy éreznénk magunkat fordított esetben? Vagy annyira megszoktuk ezt, hogy már szinte természetes? Jelenlegi tudásunk szerint ez a viselkedés súlyosan csökkenti a találkozások, beszélgetések intimitását, és az elhanyagolás, a félresöprés és a „nem vagy fontos” érzetét keltik a másikban – teljesen jogosan. Ha együtt töltünk időt, akkor legyünk jelen, ne pedig az online világ több száz más szereplőjével együtt.
Micro cheating – „ez nem is számít megcsalásnak”. Nemcsak a nagy választék miatt dönthetünk úgy, „kicsit körbenézünk” hanem amiatt is, hogy nagyon kényelmes, könnyű és gyors letölteni egy randiappot. Csak egy gyors regisztráció és máris jöhet a magyarázkodás, amikor párunk üzenetet kap egy barátjától, hogy minket látott a „húspiacon”. Vagy beszéljünk arról a jelenségről, hogy online, a chaten egy kis flört, néhány fotó még semmit nem jelent? Hiszen élőben számítanak a dolgok igazán, olyan pedig úgysem történik. Ártalmatlan dolog az egész, csak ki ne derüljön egy hirtelen felugró fotóval vagy üzenettel!
Breadcrumbing – amikor morzsákkal is beérjük (vagy benching – kispadon ülés). A remény örök, tartja a mondás és ez végképp igaz az olyan helyzetekre, ahol – akár több jó randevú után is –, még épp annyit kapunk a másiktól, hogy életben tartsa a kialakulófélben levő kapcsolatot vagy azt, hogy ebből még akár valami is lehet. Mindez persze online történik, ígérgetésekkel, kifogásokkal, felháborodásokkal és (digitális) ujjal mutogatással. A lényeg a remény szikrája, hogy még sincs minden veszve, lehet ez jobb, lehet ez más. Csak közben fogy az idő, az ambivalencia gyilkolja a lelket és a törékeny bizalmon is újabb hajszálrepedések futnak végig nap mint nap.
Love bombing – miért nem érti meg, hogy ez már sok? A bókok, kedveskedések, dicséretek, áradozások mind természetes részét képezik egy kapcsolat alakulásának, de az udvarlásban is ott vannak jókor és jó helyen. Előfordul azonban, hogy olyan szuperlatívuszokba emelkednek, olyan gyakoriak vagy annyira túlzásnak tűnnek, hogy az már inkább ijesztő. Vagy legalábbis elgondolkodtató. Vajon önmagát akarja meggyőzni valamiről vagy minket? Vagy ez az elárasztás nem is rólunk, hanem egy narcisztikus lélekről szól, aki persze a legjobban választott önmaga szerint? Az egyensúly akkor is súlyosan felborul, ha az egyik fél szinte leállíthatatlan az állandó adás, bókolás, széptevés terén. Akkor is, ha nemleges választ, visszautasítást kapott és amit művel az már inkább zaklatásnak tűnik, mint egy hősszerelmes vallomásának.
Haunting – a kísértő szellem. Ez a jelenség főleg a múlthoz kapcsolódik. Azokat az exeket, régi hódolókat jelenti, akik időnként – akár évente, vagy évek múlva – fel-felbukkannak a digitális ködből és üzenetet, lájkot vagy valami hasonlót küldenek, jelezvén, hogy még ott vannak, figyelnek, számolnak velünk. És vele együtt az elmúltnak hitt érzelmek, rossz esetben megaláztatások vagy kellemetlenségek is ismét előtérbe kerülnek. Olyan fiókokat nyithatnak ki, amiket bezártnak gondoltunk vagy amikre nem vagyunk már kíváncsiak. És ez egy alakuló vagy már stabil párkapcsolatba is bezavarhat. Az online érzelmi interferenciát jobb minél előbb kiszűrni, majd végleges fiókba rakni, hadd lepje be a digitális por.
Az online randizás új lehetőségek és veszélyek keveréke. Nagyon sok múlik rajtunk is, hiszen ebben a közegben is meg kell tanulnunk megvédeni magunkat. Az is jó, ha a lelkesedés mellett szemernyi kritikai éllel is figyeljük a történteket – szükségtelen paranoiásnak lenni, de a hiszékenység sem válik hasznunkra. Végtére is, bármely színtérről is legyen szó, online és offline is emberekkel találkozunk. A lényeg pedig az lesz, ahogyan egymással bánunk és az, hogy meg merjük, meg tudjuk-e mutatni magunkat valós formánkban. Bárhogy is alakul, a legjobban mindenki azzal jár, ha a valós énünkért kapunk bókot, dicséretet vagy akár kritikát. Hiszen akkor biztosak lehetünk abban, hogy a filterekkel, álarcokkal eltorzított illúzió helyett választottunk minket lát.
