Lélek

Így lesznek nyitva a temetők halottak napján, de elmaradnak a közös megemlékezések

Több járatot indít a BKK, tilos lesz a gépkocsibehajtás a sírkertekbe.
Így lesznek nyitva a temetők halottak napján, de elmaradnak a közös megemlékezések

Csütörtöktől meghosszabbított nyitva tartással várják a megemlékezőket a fővárosi temetők, az idén mindenszentek és halottak napján a koronavírus-járvány miatt elmaradnak a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) közös megemlékezései.

  • A fővárosi köztemetők október 29. és november 2. között 7 órától 20 óráig lesznek nyitva.
  • Október 31-én nyitástól november 2-án zárásig tilos a gépkocsiforgalom a sírkertekben, kivétel ez alól a Rákoskeresztúri új köztemető, ahová ez idő alatt díjmentesen lehet behajtani. Itt kisbuszok segítik a közlekedést: a járművekre 8 óra és 17 óra között lehet felszállni.
  • A Budapesti Temetkezési Intézet tájékoztatása szerint csütörtöktől hétfőig a temetőirodák 8 órától 18 óráig tartanak nyitva, ezekben a járvány miatt a maszk és a kézfertőtlenítő használata kötelező. Az ügyféltérben annyi ember tartózkodhat egyszerre, ahány aktív ügyfélpult áll rendelkezésre, azonkívül várakozva be kell tartani a másfél-két méteres távolságot.

A Budapesti Közlekedési Központ a sírkertek egyszerűbb megközelítésére egyes vonalakon már csütörtökön és pénteken több járatot indít.

Szombaton és vasárnap a temetőket érintő vonalakon nagyobb járművek közlekednek, a járatok sűrűbben követik egymást, és rendkívüli temetői járatok is segítik a temetőkbe kilátogatókat.

November 1-je mindenszentek ünnepe, november 2-a a halottak napja a keresztény világban. Mindenszentek a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestánsok az elhunytakról emlékeznek meg ilyenkor. A halottak napja fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való megemlékezéssé.

(MTI)

(Kiemelt kép: Pixabay)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése