Ahogy Kásler Miklós emberminiszter is megmondta: akkor oldódna meg minden probléma az országban, ha a nők megint azt éreznék, hogy „az életük attól teljesedik ki, ha gondoskodnak az emberi nem fenntartásáról”. Azaz, a fő célunk és életünk értelme a szaporodás legyen, mert a politikusaink már megint nem férnek a bőrükbe és állandóan a méhünkben akarnak turkálni, meg helyettünk eldönteni, mikor és hány gyereket kellene a nagy magyar nőknek szülni. Nézzük meg – a teljesség igénye nélkül –, hogy Kásler Miklóson kívül még milyen fantasztikus, méhturkálós és nőket lenézős gondolatokkal látnak el hosszú évek óta a politikusok.
„A családtámogatási rendszer eredményességében akkor érhető el a fordulópont, ha a gyermeket vállalók garantáltan jobb életszínvonalon élnek, mintha nem vállaltak volna gyermeket” – mondta Orbán Viktor, amivel tulajdonképpen megfogalmazta, hogy diszkriminálni akarja azokat, akik nem feltétlenül a szaporodásban látják életcéljukat. Ehhez kapcsolódik szorosan egy fideszes politikus, Varga István gondolatmenete, amitől könnybe lábad a szemünk a meghatottságtól:
„A fiatal nők legfontosabb hivatása a gyerekszülés. (…) Talán az anyáknak vissza kéne térniük a gyereknevelés mellé, szülni két-három vagy inkább négy-öt gyereket, és akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnék egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak.”
Kövér László, a fő méhturkáló
Mégis Kövér Lászlóval, az országgyűlés elnökétől kell többet idéznünk, nem pedig a miniszterelnöktől, mert valami elképesztő, milyen sokat foglalkozik Kövér azzal, hogy mennyire akarnak/nem akarnak szülni a magyar nők. Teszi ezt úgy, hogy 1990-ben, a Reform magazin 1990. július 13-án megjelent számában egy interjúban még egészen másképp gondolkodott az abortusz és a szülés kérdéséről például: „Nem hobbiból járnak abortuszra. A normális kormányzati megközelítés így nem jogi, hanem szociális, népjóléti oldalról lenne kívánatos. Persze jogszabályokat hozni majdhogynem ingyen is lehet, míg a kérdés reális megközelítéséhez koncepció és pénz is kellene. Az abortuszvitát kormányzati útra terelni meggyőződésünk szerint ugyanolyan hiba lenne, mint az állami iskolákban a hitoktatást kományintézkedéssel bevezetni.”
Nagyon szeretnénk, ha a ’90-es években nyilatkozó Kövér László elbeszélgetne a 2020-as Kövér Lászlóval, mert szemmel láthatóan sokkal normálisabban állt a nőkhöz alig 30 évvel ezelőtt, mint most, amikor lenéz minket és szülőgépnek tartja a magyar nőket:
Márpedig az egy megfellebbezhetetlen igazság, hogy a világ azoké, akik teleszülik.
Akik nem akarnak gyereket vállalni, azok az önfelszámolás útjára lépnek. Nehéz azokkal vitatkozni, akik ezt nem értik, és talán nem is érdemes, de nekünk meg kell kísérelni a lehetetlennek látszót: megállítani és visszafordítani a magyar nemzetet a demográfiai lejtőn.”
Úgy tűnik, visszafele haladnak a politikusaink az időben (Kép: Unsplash)
De Kövér idén tavasszal is belegyalogolt páros lábbal a nők lelkébe, amikor egy parlamenti ülésen ez hagyta el a száját: „Én szánalommal tekintek ezekre a képviselőkre, különösen azokra, akiknek a személyi száma 2-essel kezdődik, amikor olyan helyzetbe keverik magukat, amilyenbe Szabó Tímeának is sikerült legutóbb. Nincs annál elszomorítóbb, mint amikor egy gyűlölettől eltorzult női arcot lát az ember férfi létére.” Hát, igen, szegény férfiak, akiknek el kell viselni a határozott véleménnyel bíró nőket, akik nem hajlandók kushadni a sarokban. A legütősebb idézet Kövér Lászlótól – amit ki kéne tenni a falra házi áldásnak 200 évvel ezelőtt – mégis ez:
Azt szeretnénk, ha a lányaink az önmegvalósítás csúcsának azt tartanák, ha unokákat szülnének nekünk.
A megalázás majd megbizsergeti minden igaz magyar nő méhét!
Miért is látná máshogy a nőket Kövér vagy bármelyik másik politikus, amikor a fővezér elintézhet minden női problémát annyival, hogy „nőügyekkel nem foglalkozom”, miközben a lakosság fele, akikért elvileg ő is dolgozik, igazából nőnemű, vagy amikor közli, hogy „A férfiak tudomásul veszik, hogy úgy kell viselkedniük, úgy kell az életet berendezni, hogy a nőkkel egyenjogúnak tekintjük magunkat és mindig megadjuk a nekik kijáró tiszteletet, sőt valamivel többet is, mint ami kijár.” És akkor már nem is csodálkozunk, hogy Rétvári Bence, a mi államunk titkárja, így nyilatkozik a nőkről:
Ha egyszer a férfi a bukszát átengedi az asszonynak, hogy ő költi, nem lehet visszakapni, kész.
Persze ne csak a férfi politikusokat nézzük, Novák Katalin, családokért felelős tárca nélküli miniszter is beletrafál néha a méhünk közepébe, például amikor az egyedülálló anyákat támadta: „Az, hogy valaki azt gondolja egyedülállóként, hogy neki joga van ahhoz, anélkül, hogy lenne párja, neki joga van ahhoz, hogy neki gyereke legyen, és ezt a jogot vívja ki magának, az a gyermek oldaláról megközelítve megfosztja a gyermeket attól, hogy neki édesanyja és édesapja legyen. Ez szerintem egy olyan helyzet, amikor a gyermeknek az érdekét kell védenünk.” Lefordítom: ha egyedülálló vagy, ne akarj gyereket, majd ők meghatározzák, mikor járjon a méhed, és ne a szád.
Nem csupán a méhünkben való turkálással van a gond, ahogy a fenti idézetekből is látszik, hanem azzal a szexista, nőket lenéző, lealacsonyító hangnemmel, ahogy tárgyalnak rólunk a fejünk fölött. Hogy képtelenek emberként kezelni a nőket – na, ez egy olyan ügy, amiért már rég az utcán kéne tüntetnünk nekünk, magyar nőknek attól függetlenül, hogy akarunk-e szülni egyáltalán.
