nlc.hu
Mindennapok

Újabb információk derültek ki a Honvédkórházban gyilkoló kínai késelőről

Újabb információk derültek ki a Honvédkórházban gyilkoló kínai késelőről

A férfi szakácsként dolgozott, az ismerősei szerint korábban nem voltak drogproblémái.
Kisbusz és kamion ütközött Szolnoknál: többen meghaltak

Sokáig kikötözve tartották a Honvédkórház Covid-osztályán azt a kínai férfit, aki március 13-án sebészollóval támadt rá egy 54 éves, lélegezgetőgépen lévő betegtársára, Mariannára – tudta meg a Blikk.

Valaki azonban úgy döntött, már nincs szükség arra, hogy a férfi mozdulatlanul feküdjön, eloldozta a kötést, ezután történt meg a halállal végződő támadás. A férfi egy sebészeti ollóval több tucatszor arcon és mellkason szúrta az ágyában fekvő asszonyt.

A férfi kirohant az osztályról, a biztonsági őr megpróbálta visszatartani, de őt is megsebezte a kezén. A Budapesti Rendőr-főkapitányság 6. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei a kórház udvarán elfogták a 37 éves, kínai állampolgárságú támadót. A férfit a bíróság letartóztatta, jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben van. A férfi a kihallgatásakor nem tett beismerő vallomást, csupán annyit közölt, hogy nem emlékszik semmire. A gyanúsítás ellene: védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete. Tettéért akár életfogytig tartó börtönt is kaphat, vagy elmegyógyintézetbe kerülhet. 

A nő végül belehalt a sérüléseibe.

A kórház szerint nem történt mulasztás

A Blikk információi szerint a Honvédkórház a napokban videócseten megbeszélést tartottak Marianna családjával. A vezetőség álláspontja szerint nem történt mulasztás a kórház részéről.

„Nagyon fontosnak tartom leszögezni, hogy minden tiszteletem a kórház dolgozóié, hiszen a járványhelyzet miatt kialakult megfeszített tempóban is helytállnak és rendületlenül gyógyítják a covidos betegeket. Azt azonban meg kell említenem, hogy meglátásom szerint nagy hiba volt, hogy a kínai állampolgárságú férfiről valaki levette a kötéseket, és innentől szabadon mozoghatott” – mondta lapnak a gyászoló család ügyvédje, dr. Lichy József.

Az elkövető jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben van. Tettére nem tudott magyarázatot adni, elmondása szerint nem emlékszik semmire. A Blikk elért egy férfit, aki ismeri a több mint 10 éve Magyarországon élő tettest. Az ismerős elmondása szerint a kínai közösséget is nagyon megrendítették a történtek. Az elkövető szakácsként dolgozott egy budapesti étteremben, magyarul nem beszél. Az ismerős nem tud róla, hogy a férfinak korábban drogproblémái lettek volna, szerinte valamilyen gyógyszer, talán nyugtató váltotta ki nála ezt az elborulást.

Sokan gyászolják Mariannt

Az esettel kapcsolatban a Blikk kereste a kórházat is, ahol közölték: belső vizsgálat indult, ám a folyamatban lévő nyomozás miatt nem adhatnak tájékoztatást. A Blikk korábbi értesülése szerint a férfinek nem ez volt az első dühkitörése, korábban is rátámadt egy másik betegre, fojtogatással próbálkozott, de akkor még a biztonsági szolgálat közbe tudott lépni.

Hozzátartozói szerint Mariann a családjának és a munkájának élt, utóbbit a hivatásának tekintette és mindig is úgy állt hozzá. „Egy budapesti általános iskolában tanított matematikát, és szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy a diákjai nagyon szerették. Több volt ő, mint tanár, egy igazi pedagógus volt, aki legalább annyira törődött a gyerekek lelkével, mint a tananyaggal” – árulta el a lapnak a rokon, aki hozzáfűzte, a kórháztól válaszokat várnak, addig nem szeretnének az intézménnyel kapcsolatban állást foglalni.

Fotó: Police.hu

Kapcsolódó cikkeink:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top