A Life TV Bréking! péntek esti adásában többek között az abortusz is szóba került a műsorvezetők és a meghívott vendégek között. Ennek kapcsán Ganxsta Zolee elmondta, az ő esetében is előfordult, hogy becsúszott egy nem kívánt terhesség az egyik partnerénél. Az érintett hölgyre bízta, hogy hogyan dönt ebben a helyzetben, aki végül az abortuszt választotta.
„Ha most ezt a gyereket megszüljük, nem tudom, tudok-e segíteni a felnevelésben” – indokolta az alkoholproblémákkal küzdő, 55 éves zenész, miért volt szükség a terhesség-megszakításra. „Ez nagyon régen volt, még fiatal voltam és bohó. (…) Ez igazából a nő döntése” – mondta el.