A pandémia új, gyorsabb növekedési pályára állt – szűrte le a legfrissebb adatokból Vattay Gábor járványelemző, az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszékének vezetője legújabb prognózisában.
A Népszava cikke szerint a változás a szakembert is meglepte, mert arra számított, hogy olyan problémái lesznek Magyarországnak is, mint a hasonló átoltottságú országoknak. Ehelyett az adatok olyan dramatikusan gyors és akadálytalan növekedésre utalnak, mint amit például Lombardiában láttunk az első hullámban, amikor az emberek nem tudtak védekezni.
Vattay Gábor matematikai modellje szerint
november 8-10 körül ismét kezdenek majd riasztóvá válni az adatok, és a hónap közepére világos lesz: nagyon nagy a baj.
Ekkor a szakember járványprognózisa szerint el fogjuk érni a 4000 kórházi ápoltat és a napi 90 halálozást. November 22-re már 8000 körül lesz a kórházban fekvők száma, és a napi halálozás is 150-180 körül lehet Vattay Gábor számításai alapján.
Az okok között a szakértő említette, hogy Magyarországon korán kezdődött az oltás, és mostanra a nyugati oltások védőhatása töredékére csökkent, és minden bizonnyal ugyanez a helyzet a keleti vakcinákkal is. Emiatt hangsúlyozta az elemző korábban a harmadik oltás fontosságát.