A mentális egészségünk megőrzése háborús helyzetben

Alighogy kezdtünk kilábalni a koronavírus-járvány okozta krízisből, máris itt van egy újabb válság, az orosz-ukrán háború, és vele együtt a bizonytalanság, a fenyegetettség, a kiszolgáltatottság, a tehetetlenség érzetei. A háború nemcsak anyagi és fizikai, hanem lelki terhet is ró katonákra és civilekre egyaránt. Nem pusztán katonai konfliktus, hanem a mentális egészségünket is érintő krízis, amely nemcsak egyéneket, hanem egész társadalmi csoportotokat sújt kollektíven. A háború okozta pszichés nehézségektől azonban nemcsak a közvetlenül érintettek szenvednek, hanem mi, Magyarországon élők is.

Nagy a mentális teher mindenkin az orosz-ukrán háború miatt (AFP)

A háború nehezítő tényezőként jelent meg a szorongásra és depresszióra hajlamos gyerekek életében

A lelkisegély-szolgálatokat általában magánéleti krízisekkel kapcsolatban szokták keresni, de A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány már múlt csütörtök délelőtt, közvetlenül az orosz-ukrán háború kitörése után kapott olyan hívásokat gyerekektől és kamaszoktól, melyeket a háború nélkül biztosan nem kaptak volna. Reményiné Csekeő Borbála, az alapítvány szakmai vezetője elmondta, hogy az első hullámban telefonálóknak kifejezetten a háborús helyzettel kapcsolatban voltak kérdéseik. Az első félelmek, az első szorongások tehát már nagyon korán megjelentek.

Különösen nagy volt a nyomás azokon a tizenéveseken és huszonéveseken, akiknél eleve adott volt egy instabil lelkiállapot, szorongásra, depresszióra való hajlam. Ők nemcsak múlt csütörtökön, hanem már az azt megelőző napokban és hetekben is keresték a szervezet munkatársait a háborús fenyegetettség miatt, ami egy plusz nehezítő tényezőként jelent meg az életükben, miközben számukra háború nélkül sem egyszerű stabilnak maradni, jól lenni és megtalálni a belső nyugalmukat.

Ami a felnőtteket is foglalkoztatja, azt a gyerekek is megérzik

Így tudsz segíteni az ukrán-orosz háború áldozatain

A Kék Vonal sokéves tapasztalata azt mutatja, hogy minden, ami a felnőtteket foglalkoztatja és szorongást kelt bennük, az elkezdi mozgatni a gyerekek fantáziáját is. Elkezdenek kérdéseket feltenni, és ez az a pont, amikor esetleg megkeresik a lelkisegély-szolgálat munkatársát is. R. Csekeő Borbála szerint azok a fiatalok vannak most a legnehezebb helyzetben, akiknél krónikus állapot az, hogy szorongásokkal élnek, mivel ők különösen érzékenyek mindenre, ami a biztonságérzetüket befolyásolja. Amikor az alapítvány szakemberei velük beszélgetnek, mindig megjelenik témaként az, ami éppen zajlik a világban, legyen az a Covid, a klímaválság, vagy most épp a háborús fenyegetettség. A globális problémák így vagy úgy, de meg szoktak jelenni az egyéni szorongásokban is. Ez a jelenség sajnos múlt csütörtök óta látványosan erősödött.

A Covid miatti szorongáshoz a háború miatti szorongás inkább hozzáadódik, mintsem váltja azt, bár a Kék Vonal munkatársai az utóbbi hónapokban azt tapasztalták, hogy a Covid-szorongás már kezdett visszaszorulni. Jóval kevesebben hívták őket ezzel kapcsolatban, mint korábban, főképp ahhoz képest, amikor a  járványügyi helyzet még újnak számított.

Nemcsak a szülők által elhanyagolt gyerekek kérnek segítséget

A tapasztalat azt mutatja, hogy háborús helyzetben nemcsak azok a gyerekek/kamaszok hívnák a lelkisegély-szolgálatot, akik a problémáikat nem tudják a szüleikkel megbeszélni. Nagyon sokszor kiderül a beszélgetésből, hogy a hívó mögött van egy többé-kevésbé jól működő, támogató háttér.

Hogyan segít a Kék Vonal?

R. Csekeő Borbála szerint lelkisegély-vonalként a Kék Vonal érzésekkel nem vitatkozhat, mert azt nem lehet és nem is érdemes. Úgy tartják, hogy ebben a helyzetben nem akkor tesznek jót, ha nagyon gyorsan megnyugtatják a hozzájuk fordulókat, hanem akkor, ha adnak arra teret, időt, figyelmet, hogy megélhessék a negatív érzéseiket, beszélhessenek a félelmeikről és kapjanak egy olyan visszaigazolást, hogy ebben a helyzetben teljesen érthető és természetes minden rossz érzés, minden félelem, minden szorongás. Ez egy olyan helyzet, amiben nagyon sok felnőtt is szorong.

Főképp gyerekek és fiatalok hívják őket, de néhány aggódó szülőtől is kaptak már hívásokat. Az első hétvégén például egy eléggé felzaklatott szülő osztotta meg a félelmeit a gyerekeivel és azzal kapcsolatban, hogy mi lesz, ha ez a háborús konfliktus itt nem áll meg, és netán magyar területeket is érinteni fog. R. Csekeő Borbála hangsúlyozta, felnőttek hívásait is várják, amennyiben úgy érzik, hogy nehézségeik vagy bizonytalanságaik vannak abban, hogyan tudják ebben a helyzetben támogatni a gyerekeiket, netán a pedagógusok a tanítványaikat, vagy bármilyen intézményben a rájuk bízott gyerekeket. Nagyon fontos, hogy először a felnőttek, a szülők, a pedagógusok tudjanak egy belső biztonságot találni és a saját érzéseiket jól kezelni, mert a felnőttek feladata és felelőssége azt a stabilitást biztosítani, ami segíthet abban, hogy a gyerekek ne érezzék magukat magukra hagyva a félelmeikkel.

Erősnek maradni önkéntes segítőként

Kijev legnagyobb gyerekkórháza – a kicsik a háború alatt is küzdenek a rákkal

Jellemzőek szorongásos panaszokkal, a bizonytalan jövőképpel kapcsolatos félelmekkel, a tehetetlenség érzésével keresik fel a Mindset Pszichológia Központ munkatársait is, ám a megkeresések túlnyomó részt a 20-40 éves korosztály részéről érkeznek. Petrusán-Molnár Dalma, a Mindset Pszichológia tanácsadó szakpszichológusa szerint a félelmek gyakran szomatikus módon (pl. gyomorgörcs, étvágytalanság) is megjelennek, vagy alvási problémákhoz vezetnek. Bár a pszichológus szerint a szorongás tekintetében van hasonlóság a jelenlegi krízis és a pandémia között, a bizonytalanság szempontjából mégis más: a pandémiához képest itt nem egy láthatatlan ellenséggel kell felvenni a harcot, hanem annak az érzésével, hogy a szomszédos országban háború dúl.

– mondja a szakértő.

A segítők és önkéntesek nehézségei

Viszonylag új jelenség azonban az önkéntesek, menekülteket befogadó családok érintettsége. A segítségnyújtó csoportokban sokan számolnak be arról, hogy kihívást jelent segítőként mentálisan erősnek maradniuk, folyamatosan idegesek, testi tüneteket produkálnak, és érzéseiket nem tudják megosztani másokkal. Petrusán-Molnár Dalma is úgy látja, a menekülőket elszállásoló vagy a pályaudvarokon, szállásokon, akár a határon nap mint nap helytálló önkéntesek részéről is egyre nagyobb igény kezd mutatkozni saját mentális erőforrásaik feltöltésére, a hirtelen rájuk zúduló mentális megterhelés oldására.

– emeli ki Dalma.

Fotó: Neményi Márton

Levendula Lilla tanácsadó terapeuta, pszichológus is arra figyelmeztet, hogy a traumát szemtanúként is át lehet élni, ezt hívjuk secondary, vagyis másodlagos traumatizációnak. De mit tehetünk akkor, ha mi, a segítők érezzük azt, hogy nehezen birkózunk meg azzal az érzelmi állapottal, amit a helyzet okoz? A szakember szerint mindenképp figyeljünk az alapokra: megfelelő mennyiségű alvás, megfelelő étkezés nagyon fontos. A szerotonin, az egyik boldogsághormonunk a gyomrunkban termelődik, ezért erre kifejezetten figyelni kell, ahogy a szénhidrát bevitelre is, mert az pedig a kortizol szintet fogja megemelni, ami nem kifejezetten szerencsés stresszhelyzetben. A kávé fogyasztással is vigyázzunk, mert az pedig az adenozin nevű neurotranszmitterre hat, aminek az alvásban és az idegrendszer éberségi szintjében van szerepe.

Konfliktusokat szülhet a traumatizáltság, a kulturális különbségek

Levendula Lilla szerint, ha befogadunk családokat, fontos tudatosítanunk, hogy traumatizált emberekről van szó. Traumatizáltságuk sokrétű, megélik az üldöztetés és bántalmazás traumáját, a menekülésből fakadó veszteségek traumáját és a menekültlét megrázkódtatásait is, helyzetük tehát komplex veszteségélménnyel jár. „Másik országból érkező, háború elől menekülő emberekről beszélünk. Az a tapasztalat, hogy vannak, akik a legfontosabbakat becsomagolták egy bőröndbe, másoknak nem volt erre lehetőségük és csak egy hátizsáknyi cuccal érkeztek. Mindenüket, az egész eddigi életük munkájának gyümölcsét hagyták maguk mögött és futni kellett az életükért” – mondja Lilla, aki sokszor tapasztalja, hogy a „nehéz érzéseket” nem tudjuk, hogyan kezeljünk, mire, hogyan reagáljunk. Ezért a következőkre érdemes figyelni a szakértő szerint:

• „A traumatikus eseményt átélt embernek olyat mondani, hogy »tudom mit érzel« csak akkor szabad, ha tényleg tudjuk, tehát átéltünk mi is hasonlót. Ehelyett mondhatjuk, hogy „El sem tudom képzelni, hogy milyen nehéz lehet neked«, »Sosem szabadna senkinek ilyet átélnie, nagyon sajnálom.”
• Sok esetben elég a megnyugtató jelenlétünk: az aktív hallgatás, a megfelelő, nem faggatózó kérdezés. A bizalom úgy alakul ki, ha elfogadjuk a másik érzéseit.
• Egy ilyen krízishelyzet érzelmek egész arzenálját képes előhívni, ahol előbb-utóbb feljön a düh is. Fontos figyelembe vennünk, hogy aki traumát vagy mély gyászt él át, fizikailag is gyengébbnek, védtelenebbnek érzi magát, az alvása, étvágya is megváltozhat, ezért ingerlékenyebb lehet, gyorsabban felcsattanhat, ami konfliktusokhoz tud vezetni. Tudnunk kell megfelelő teret biztosítani a düh levezetéséhez, és tudatosítani kell, hogy ez nem nekünk és nem rólunk szól.
• Az ehhez hasonló kontrollvesztett helyzetekben sokat segítenek az olyan élethelyzetek, amiket ő irányít. Itt nagyon egyszerű dolgokra gondolok: ő választja ki, hogy hova ül az asztalnál, bizonyos megszokott napi feladatok újra végzése: például főzés, takarítás, bevásárlás.”

Mindemellett nemcsak az őket ért traumával, hanem a kulturális különbségekkel is számolni kell. A menekülő családoknak más szokásaik, életritmusuk lehet, sok esetben nem beszélnek-írnak tökéletesen magyarul, ami további konfliktusokat szülhet. “Mások lehetnek a vallásból eredő szokások, a hit gyakorlása, az imák gyakorisága is, ami most kiemelkedően fontos lehet, hiszen kapaszkodót ad. Biztos vagyok benne, hogy ez a helyzet mindkét féltől nagyon sok türelmet kíván.”